Magyar Péter: Életünk meccsére készülünk

fel.png
2025.01.01. 00:23
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke megtartotta újévi beszédét, amelyben többek között arról beszélt, hogy Magyarország gazdasági, megélhetési, alkotmányos és morális válság terhe alatt roskadozik.

Miután Sulyok Tamás december 26-án tartotta meg köztársasági elnöki beszédét, nem pedig az elmúlt évek hagyományához hűen szilveszterkor, Magyar Péter december 29-én azzal az ötlettel állt elő, hogy a megürült idősávban szívesen megtartja az újévi beszédét a köztelevízió szilveszteri műsorában.

A válaszra nem kellett sokáig várni, az MTVA sajtó- és marketingirodája röviden reagált: „A kabaré műfaja foglalt. Arra már leszerződtünk.”

Ettől függetlenül Magyar Péter megtartotta a beszédét, a Tisza Párt elnöke a Facebookon jelentkezett be 2025. január 1-jén, nem sokkal éjfél után.

„Kedves honfitársaim, magyarok itthon és a határon túl. Most, amikor magunk mögött hagyjuk a sok szempontból különleges 2024-es esztendőt, nem csupán a kihívásokat és a nehézségeket látjuk, hanem valami sokkal erősebbet, a reményt” – kezdte beszédét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint egyre többen osztoznak abban a hitben, hogy a jelenlegi önző, korrupt és gonosz hatalomnak hamarosan vége lesz.

A hazánk nagy bajban van. Gazdasági, megélhetési, alkotmányos és morális válság terhe alatt roskadozik Magyarország

– folytatta a politikus, aki arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány hogyan vette el a magyar emberektől a jobb élet reményét, egyúttal elmondta, nem működik az állam, és a magas adók ellenére szétesnek a közszolgáltatások.

Magyar Péter Orbán Viktornak üzent

A Tisza Párt elnöke a 2024-ben kirobbant kegyelmi botrányról is beszélt, valamint a vidéki utazásairól, országjárásáról is, egyúttal külön-külön megszólította azokat az embereket, akikkel találkozott, beszélgetett, majd Orbán Viktorhoz intézte szavait.

„Miniszterelnök úr, most pedig önhöz szólok – mondta Magyar Péter Önnek tizenöt éve volt ezt az országot rendbe tenni. Minden lehetősége megvolt ehhez. Kétharmados többség, uniós ezermilliárdok, világgazdasági fellendülés. De ön nem rendbe rakta, nem fejlődőpályára rakta a hazánkat, hanem ellopták. Lezüllesztették, kifacsarták és a végletekig megosztották a magyarokat. Önök nem jobbá tették és segítették a hazát, hanem elárulták. Elárultak mindent és mindenkit, akire korábban hivatkoztak. A polgári Magyarországot, Széchenyi, Márai, Deák Magyarországát, a keresztény, szolidáris, gondoskodó Magyarországot. Polgárinak hazudták magukat, és közben jót mulattak azokon, akik hittek ebben. Hazánkat az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országává tették. Az ön családjához került az ezerötszázmilliárd forintért visszavásárolt repülőtér, a legfontosabb pályaudvaraink, minisztériumi épületek, és a veje építhet 750 milliárd forintért felesleges irodaházakat, és a gyerekkori barátja mára ezermilliárdos lett.”

A Tisza Párt elnöke szerint egy ország mondja, hogy most elég, nincs több idő és nem adnak több esélyt. Magyar Péter új választást szeretne, és hogy előrehozzák a választás napját a lehető legkorábbi időpontra. Egyúttal emlékeztette Orbán Viktort, hogy 2008-ban, a gazdasági válság idején ő kérte a kormánypártot, hogy álljon félre, és legyenek előrehozott választások.

Most ön lett Gyurcsány Ferenc

– üzent a kormányfőnek Magyar Péter, aki hangsúlyozta:

Miniszterelnök úr, tisztelet nélkül nincs tisztességes ország  – mondta Magyar Péter . Ezért nem azt mondom magának, hogy vége van, kicsi, hanem határozottan felszólítom, hogy legyen bátor, nézzen szembe a magyarokkal, és legyen új választás. Adja vissza a magyaroknak a döntés jogát! Honfitársaim, a tét óriási, a baj hatalmas. Nincs több időnk. Új választás, új felhatalmazás kell. Életünk meccsére készülünk, ahol nem is lehet nagyobb a tét. A hazánk, a családunk jövője. Hogy milyen országot hagyunk örökül a következő nemzedéknek. Ehhez minden erőnkre szükségünk lesz, de együtt sikerül. Mi mindent megteszünk, hogy visszaszerezzük szeretett hazánkat, hogy újra méltó lehessen régi nagy híréhez. Megígérem nektek, hogy a politikánk alapját az emberség fogja képezni, a mottónk pedig ez lesz: ember lenni mindig, minden körülményben.

(Borítókép: Magyar Péter / Facebook)