Magyarázatot adott Navracsics Tibor a hangfelvételen elhangzó támogatási pénzekről

2025.03.13. 10:33
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium szerint szakmai döntések születtek, és a Versenyképes Járások Program sikere az önkormányzati vezetők együttműködésén múlik. Gelencsér Attila ugyanis egy hangfelvételen azt mondta, hogy a programból lehívható fejlesztések forrásfelhasználásánál vegyék figyelembe a településvezetők azt, hogy 2026-ban országgyűlési választások jönnek.

Navracsics Tibor és az általa vezetett Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium reagált a Gelencsér Attila fideszes képviselő által tett kijelentésekre, amelyek szerint politikai célokat is szolgálna egy felzárkóztatási program − írta a Népszava.

„Szakmai döntések születnek a projektek elbírálásánál. A program sikere nem a minisztérium vezetőinek döntésein, hanem a járások önkormányzati vezetőinek együttműködésén múlik” − közölte a lap kérdéseire a szaktárca vezetője.

Emellett hozzátette, hogy a Versenyképes Járások Program támogatási felhívása már egy hete nyilvános. Azt is leírta a minisztérium, hogy Navracsics Tibor országjárásán Karácsony Gergely főpolgármesterrel, Gémesi György, Pikó András, Baranyi Krisztina polgármesterekkel, valamint megyei jogú városok ellenzéki vezetőivel is tárgyalt.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a somogyi polgármestereknek tartott tájékoztatót Gelencsér Attila, aki olyan gyors fejlesztésekre ösztönözte a települések vezetőit, amelyek a jövő évi választásokig látható jeleket mutatnak, és arra kért mindenkit, „ne működjenek előre”.

Egy hangfelvételen hallható, ahogy a képviselő elmondta, hogy országgyűlési választások jönnek, ezt figyelembe véve kell majd felhasználni a Versenyképes Járások Programból lehívható fejlesztési forrásokat.

Egy településvezető az egészségügyi problémákra hívta fel a figyelmet. 

Építhetünk utat, játszótereket, csak közben nem tudunk orvoshoz menni

− jegyezte meg egy polgármester, amire Neszményi Zsolt Somogy vármegyei főispán azt mondta, még nem dőlt el, hogy egészségügyi működtetési és fenntartási célokra is lehet-e használni a forrásokat.

Gelencsér Attila a közbevetésre reagálva egyetértett, hogy vannak működési problémák, ami nagy baj, „de ez most egy fejlesztési program”. A Népszava szerint a politikus kijelentette, hogy nem önkormányzati, hanem országgyűlési választások jönnek, így „ennek szellemében kell gondolkodni”. Megfogalmazása szerint előnyt fognak élvezni azok a pályázatok az elbírálásnál, amelyek nem 2028-ra, hanem még a választások előtt befejeződnek.