Jogerősen pert nyert Pankotai Lili, egykori iskolája egymillió forintot fizet neki

ZS 8359
2025.03.13. 13:02
A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla március 13-i határozatában megváltoztatta a Pécsi Törvényszék ítéletét, és egy korábbi kormányellenes tüntetésről ismert diáklánynak, Pankotai Lilinek adott igazat egykori gimnáziumával szemben. A tanintézménynek fizetnie kell a teljes perköltséget, valamint egymillió forint sérelemdíjat.

A pécsi Nagy Lajos Gimnáziummal szemben indított pert Pankotai Lili 2023-ban, mivel szerinte az intézmény megsértette a személyiségi jogait, amikor elmarasztaló nyilatkozatot adtak ki ellene egy kormányellenes tüntetésen való felszólalása után. Az elsőfokú bíróság az alperes, tehát a tanintézmény javára döntött, mivel a Pécsi Törvényszék nem találta megalapozottnak, hogy a gimnázium megsértette a lány személyiségi jogát, és szerintük nem történt jogsértés.

A Pécsi Ítélőtábla csütörtöki döntésével felülbírálta az ítéletet, és a felperesnek, Pankotai Lilinek adott igazat. Az Ítélőtábla kötelezi a gimnáziumot, hogy a jogsértés elismerését közzétegyék a honlapjukon, ezenfelül a teljes perköltséget, valamint egymillió forint sérelemdíjat is fizetniük kell korábbi diákjuknak.

A Szabad Pécs megkereste Pankotait, hogy véleményezze az ítéletet, aki válaszul Lukács evangéliumából idézett:

Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni.

Pankotai Lili azzal vált ismertté, hogy középiskolásként a  Szolidaritás a tanárainkért  című rendezvényen előadott egy slam poetryt, amelyben az oktatás problémáit vette sorra, és egyben trágár szavakkal bírálta a kormányt, ami miatt több kormánypárti médium is ellene fordult, iskolája pedig elhatárolódott tőle.

(Borítókép: Pankotai Lili 2023. április 24-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)