Több állami ösztöndíjas hellyel, egyedülálló és minőségi képzésekkel várja a diákokat az Óbudai Egyetem
Az Óbudai Egyetemre évről évre egyre többen adják be a jelentkezésüket, a budapesti Educatio Kiállításon idén rekordot döntött az érdeklődők száma – írja az MTI.
Prof. dr. Kovács Levente rektor emlékeztetett: „Az Óbudai Egyetem a legfrissebb Times Higher Education (THE) rangsorán négy képzési területen – műszaki, informatika, természettudományok és pedagógusképzések – is a világ legjobbjai közé került, a hazai felsőoktatási intézmények között pedig az élmezőnyben szerepel. A diákok által is leginkább követett és elismert rangsor eredményei mellett vonzóvá teszik az egyetemet a gyakorlatorientált képzései, illetve az, hogy a végzett hallgatók versenyképes fizetésért nagyon rövid időn belül tudnak elhelyezkedni, és a hallgatók számára többféle ösztöndíjprogram is elérhető.
Az Óbudai Egyetem mindemellett egy innovatív nemzetközi befektető egyetem példáját követi, és olyan unikát innovációs ökoszisztémát is épít, ahol rengeteg lehetőség nyílik ki a fiatalok számára megvalósítani a terveiket, ötleteiket.” Hozzátette: „Az egyetem továbbra is a tehetséggondozásra, az innováció menedzselésére és az ipar által vezérelt innovációs ötletek kidolgozására fókuszál.”
A következő tanévben magasabb állami ösztöndíjas kapacitás áll rendelkezésre, így a várakozások szerint a dinamikus bővülés a jelentkezők számában fennmarad. A rektor úgy fogalmazott: „Arra számítok, hogy az Óbudai Egyetem népszerű képzései iránti érdeklődés tovább növekszik, és sokan jelentkeznek február 15-ig, többek között a kiberbiztonsággal, a mesterséges intelligenciával, a biztonságtudománnyal, a környezetvédelemmel foglalkozó szakjainkra, a mechatronikára, építészmérnökire, villamosmérnökire, gépészmérnökire vagy a műszaki menedzseri, innovációmenedzsmenti képzésre, illetve a könnyűipari képzésre, amely továbbra is országos szinten egyedülálló módon csak nálunk érhető el.”