Tarkába borult Budapest, ellenzékiek taroltak a polgármesterek versenyén

MG 0772
A budapesti 23 kerületből 14-ben győzött 2019-ben ellenzéki támogatással polgármester. Ezúttal is többségében az ellenzéki jelölteknek állt a zászló, néhány kerületben azért így is születtek meglepetések. A választás nagy vesztese a szocialista Horváth Csaba, aki végül polgármesterként csak harmadik helyen zárt Zuglóban. A legnagyobb nyertes pedig Kovács Gergely és a Kutyapárt.

02:30: Sokszínűvé vált Budapest, a fővárosi kerületek többségét ugyanis ellenzéki támogatású polgármesterek vitték el. Az este talán legnagyobb meglepetése a XII. kerületben volt, ahol bár sokan számítottak a Kutyapártos Kovács Gergely győzelmére, ám azt, hogy ilyen simán behúzza, már csak kevesen. Zuglóban csúnyán kikapott a szocialista Horváth Csaba, ám nem a kormánypártoktól, hanem a Momentumtól. Nagy újrázónak számít Soproni Tamás, Baranyi Krisztina, Pikó András és Niedermüller Péter is, akik megőrizhetik újabb öt évre polgármesteri széküket. 

A győztes polgármesterek

(100 százalékos, vagy ahhoz közeli feldolgozottságnál)

  • I. kerület: Böröcz László (Fidesz–KDNP) – 44,99 százalék
  • II. kerület: Örsi Gergely (MSZP–DK–LMP-Zöldek–Párbeszéd-Zöldek–Momentum) – 69,72 százalék
  • III. kerület: Kiss László (MSZP–DK–Jobbik–LMP-Zöldek–Párbeszéd-Zöldek–Momentum) – 47,11 százalék
  • IV. kerület: Trippon Norbert (MSZP–DK–Jobbik–LMP-Zöldek–Párbeszéd-Zöldek–Momentum) – 46,90 százalék
  • V. kerület: Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz–KDNP) – 54,21 százalék
  • VI. kerület: Soproni Tamás István (Momentum) – 66,37 százalék
  • VII. kerület: Nidermüller Péter (MSZP–DK–Párbeszéd-Zöldek–Momentum) – 35,46 százalék
  • VIII. kerület: Pikó András (DK–C8–LMP-Zöldek–Párbeszéd-Zöldek–Szikra Mozgalom–Momentum) – 48,86 százalék
  • IX: kerület: Baranyi Krisztina (BKFE) – 43,75 százalék
  • X. kerület: Kovács Róbert Antal (Fidesz-KDNP) – 49,14 százalék
  • XI. kerület: László Imre (MSZP–DK–LMP-Zöldek–Párbeszéd-Zöldek–Momentum) – 46,81 százalék
  • XII. kerület: Kovács Gergely (MKKP) – 53,64 százalék
  • XIII. kerület: Tóth József (MSZP–DK–Párbeszéd-Zöldek–Momentum–XIII. kerületi Lokálpatrióták) – 77,80 százalék
  • XIV: kerület: Rózsa András (Momentum) – 36,61 százalék
  • XV. kerület: Cserdiné Németh Angéla (MSZP–DK–Jobbik–LMP-Zöldek–Párbeszéd-Zöldek–Momentum) – 47,49 százalék
  • XVI. kerület: Kovács Péter (Fidesz–KDNP–MVMP) – 56,07 százalék
  • XVII. kerület: Horváth Tamás (Fidesz–KDNP) – 44,58 százalék
  • XVIII. kerület: Szaniszló Sándor (MSZP–DK–Jobbik–Párbeszéd-Zöldek–Momentum) – 51,53 százalék
  • XIX. kerület: Gajda Péter (MSZP–DK–LMP-Zöldek–Párbeszéd-Zöldek–Momentum) – 56,75 százalék
  • XX. kerület: Szabados Ákos (független) – 49,60 százalék
  • XXI. kerület: Borbély Lénárd (Borbély Lénárd Csapata) – 67,38 százalék
  • XXII. kerület: Karsay Ferenc (Fidesz–KDNP) – 44,81 százalék
  • XXIII. kerület: Bese Ferenc (független) – 51,53 százalék

Eldőltek a nagy kérdések

2:03 Gyakorlatilag minden kerületben eldőlt a polgármester-választás, kivéve az elsőt, a Várban 45,61 százalékkal vezet Böröcz László fideszes jelölt, a jelenlegi polgármester, Váradiné Naszályi Márta 41,09 százalékon áll, 87,50 százalékos feldolgozottság mellett. Matematikai esélye még van az ellenzéki városvezetőnek, ám egyre kevesebb. 

1:48 Újpesten Trippon Norbert hivatalosan is behúzta az ellenzéknek a kerületet. Cserdiné Németh Angéla pedig a XV. kerületben

1:40 Kiss László, a harmadik kerületi ellenzéki polgármester is győzelmet hirdetett közösségi oldalán. 

0:53 Niedermüller Péter is behúzta a saját kerületét, a VII.-et mégpedig úgy, hogy csak a szavazatok 35 százalékát tudhatta magáénak. 

0:44 Baranyi Krisztina is megnyerte a választást Ferencvárosban

0:26 A Józsefvárosban is eldőlt a kérdés: Pikó András megtarthatta a polgármesteri székét. 

Megvannak az első teljes feldolgozottsági adatok

0:01 A XVI. kerületben, a XXI. kerületben és a XXIII. kerületben is véget ért a szavazatszámlálás, 100 százalékos a feldolgozottság. Előbbiben Kovács Péter (Fidesz–KDNP–MVMP) nyerte a választást, Csepelen Borbély Lénárd (Borbély Lénárd Csapata), Soroksáron pedig a független, kormánypártok alapján támogatott Bese Ferenc lett polgármester. 

23:58 Nyolcvan százalékos feldolgozottság felett van már a IV. kerület és az V. kerület is. Előbbiben az ellenzéki Trippon Norbert jócskán vezet Wintermantel Zsolttal szemben. Utóbbiban pedig a kormánypártok örülhetnek egyelőre, Szentgyörgyvölgyi Péter még mindig magabiztosan vezet kihívójával, Juhász Péterrel szemben. Schmuck Andor még két százalékot sem ért el itt. 

23:54 Örsi Gergely megnyerte a II. kerületet, megőrizhette székét. Az ellenzéki polgármester közel 70 százaléknyi szavazatot szerzett, több mint 16 ezer vokssal vezet Dombi Rudolffal szemben. A feldolgozottság 88 százalékos. 

23:52 Böröcz László, a Fidesz jelöltje átvette a vezetést az első kerületben, 43 százalékos feldolgozottságnál nagyon szoros a verseny, de egyelőre a kormánypárti jelölt van előrébb. 

Tarolnak az ellenzéki polgármester-jelöltek

23:27 Izgalmasan alakul a Momentum helyzete. A jelenlegi adatok szerint a párt kiíratkozott az Európai Parlamentből és a Fővárosi Közgyűlésből is, miközben két polgármestere is lesz - nagy valószínűséggel - Budapesten. Soproni Tamás megőrizte polgármesteri címét, míg Zuglóban Rózsa András nyerésre áll. 

23:22
Jelenleg eltérő a feldolgozottság a kerületekben, de egyelőre úgy néz ki, hogy a 23 fővárosi kerületből mindössze hetet visznek a kormánypárti polgármester-jelöltek, illetve olyan függetlenek, akiket a kormánypártok támogatnak. 

23:05 Csepelen a helyzet változatlan: 83 százalékos feldolgozottságnál már eldőlt Borbély Lénárd polgármester marad a városrész vezetője. A nagyváradi születésű Borbély Lénárd 2014 óta vezeti Csepelt. 2023 óta függetlenként polgármester, miután a kerületi Fideszt Németh Szilárd feloszlatta majd újjáalakította. 

22:59 Pukkanhatnak a pezsgők. Kovács Gergely matematikailag megnyerte a Hegyvidéket, ezzel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt első polgármestere lett. 

22:55 A VI. kerületben marad az ellenzéki vezetés: Soproni Tamás rendkívül magabiztosan vezet 73 százalékos feldolgozottságnál, már behozhatatlan a 66 százalékos előnye. Soproni a közösségi oldalán már győzelmet is hirdetett. 

22:52 Csaknem négy órát kellett várni, de az első kerületben is elkezdték feltölteni az adatokat. 25 százalékos feldolgozottságnál rendkívül szoros a verseny, de egyelőre V. Naszályi Márta vezet Böröcz Lászlóval szemben. 

A XVI. és a XVII. kerületben a Fidesz győzött

22:47 A Fidesz polgármester-jelöltje, Kovács Péter megtarthatta a székét a 16. kerületben, 90 százalékos feldolgozottságnál ugyanis 56 százalékkal vezet. Az ellenzéki Csizmazia Ferencnek 35 százaléka van. 

22:38 A jelenlegi állás szerint négy kerületben várható új polgármester. Újpesten Trippon Norbert ellenzéki jelölt vezet, a XII. kerületben a kutyapártos Kovács Gergely áll nyerésre, míg a 14. kerületben a szocialista Horváth Csaba bukásra áll – vagy momentumos, vagy fideszes polgármester lesz. A Várból még mindig nem érkezett adat, így nem tudjuk, hogy Böröcz László (Fidesz-KDNP), vagy V. Naszályi Márta (ellenzéki polgármester) áll jobban. 

22:35 Pikó András tartja előnyét Józsefvárosban, 67 százalékos feldolgozottságnál közel 49 százalékon áll, Sára Botondnak 44 százaléka van. 

22:25 Nyolcvanöt százalékos feldolgozottságnál a XX. kerületben is eldőlt a verseny. A regnáló polgármester, Szabados Ákos több, mint 3 ezer szavazattal vezet Fekete Katalin előtt. 

22:20 Úgy tűnik, megvan az első polgármesteri győzelem Budapesten a kormánypártoknak: a XVII. kerületben Horváth Tamás több mint 9 ezer szavazattal vezet 81 százalékos feldolgozottság után, ami azt jelenti, hogy nagyjából 7 ezer szavazat van már csak hátra, tehát Dálnoki Áron, a Tisza Párt jelöltje már akkor sem fordíthatja meg a versenyt, ha minden hátralévő szavazatot rá adták le. 

22:15 Egyre biztosabban vezet, szinte már biztos, hogy újrázott Ferencváros regnáló polgármestere. Baranyi Krisztina 51 százalékos feldolgozottságnál csaknem 2000 szavazattal vezet fideszes kihívója Gyurákovics Andrea előtt. 

A Várból nem érkeznek adatok

22:10 Örsi Gergely is kezd meglépni a II. kerületben, 20 százalékos feldolgozottságnál közel 69 százalékkal vezet az ellenzéki polgármester, a fideszes Dombi Rudolf 29 százalékon áll. 

21:58 Minden kerületből vannak már részeredmények, de az elsőben még egyetlen darab szavazatot sem közöltek. 

21:44 Egyre biztosabbnak tűnik Kovács Gergely és a Kétfarkú Kutya Párt győzelme a XII. kerületben, 36 százalékos feldolgozottságnál 53,68 százalékon áll Kovács, 39,89 százalékon a fideszes Fonti Krisztina. 

21:42 A XVII. kerületben áll a legjobban a feldolgozottság a budapesti kerületekben, ott már a szavazatok 55 százalékát megszámolták. Ezek többségét Szabados Ákos független, ám kormánypárti támogatottságú jelölt gyűjtötte be, 50 százalékot. Fekete Katalin ellenzéki jelölt 34 százalékon áll. 

21:38 Nyílik az olló Baranyi Krisztina és Gyurákovics Andrea között, 26 százalékos feldolgozottságnál Baranyi 44 százalékon áll, Gyurákovics 28 százalékot tudhat magáénak. 

21:36 László Imre jelenlegi polgármester elhúzott Újbudán. Az ellenzéki politikus 14 százalékos feldolgozottságnál 47 százalékon áll, jócskán előzi Király Nóra kormánypárti polgármesterjelöltet. 

Szivárognak az eredmények

21:34 A VII. kerületben Niedermüller Péter jelenlegi polgármester és kihívója, Benedek Zsolt (Fidesz–KDNP) között is rendkívül szoros csata dúl, előbbi 33, utóbbi 30 százalékon áll 13 százalékos feldolgozottságnál. 

21:31 Soroksáron Bese Ferencnek áll a zászló, a kormánypártok által támogatott független polgármester 25 százalékos feldolgozottságnál magabiztosan vezet, közel 49 százalékot gyűjtött. 

21:19 Bár még rendkívül korai, de érdekesen alakul a választás Zuglóban is, ahol a jelenlegi polgármestert, Horváth Csabát mind a fideszes Borbély Ádám, mind a momentumos Rózsa András előzi. Utóbbi vezeti a csatát egyelőre. 

21:17 A XIII. kerületben minden változatlan, az eddig is toronymagas esélyesnek számító Tóth József több mint 77 százalékon áll 11,49 százalékos feldolgozottságnál. 

21:08 Némileg meglepetés, de Csepelen a kormánypártok jelöltje csak a harmadik helyen áll a polgármesteri versenyben. Borbély Lénárd jelenlegi polgármester óriási előnnyel vezet. 

21:06 A 12. kerületben már biztosan új polgármester lesz, hiszen Pokorni Zoltán (Fidesz–KDNP) nem indult a választásokon. Jelenleg minimális feldolgozottságnál Kovács Gergely (MKKP) oldalán az előny. 

21:04 A Terézvárosban Soproni Tamás jelenlegi ellenzéki polgármester erősen kezdett, 3 százalékos feldolgozottságnál 65 százalékon áll. 

Baranyi az élen

20:57 A Ferencvárosban egyelőre Baranyi–Gyurákovics-csata bontakozik ki, de még csak alig több mint 6 százalékos a feldolgozottság. Előbbi 41, utóbbi 34 százalékon áll, Gegesy Ferenc független jelölt 19 százalékot kapott eddig.  

20:50 A XVI. kerületben is elkezdtek szivárogni az eredmények. 3 százaléknál a kormánypárti jelölt, Kovács Péter vezet. A szomszédos XVII. kerületben is a Fidesz–KDNP jelöltje vezet, Horváth Tamás, de ott még másfél százaléknyi szavazatot sem számoltak össze. 

20:44 Szabados Ákos elhúzott a XX. kerületben, közel 10 százalékos feldolgozottságnál 52 százaléknál több szavazata van, az ellenzéki jelölt Fekete Katalinnak 30 százalék körüli az eredménye. 

20:32 Alig kétszázalékos feldolgozottságnál Pikó András polgármester minimális előnyben van a Józsefvárosban Sára Botondhoz (Fidesz–KDNP) képest, 28 szavazat a különbség. 

20:29 A XX. kerületben Szabados Ákos az élen, alig több mint 3 százalékos feldolgozottságnál közel 55 százalékot kapott eddig a független, kormánypártok által támogatott jelenlegi polgármester. 

20:27 Elkezdtek szivárogni az eredmények, elsőként a Ferencvárosból. A legelső adatok szerint Baranyi Krisztina vezet, kétszázalékos feldolgozottságnál. 

19:15 Továbbra is a belsőbb kerületekben a legkevésbé aktívak a budapesti választók, a VI. és VII. kerületben, illetve a Józsefvárosban még az 50 százalékot sem éri el a részvételi arány. Máshol pedig bőven 60 százalék fölé kúszott. 

18:10 Budapesten az országosnál is nagyobb volt a választási kedv, hiszen délután 17 óráig a szavazópolgárok 51,64 százaléka adta le voksát. A legaktívabbak a XVI. kerületben élők voltak, itt 58 százalékban leszavaztak az emberek 17 órára. 

(Borítókép: Soproni Tamás. Fotó: Németh Kata / Index)