Fontos határidőket szabtak meg a MÁV-nak
További Belföld cikkek
-
Hiba lépett fel a Paksi Atomerőmű. 4. blokkján, beindult a védelmi rendszer
- Budapesttől Pécsig érne a sor, ha az alkoholfogyasztók gyermekeit egymás mellé állítanánk
- Két embert is előállítottak a „kitörés napján” tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt
- Fényes nappal késelésbe torkollott egy vietnámi csoport vitája Józsefvárosban
- Fényes nappal gázolt át egy szarvascsorda Kisterenyén
Az Építési és Közlekedési Minisztérium Vasúti Hatósági Főosztálya tavaly decemberben hatósági kötelezést küldött a MÁV-nak, melyben több határidős feladatot szabtak meg a vállalatnak – derül ki a 24.hu által megszerzett dokumentumokból.
A vállalatnak 2026. január 1-ig gondoskodnia kell a pályakarbantartásokra és a biztosítóberendezés-karbantartásra vonatkozó utasítások megújításáról és hatálybaléptetéséről. Mint a dokumentumban szerepel, ezek folyamán legyenek külön tekintettel arra, hogy a feladatok és a felelősségi körök egyértelműen azonosíthatók legyenek, valamint rögzítsék, hogy a feltárt hibák és hiányosságok elhárításához milyen intézkedések szükségesek.
A hatóság emellett további három olyan feladatot jelölt ki, amelyeknek még ebben az évben teljesíteniük kell:
- 2025. december 31-ig meg kell szüntetni a munkaerőhiányt a pálya- és biztosítóberendezés-karbantartásával foglalkozók körében.
- 2025. október 30-ig biztosítaniuk kell a pálya- és biztosítóberendezés-karbantartáshoz szükséges tartalék alkatrészeket. Valamint gondoskodniuk kell a vasúti pályakarbantartáshoz szükséges kisgépek beszerzéséről, és biztosítaniuk kell a karbantartáshoz szükséges eszközök elérhetőségét.
- 2025. január 31-ig ki kell alakítaniuk, majd bevezetniük az ellenőrzéshez és karbantartáshoz szükséges vágányzárak rendszerét.
A megfogalmazott kötelezettségek végrehajtásáról a MÁV-nak január 31-ig intézkedési tervet, a feladatok előrehaladásáról pedig minden hónap utolsó napján írásos tájékoztatást kell adnia, és továbbítania a Vasúti Közlekedési Hatóságnak.
Késési rekordot dönthetett a MÁV 2024-ben
Egyre nehezebb bármilyen információt megtudni a MÁV-tól, különösen a késésekkel kapcsolatban, hiszen szeptemberben új, havi riportrendszerre állt át a MÁV-csoport, korábbi késési statisztikáikat letörölték oldalukról. Azonban a rendelkezésre álló információk alapján megpróbáltuk kiszámolni, hogy mekkora késést fog bejelenteni a vasúttársaság, és arra jutottunk, valószínű, hogy rekordévet zárt a MÁV e tekintetben.
Kijelenthető, hogy 2024 nem a MÁV éve volt. Nem telt el úgy hónap, hogy ne került volna be a vasúttársaság a hírekbe, vagy amiatt, mert menet közben fogy ki az üzemanyag a vonatból, vagy mert kisiklott egy vonat, vagy éppen azért, mert nyitott ajtóval, 100 kilométer per órával robogott az InterCity. De tavaly történt az is, hogy megrepedt a 2023-ban felújított Keleti pályaudvar üvegfödémje, és az is, hogy félúton járt le a mozdonyvezető munkaideje, így az utasoknak több mint egy órát kellett várakozniuk, hogy továbbinduljanak.