Indul a Bringasztráda a Nagykörúton

2025.02.04. 14:22
A főváros vezetése már évek óta tervezte a Nagykörút kerékpárútjának fejlesztését, melyről társadalmi egyeztetés is folyt októberben. A Budapesti Közlekedési Központ öt területet nevezett meg, hol történik átalakítás, melyek között szerepel a védett kerékpársáv, illetve azok biztosítása a csomópontokban, de emellett a rakodást és parkolást sem akadályozzák.

Megvalósul a Nagykörút felújításakor a bringasztráda, amelynek társadalmi egyeztetéséről még októberben írt közösségi oldalán Karácsony Gergely. Ezzel egy modern, XXI. századi belvárosi emblematikus főútként születhet újjá a Nagykörút a Nyugati pályaudvar és Boráros tér között − hangsúlyozta a főpolgármester közlését a BKK.

Az egyeztetés lezárultával a 2020-ban kialakított kerékpársávok fejlesztése, a közterületek rendezése és a biztonságos közlekedés feltételeinek javítása elérhető lesz Budapesten, melynek célja egy élvezhetőbb, zöldebb és biztonságosabb útvonal létrehozása, valamint az útvonal mentén kellemesebb legyen gyalogolni, kerékpározni és minőségi időt eltölteni.

Öt kiemelt fejlesztési területet határozott meg a Budapesti Közlekedési Központ:

  • Védett kerékpársávok: jellemzően minimum két méter szélesek lesznek, és fizikailag elválasztják kétoldali irányhellyel rendelkeznek a Nyugati tér és a Boráros tér között.
  • Kerékpáros kapcsolatok biztosítása a csomópontokban: a projekt részeként a kerékpárral közlekedők számára biztosítva lesznek a folytonos és biztonságos kerékpáros kapcsolatok és útvonalak a csomópontokban is minden irányban.
  • Rendezett rakodás és kerékpárparkolás: a kerékpársávok mentén szakaszosan biztosítják a parkolási és rakodási lehetőséget. Emellett a rollereseknek és a bicikliseknek kerékpártámaszokat, MOL Bubi gyűjtőállomásokat és Mobi-pontokat jelölnek ki.
  • Járdaszintre emelt torkolatok kialakítása a mellékutcáknál: ezek a járműforgalommal szemben biztosítanak nagyobb biztonságot a gyalogosoknak.
  • Megújuló közterek: az útvonal mentén új padokat helyeznek ki, valamint javítanak a zöldfelület minőségén.

A fejlesztés előkészítése 2020 óta zajlik, a BKK pedig 2024-ben benyújtotta a tervezésre és a kivitelezés megvalósításáról szóló pályázatát a Területfejlesztési Operatív Program Plusz Irányító Hatóságához. A fejlesztés ütemezése nagyban függ a pályázat jóváhagyásának időpontjától, ez után viszont a következő tervezett fázisok alatt valósulhat meg a projekt:

  • 5-7 hónap a tervezési közbeszerzés lefolytatása;
  • 15-18 hónap a tervezés, amely alatt elkészülnek a kivitelezési tervek;
  • 6-9 hónap a kivitelezési közbeszerzés lefolytatása;
  • 15-18 hónap a kivitelezés, melynek pontos ideje és ütemezése a műszaki tartalomtól és organizációs tervtől függ.