Vitézy Dávid bejelentette: Fellebbeznek a Fővárosi Választási Bizottságnál

DSC7740
2024.06.12. 14:51
Vitézy Dávid „Újra kell számolni a szavazatokat!” címmel tartott sajtótájékoztatót. A főpolgármester-választáson második helyen végzett jelölt szerint nincs jogerős végeredmény, fellebbeznek.

Vitézy Dávid szerint a szoros eredmény következtében elkerülhetetlen a szavazatok újraszámlálása. Elmondta, hogy csapatával az összes visszásságot megpróbálták feltárni. „Nincs jogerős végeredmény megfellebbezzük a Fővárosi Választási Bizottság döntését” – mondta Vitézy Dávid, hozzátéve, hogy a választás szervezése és a lebonyolításának felelőssége a fővárosé volt.

24592 érvénytelen szavazat született, 78 százalékkal volt több az érvénytelen szavazat, mint a listás szavazáson, jelentős szórás volt egyes kerületekben

– fogalmazott Vitézy Dávid, aki úgy véli, hogy az érvénytelen szavazatok egyenlőtlen eloszlása visszásságra hívja fel a figyelmet, például a IV. és VII. kerület kirívó volt. Szerinte kerületenként eltért, hogy miként húzták ki Szentkirályi Alexandra nevét a szavazólapon, az egyes városrészek radikálisan eltérő gyakorlatot alkalmaztak. Vitézy úgy látja, hogy a Fővárosi Választási Bizottság a felelős ezért. Volt, ahol véleménye szerint láthatatlan módon húzták ki a kormánypárti jelölt nevét. 

A szavazókat nagymértékben téveszthette meg az eltérő gyakorlat

– mondta, hozzátéve, hogy a számok is igazolják ezt a megállapítást, hiszen ahol rendesen lehúzták a kormánypárti jelöltet, ott lényegesen kevesebb lett az érvénytelen szavazatok száma, a VII. kerületben például több mint a duplája, a szavazatok 6,08 százaléka érvénytelen volt. Vitézy úgy véli, hogy a kettős iksz problémája miatt sok szavazatot érvényteleníthettek, ezért újra kell számolni az érvénytelen szavazatokat, hiszen a Fővárosi Választási Iroda is észlelte a szavazás napján ezt a problémát, ezért világos utasítást küldtek a szavazóköröknek. 

Legalább 202 szavazókörben érvénytelennek nyilvánították az egyébként érvényes szavazatokat

– jelentette ki, hozzátéve, hogy rendszerszintű problémáról van szó, miközben nem tudni, hogy hány valójában érvényes szavazat lehet, mindenképpen újraszámolást kérnek, fellebbeznek. Felhívásunkra eddig összesen 20 kerületből 202 db szavazókörből jelezték, hogy a szavazatok összesítésekor tévesen érvénytelennek nyilvánították azokat a szavazatokat, amelyeket Szentkirályi Alexandrára és egy másik jelöltre adtak le, miközben ezek a szabályozás szerint érvényes szavazatnak számítanak. 

Jelentős különbségek

Vitézy Dávid prezentációja szerint a részvétel nagy különbségeket mutatott a különböző kerületek között. Például a VI. és VII . kerületben nem érte el a 47 százalékot, míg a II. a XII. és a XVI. kerületekben 68 százalék körül volt. A 2019-es részvételhez képest is megfigyelhetünk egy komolyterületi átrendeződést, a külsők kerületekben nőtt meg jelentősen a részvételi arány.

 Rekordszámú érvénytelen szavazat született (24.592).

Végső számításaik szerint azokban a kerületekben inkább magasabb volt a főpolgármesteri érvénytelen szavazatok száma, ahol Magyar Péter pártja rosszabbul szerepelt. Úgy látják, hogy ezt támasztja alá a szavazóköri elemzések is. Az érvénytelen főpolgármesteri és listás szavazatok egymáshoz viszonyított arányát szavazóköri szinten is megvizsgálták. Szerintük a IV. és VII. kerület „ külön utassága” állapítható meg.

Az Indexnek már levezették miért kérik az újraszámlálást

Az Indexnek már korábban megindokolta Vitézy Dávid csapata, miért kérnek újraszámlálást, és mi lehet a magyarázata a 24 ezer érvénytelen szavazatnak. A főpolgármester-jelölt és az LMP közös listáján a negyedik helyen szereplő Merker Dávid szerint a részvételi adatok és a területi mintázatok nekik kedveztek. Adataik szerint ahol Karácsony Gergely korábban jól szerepelt, ott a részvétel alapján elmondható, hogy sokkal kisebb volt a szavazatok számának emelkedése. 1-1,5 százalékos győzelemre számítottak, ezt írták felül az érvénytelen szavazatok. „Egy ponton megborult a modell, látszott, hogy valami nem stimmel.”

Például voltak olyan szavazókörök, amelyeket a kerületi polgármester-választáson induló Wintermantel Zsolt nyert meg, de Vitézy Dávid elvesztett Karácsony Gergellyel szemben

– fogalmazott Merker Dávid, hozzátéve, hogy a VII. és IV. kerületben adtak le kirívóan magas arányban érvénytelen szavazatot a fővárosi listás voksokhoz képest. Ezért Merkerék megvizsgálták a szavazólapokat, és azt látták, hogy ahol rendesen ki volt húzva Szentkirályi Alexandra neve, ott nagyon alacsony volt az érvénytelen szavazatok aránya, ahol pedig nem, ott nőtt vagy kiugróan magas volt. Volt, ahol csak nyomdahibának tűnt Szentkirályi Alexandra kihúzása a szavazólapról.

Magyar Péter szavazóinak kérdése

A Tisza Párt alelnöke arra kérte választóit, hogy érvénytelenül szavazzanak a főpolgármester választások esetében. Merker Dávid szerint az adatok azt mutatják, hogy ahol sok szavazója volt Magyar Péternek, ott nagyon kevés érvénytelen szavazatot adtak le.

Jelentős hatása volt a szavazólapoknak. Az érvénytelen szavazatok nagy számából az következik, hogy sokan Szentkirályi Alexandrára adták le a voksuk

– fogalmazott Merker, hozzátéve, hogy jelen állás szerint Vitézy szavazóinak 17,1 százaléka egyébként más listát támogatott szavazatával a fővárosban.

A kettős iksz problémája

Merker szerint sokan először nem vették észre, hogy Szentkirályi Alexandra ki van húzva, majd amikor észrevették, akkor Vitézyre adták le a voksukat. A Fidesz volt jelöltje például alig láthatóan volt kihúzva Újpesten és Erzsébetvárosban.

A szabályozás szerint: „érvénytelen a szavazólap, amely

a) nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal,

b) a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz, vagy

c) nem tartalmaz érvényes szavazatot.

(2) Érvénytelen az a szavazat, amelyet

a) nem a 186. § (2) bekezdése szerint adtak le,

b) kiesett jelöltre, listára adtak le.”

A szavazat érvényességét – ha az egyéb feltételeknek megfelel – nem érinti, ha a szavazólapon a (2) bekezdés szerint érvénytelen szavazat is szerepel, vagy ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, például a jelöltek, listák sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét, listát kihúzták, nevet, listát hozzáírtak

– áll a szabályozásban, amely a kettős iksz problémáját is tisztázza. Merker szerint ezres nagyságrendű lehet a szavazatvesztés amiatt, hogy úgy érvénytelenítettek voksokat, hogy két iksz volt a szavazólapon, miközben a szavazatok érvényesek voltak, hiszen a másodikat a még versenyben lévő Vitézy Dávidra húzták be. Úgy véli, hogy a szavazókörökben erről a szabályról sokaknak nem lehetett tudomása, mert későn értesítették a bizottságokat. 

Vitézy Dávid sajtótájékoztatót tart 2024. június 12-én
Vitézy Dávid sajtótájékoztatót tart 2024. június 12-én
Fotó: Tövissi Bence / Index

„Jog szerint érvényesek, de több helyen érvénytelennek tekintették” – fogalmazott Merker Dávid. Az eredmények alapján nagyon szoros küzdelemben, de Karácsony Gergely győzött Budapesten. A regnáló főpolgármester 371 467 szavazatot gyűjtött (47,53 százalék), míg kihívójára, Vitézy Dávidra 371 143-an voksoltak (47,49 százalék).

(Borítókép: Vitézy Dávid 2024. június 12-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)