Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
További Belföld cikkek
- Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
- NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
- Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
- Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
- Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A „Fogadj örökbe egy kastélyt!” program első körös pályázati szakaszának végén Lázár János építési és közlekedési miniszter úgy döntött, hogy négy kastélynak lesz „új gazdája” – derül ki a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzéséből. A miniszter elmondta, hogy a pályázat első körében nyolc kastélyt hirdettek meg, ezekre 22 pályázat érkezett, amit „egy kifejezetten jó eredménynek” tekint.
Lázár János tájékoztatása szerint a pályázat keretében „a magántőke és az önkormányzatok arra vállalkoznak, hogy az államtól ezeknek a kastélyoknak a működtetését, üzemeltetését és elsősorban fejlesztését átveszik, és jó gazdái lesznek az épületnek”.
Az építés és közlekedési miniszter közölte, hogy gazdára talált:
- a nádasdladányi Nádasdy-kastély, amelyre a Richter Gyógyszeripari Részvénytársaság – a miniszter szavai szerint – „egy nagyon komoly pályázatot nyújtott be”;
- a bajnai Sándor-Metternich-kastély, amely a MOL Új Európa Alapítvány üzemeltetésében és fejlesztésében működhet tovább;
- a majki Esterházy-kastély, Esterházy Móric miniszterelnök korábbi otthona, amelyre az oroszlányi területileg illetékes önkormányzat nyújtott be pályázatot;
- valamint a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, amelynek a jövőben a miniszter régi politikai ellenfele, a Márki-Zay Péter polgármester vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat lesz a gazdája.
„Szeretném megköszönni a magyar adófizetők nevében a hódmezővásárhelyiek nagyvonalúságát, hiszen a hódmezővásárhelyi adófizetők innentől kezdve a kígyósi kastélyt a saját forrásaikból tartják fenn” – fogalmazott Lázár János.
Tekintettel arra, hogy nagy az érdeklődés, körülbelül húsz olyan újabb kastély van, amely február második felében egy nyílt pályázat keretében keresi majd azt, aki örökbe fogadja, fejleszti, gondját viseli, és a jó gazda módjára viseli a felelősséget ezért a létesítményért
– fogalmazott az építési és közlekedési miniszter. Lázár János kijelentette, attól, hogy valaki magántőkével lép be a kastélyok üzemeltetésébe, a közérdek nem sérül, „hiszen hozzáférhetőek, látogathatóak és jobb állapotúak lesznek a létesítmények”.