Döntött az igazságügyi miniszter, a bírók tiltakozása ellenére is fenntartják a reformot
További Belföld cikkek
-
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
- A MOHU szerint az áltatluk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják
- „Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
- Nagy Péter nemcsak az ivóvizet, hanem a szakállat és a bajuszt is megadóztatta
- Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Az ügy előzménye, hogy az igazságügyi miniszter, az Országos Bírósági Hivatal, az Országos Bírói Tanács, valamint a Kúria elnöke az előző év végén kötött egy megállapodást, amelyben a fizetésemelések mellett reformokat is rögzítenek. Sokan attól tartottak, hogy e reformok csökkenthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét is. A részletekről akkor ebben a cikkben írtunk bővebben.
Azóta a feszültség csak nőtt, miután a Kúria elnöke, Varga Zs. András év eleji köszöntőjében mondott oda egyet a megállapodást kritizáló bíróknak. Erre az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Senyei György válaszolt, akinek meglátásaira a Kúria elnöke később egy levélben reagált.
Az ügy legfrissebb fejleménye az, hogy szerdán az Országos Bírói Tanács is pálfordulást hajtott végre,
és nagy többséggel (10 igen, 2 nem vokssal) megszavazták, hogy kihátrálnak a kormánnyal kötött megállapodásból.
A hvg-nek a döntés után sikerült elérnie Tuzson Bence igazságügyi minisztert, aki egy közleményben reagált a lépésre, és azt írta: „Sajnálattal és mélységes megütközéssel vettem tudomásul az Országos Bírói Tanács mai döntését a felek által aláírt, az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelését és az igazságszolgáltatásban dolgozók jövedelmi viszonyainak rendezését célzó négyoldalú megállapodás kapcsán” (a lap információi szerint a miniszter is jelen volt az ülésen, ahol a szavazás lezajlott).
„Az OBT mai döntése nem csupán szembemegy korábbi álláspontjával, hanem mélységes következetlenséget sugall, amely megkérdőjelezi a testület hitelességét” – írta Tuzson Bence, majd hozzátette, hogy „ez a helyzet mindannyiunkat átgondolásra késztet, hiszen az egymásnak ellentmondó döntések komolytalanságot tükröznek, ami nehézséget okoz abban, hogy megfelelő együttműködés alakuljon ki az igazságszolgáltatás jövőjét érintő kérdésekben.”
Az igazságügyi miniszter ugyanakkor azt is jelezte, hogy
az OBT döntése ellenére a kormány továbbra is hatályosnak tekinti a megállapodást.
Hozzáfűzte: sajnálja, hogy az OBT nem kíván aktív szerepet vállalni az igazságügy hatékonyságát növelő munkában, de „az igazságügyi tárca folytatja munkáját az alkotmányosság, a bírói függetlenség és a jogállamiság maximális tiszteletben tartásával”.
Az Országos Bírói Tanácsnál egyébként egy vezetőváltás is lezajlott a megállapodás óta: Szabó Péter egy bizalmi szavazást követően lemondott, és a testület Pecsenye Csabát választotta az OBT új elnökének. Az OBT ezt követően jelezte, hogy felülvizsgálnák a béremelést és a reformokat tartalmazó megállapodást.