Bombafenyegetést kapott 308 magyar iskola, az Interpol is segít a nyomozásban

További Belföld cikkek
- Meghalt a Csepel kemping kerékpár atyja, Nógrádi László
- Hamarosan visszakaphatják a fürdőket a budapestiek, jelentős kedvezmény jöhet a belépők árából
- Három autó ütközött össze Gödöllőnél az M3-as autópályán
- Egyre nagyobb szerepe lesz a mesterséges intelligenciának a rákgyógyításban
- Koltay András: Eltér a sajtószabadság jogi és morális felfogása
Országszerte több iskolát is kiürítettek bombafenyegetés miatt csütörtök reggel.
Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a rendőrséggel tartott közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Magyarországon nem áll fent sehol a bombatámadás veszélye. A rendőrség minden fenyegetést átvizsgál. Délelőtt fél 12-ig összesen 268 iskola volt érintett, ez a szám később 308-ra emelkedett, ezek közül 273 budapesti, 35 pedig vidéki intézmény.
Rétvári Bence hozzátette, hogy hasonló típusú fenyegetések történtek Bulgáriában, Horvátországban és Csehországban. A levelek iszlamista szöveget tartalmaztak, ezért együtt dolgoznak az Interpollal.
Egy helyről származhatnak az üzenetek
A rendőrség tájékoztatása szerint valamennyi iskolánál rendőri jelenlétet biztosítanak. Az oktatás folytatásáról, illetve a tanulók hazaküldéséről az intézmények saját hatáskörben döntenek.
Hozzátették, hogy valószínűleg egy helyről származó, hasonló tartalmú elektronikus levél érkezett több oktatási intézménybe csütörtök reggel. Mint írták, a rendőrség minden szükséges intézkedést megtesz. Az embereket arra kérik, hogy amennyiben hasonló fenyegetést kapnak, értesítsék a hatóságot, és a rendőrség utasításai szerint járjanak el.
A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást.
Az országos rendőrfőkapitány a nyomozásra a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) jelölte ki, egyben – az ügy mielőbbi felderítése érdekében – valamennyi területi szervet utasított a KR NNI-vel való soron kívüli együttműködésre.

Információink szerint több nagyvállalat is arról értesítette a munkavállalóit, hogy amennyiben szükségét érzik, induljanak el a gyermekeikhez, amit szabadság felhasználása nélkül is megtehetnek. Jellemzően azonnal hazaengedték a tanulókat, de van, ahol még várakoznak, amíg a tűzszerészek átvizsgálják az épületet. Az Óbudai Gimnáziumnál kollégánk a helyszínen azt tapasztalta, hogy a tanulókat hazaengedték, az épületbe további információért már nem engedték be, ott szintén zajlanak a biztonsági protokollnak megfelelő intézkedések.
Munkatársunk délelőtt 11 óra előtt a budapesti Dr. Török Béla Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménynél járt. Tájékoztatása szerint ekkor még nem érkeztek meg a helyszínre a hatóságok. Az intézményből már több gyermeket hazaengedtek. A hallássérült diákoknak továbbra is várniuk kell, mivel csak kísérővel hagyhatják el biztonságosan az épületet.
A XIII. kerületben található Pannónia Általános Iskolánál még a helyszínen tartózkodnak a rendőrök. Tájékoztatásuk szerint a gyerekek többségét hazaküldték, de összességében jól kezelik a helyzetet. Az intézménynél maradt diákokat meleg helyre vitték.
Kollégánk a XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnáziumnál is járt, ahol nem szerettek volna nyilatkozni a szülők. A helyszínen többen is arról beszélgettek, hogy mennyire bosszantja őket a kialakult helyzet. A logisztikai gondokban egymásnak is segítséget nyújtanak a szülők, míg néhány diák elszállításában a tanárok is részt vettek.

Frissítés 01.27: reagált az Oktatási Hivatal az Indexnek
Cikkünk megjelenése után négy nappal, január 27-én az Oktatási Hivatal érdeklődésünkre a következő választ adta az írásbeli felvételik feladatlapjának megtekintésével kapcsolatban:
Tekintettel arra, hogy nem csak vizsgaszervező intézmények voltak érintettek a bombariadóban, a központi felvételi írásbeli vizsgájának megismétlését semmi sem indokolja. A feladatlapok biztonságos tárolásáról az intézményvezetők a teljes felvételi eljárás során gondoskodnak, a bombariadó ideje sem kivétel ez alól. Az Oktatási Hivatal a bombariadókra tekintettel 2025. január 23-án levelet küldött az intézményvezetőknek, amelyben javaslatot tett az eljárás szabályos folytatására: vis maior esetén a megtekintést a soron következő munkanapon, illetve, ha ez nem lehetséges, az azt követő munkanapon biztosítsák a tanulók és szüleik számára. A megtekintésre ebben az esetben is egy munkanapot, 8 órát kell biztosítani. Amennyiben a megtekintést követő munkanapon a vizsgadolgozatok javításával kapcsolatos észrevételek megtételét érinti a vis maior esemény, javasoljuk, hogy az emiatt késedelmesen előterjesztett észrevételeket – méltányosságot gyakorolva – külön igazolási kérelem előterjesztése nélkül is fogadják el. A kérdésben jelzett mindhárom iskola weboldalán elérhetők a megjelölt időpontok, amikor megnézhették, megnézhetik a szülők a felvételiket.
A titkosszolgálatok felvették a kapcsolatot a szlovák társszervekkel
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón beszámolt róla, hogy fenyegető üzeneteket küldtek arról, hogy az iskolákban bombákat helyeztek el. A tanítást nem függesztették fel, de az igazgatók dönthetnek másképp, ha nem látják értelmét az oktatásnak.
Az üzeneteket külföldi e-mail-szolgáltatókon keresztül, de azonos szöveggel küldték ki. A titkosszolgálatok felvették a kapcsolatot a szlovák társszervekkel, mivel ott tavaly hasonló fenyegetésekkel szembesültek a hatóságok. Gulyás Gergely elmondta, kísérteties a hasonlóság a Szlovákiában történtekkel, ahol bebizonyosodott, hogy a fenyegetések alaptalanok voltak.



Több helyszínt is megnyitottak az érintetteknek
A Csepel.info szerint Szigetszentmiklóson, Csepelen és Soroksáron is több iskolát kiürítettek. A lap úgy tudja, hogy egy országos akcióról van szó, és az üzenetet vélhetően Google Fordítóval készítették.
Borbély Lénárd csepeli polgármester arról írt közösségi oldalán, hogy folyamatosan érkeznek a fenyegető levelek, ezért több iskolát is kiürítettek. A Csepeli Napközis Tábort mindeközben megnyitották a diákok, a velük érkező pedagógusok és kísérők számára.
Az újpesti polgármester szintén Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy a kerületben öt középiskolában is bombariadó van. Trippon Norbert úgy tudja, hogy a fenyegetés ötven középfokú intézményt érinthet országosan. Az újpesti iskoláknak a gyerekek átszállításában is segítséget nyújtanak, valamint hat helyszínt is megnyitottak a diákok befogadására.
A bombafenyegetés a II. kerületi iskolákat is érintette. „Annak érdekében, hogy ne kelljen a gyerekeknek hosszan a hidegben várakozni, a II. kerület önkormányzata felajánlja az érintett iskoláknak, hogy az átvizsgálások idején a polgármesteri hivatalban, a Klebelsberg Kultúrkúriában, a Marczibányi Téri Művelődési Központban és a Gyarmati Dezső Uszodában is várakozhatnak” – ismertette Facebook-oldalán Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere.
A Hegyvidéki Önkormányzat szerint a XII. kerületben legalább kilenc iskola kapott bombafenyegetést.
Mint írták: „A Hegyvidéki Rendészet kollégái a rendőrökkel együttműködve biztosítják a helyszíneket, az iskolák vezetése folyamatosan értesíti a szülőket. A gyerekek biztonságos elhelyezéséről minden intézmény gondoskodik, a rendőrség folyamatos tájékoztatást ad. A MOM Kulturális Központot felkészítjük a gyerekek fogadására.”
Orbán Viktor is megszólalt a fenyegetésekről
A miniszterelnök Facebook-bejegyzésében írt a magyar iskolákat ért tömeges fenyegetésről.
Forródróton vagyok a belügyminiszterrel (Pintér Sándor – a szerk.). Az érintett iskolák biztonságát megerősítjük, a bombariadók hátterét felderítjük
– ismertette Orbán Viktor.
Több tanintézményhez is melegedőbuszokat küldött a BKK
„Kezdeményeztem a főpolgármesternél, hogy a BKK ajánljon fel melegedőbuszokat a bombafenyegetés miatt kiürített budapesti iskolák tanárai és tanulói számára – ez a legkevesebb, amit tehetünk” – írta Facebook-bejegyzésében a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője.
Karácsony Gergely főpolgármester a kérésre reagálva megerősítette, hogy a BKK melegedőbuszokat indít az érintett iskolákhoz. „A fővárosi rendészet is kapcsolatban van a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal a város több iskoláját is érintő bombariadók ügyében, tesszük a dolgunkat a rendőrség kéréseinek megfelelően, a fővárosi ügyeleti és irányító központ követi az eseményeket” – írta Karácsony Gergely.
A BKK tájékoztatása szerint csütörtök reggel 8 óra után több tanintézménybe is melegedőbuszokat küldtek, hogy „az utcára kényszerült gyerekek és felnőttek ne fázzanak meg a hidegben”.
Repka Ágnes munkajogi tanácsadó a közösségi oldalán jelezte, hogy a törvény lehetővé teszi, hogy a dolgozó szülők bizonyos körülmények között mentesüljenek a rendelkezésreállási és munkavégzési kötelezettség alól. A szakember szerint a bombariadó egy olyan helyzet, amelyre hivatkozva a munkavállaló a megfelelő jelzés és kommunikáció után elhagyhatja a munkahelyét a gyermeke érdekében.
Ezek az iskolák kaptak bombafenyegetést
Az Eduline Facebook-bejegyzésében jelezte, mely intézményekben volt bombariadó csütörtök reggel.
A folyamatosan frissülő lista szerint bombafenyegetést kapott:
Budapest, I. kerület:
- Kosztolányi Dezső Gimnázium
- Petőfi Sándor Gimnázium
Budapest, II. kerület:
- Fillér Utcai Általános Iskola
- Krúdy Gyula Általános Iskola
- Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
- Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium
- Than Károly Ökoiskola
- Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
- Babérliget Általános Iskola
Budapest, III. kerület:
- Óbudai Gimnázium
- Óbudai Harrer Pál Általános Iskola
- Óbudai Nagy László Általános Iskola
- Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
- Óbudai Árpád Gimnázium
- Pais Dezső Általános Iskola
- Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
- Első Óbudai Általános Iskola
- Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
- Nagy László Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – Zápor utcai Tagiskola
Budapest, IV. kerület:
- Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Budapest, VII. kerület:
- BGSzC II. Rákóczi Ferenc Technikum
Budapest, XI. kerület:
- Petőfi Sándor Általános Iskola
Budapest, XII. kerület:
- Zugligeti Általános Iskola
- Budapesti Német Iskola
- Fekete István Általános Iskola
- Budapesti Osztrák Iskola
- Virányos Általános Iskola
- Jókai Mór Általános Iskola
- Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola
- Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola
- Gennaro Verolino Általános Iskola
Budapest, XIV. kerület:
- ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
- Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Budapest, XV. kerület:
- Szent Korona Általános Iskola
- Kolozsvár Utcai Általános Iskola
- Hartyán Általános Iskola
- Szent Korona Általános Iskola
Budapest, XVI. kerület:
- Sashalmi Tanoda Általános
- Szerb Antal Gimnázium
Budapest, XVII. kerület:
- Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium
- Zrínyi Miklós Általános Iskola
Budapest, XVIII. kerület:
- Vajk-sziget Általános Iskola
- Erkel Ferenc Általános Iskola
- Karinthy Frigyes Gimnázium
- BKSZC Pogány Frigyes Technikum
- Kastélydombi Általános Iskola
Budapest, XIX. kerület:
- Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Budapest, XX. kerület:
- Hajós Alfréd Általános Iskola
- Ady Endre Általános Iskola
- Nagy László Általános Iskola és Gimnázium
Budapest, XXI. kerület:
- Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
- Vermes Miklós Általános Iskola
- Jedlik Ányos Gimnázium
Budapest, XXII. kerület
- KMASZC Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola
- Kempelen Farkas Gimnázium
- Baross Gábor Általános Iskola
Hódmezővásárhely:
- Németh László Gimnázium és Általános Iskola
Kaposvár:
- Zrínyi Ilona Általános Iskola
Szeged:
- SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Miskolc:
- Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Egyes intézményekben elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését
A csütörtök reggeli bombariadó egyes intézményekben a január 18-án megírt központi írásbeli felvételi dolgozatok megtekintését is érinti. Az iskolák feltehetően a későbbiekben adhatnak tájékoztatást a diákoknak és a szülőknek – írja az Eduline.
„Sajnálattal közöljük, hogy a központi írásbeli vizsgadolgozatok megtekintése a mai nap folyamán – rajtunk kívül álló okból – elmarad. Az érintett szülők a megtekintés új dátumáról e-mailben kapnak tájékoztatást a mai nap folyamán” – közölte Facebookon az Újpesti Bródy Imre Gimnázium.
(Borítókép: A Pannónia Általános Iskola 2025. január 23-án. Fotó: Németh Kata / Index)