Több mint kétszáz autó vonult fel a budapesti taxistüntetésen

További Belföld cikkek
-
A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
- Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
„Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek” címmel szerveztek taxistüntetést a Hősök terére szerda délutánra.
A 13 órakor kezdődő eseményt a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete hirdette meg. A Facebookon közzétett leírásban több követelést is rögzítettek, köztük, hogy az alanyi adómentesség (AAM) határát a jelenlegi 12 millió forintról 18 millióra emeljék. Indoklásuk szerint az Európai Unió már tavaly nyáron jóváhagyta a javasolt összeget.
Továbbá szeretnék, ha az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) bevonná a taxisokat az új KRESZ kialakításába, valamint kérik a Belügyminisztériumot, hogy „a rendőrség közreműködésével tegyen rendet a városban”.
A szervezet ahhoz is ragaszkodik, hogy Budapesten létszámkorlátozást vezessenek be a taxisokra. „Úgy érezzük, hogy a kéréseink süket fülekre találtak, ezért kénytelenek vagyunk újra demonstrációval nyomatékosítani azokat” – ismertették a Magyar Hangnak küldött közleményükben.
A portál szerint a demonstráció nem zavarta a forgalmat, mivel a taxisok a Hősök terénél lévő parkolóban gyülekeztek.
Csaknem kétszáz taxis vonult fel a szerdai tüntetésen.
Az autósok 14 óra után több csoportra oszlottak fel, majd az Építési és Közlekedési Minisztériumnál, a Fővárosi Önkormányzatnál, a Nemzetgazdasági Minisztérium épületénél és a BKK-székháznál folytatták a tiltakozást.

Országos Taxis Szövetség: okafogyott a szerdai taxisdemonstráció
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke már kedden hangsúlyozta, hogy a szövetségnek semmi köze nincs az eseményhez. A szervezet elnöke a szerdai tüntetésről elmondta, hogy okafogyottnak tartja a taxisdemonstráció egyik legfontosabb követelését.
Metál Zoltán az MTI-nek nyilatkozott arról, hogy van olyan pontja a javaslatcsomagnak, amellyel az Országos Taxis Szövetség is egyetért, ugyanakkor Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már bejelentette, hogy a kormány idén foglalkozik az alanyi áfamentesség határának emelésével. Ezt a kérést korábban az Országos Taxis Szövetség és a kamarák is megfogalmazták – tette hozzá.
A szövetség elnöke hangsúlyozta:
Álláspontunk szerint csak a higgadt párbeszéd és együttműködés vezet célhoz, a szervezet csak akkor tudott bármilyen eredményt elérni, ha azt higgadtan meg tudtuk fogalmazni. Erre az utca alkalmatlan
– fogalmazott.
A fővárosi taxis-létszámkorlátozással kapcsolatos követelésről elmondta, hogy ennek megvalósítása alkotmányellenes lenne. Ha valaki egy szolgáltatás elvégzéséhez szükséges minden képzési, technikai és egyéb feltételnek, követelménynek megfelel, akkor meg kell neki adni az engedélyt, nem zárható ki a szolgáltatások végzése alól – fejtette ki Metál Zoltán.
A tüntetés szervezői korábban azt ígérték, hogy folytatják a demonstrációkat, amennyiben eredménytelenek maradnak a követeléseik.
(Borítókép: Mult Roland / Index)