Lázár János reagált a Tisza Párt himnuszára
Lázár János építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán írta le véleményét a Tisza Párt himnuszáról, mely mellé egy mesterséges intelligenciával létrehozott félperces videót is posztolt.
„Az internetes népművészet újabb remeke. Biztosan olcsóbb annál, mint amit Magyar Péter produkált, és tartalmában legalább igaz” − közölte bejegyzésében a szaktárca vezetője az ellenzéki párt zenei videójáról.
A poszt mellett szereplő videóban az látható, hogy Magyar Pétert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök barátjaként, Brüsszel katonájaként ábrázolják, az „Áradjon a Tisza” szlogen helyett pedig „Támad a cica. Támadjon” refrén szerepel.
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Tisza Párt „Kell egy jobb ország” címmel tett közzé zenei videót, melyet a március 15-i ünnep alkalmából készítettek. Sajtóanyagukban a következőket írták:
A forgatás is egy már szokásos, hatalmas tiszás összefogással, sok száz önkéntes, Tisza-szigettag és munkatárs közreműködésével valósult meg, akik a szövegírásban és dalszerzésben is részt vettek.
A dalt Nagy Ervin és egy kórus énekli, azonban sem ő, sem Magyar Péter nem szerepel a klipben, melyet Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke rendezett. A pártelnök a dalt himnusznak nevezte, melyben szerepel az „Árad a Tisza” szlogen, ezt parodizálta a Lázár János által megosztott, mesterséges intelligenciával készült videó.
Az ellenzéki párt himnuszának klipjéről pedig egy olvasói levél közölte, hogy szerinte a Tisza Párt új himnusza számos lényeges elemében a Kent nevű svéd rockzenekar nyolc évvel ezelőtti, 41 millió megtekintésnél járó beharangozó videójának a másolása. Ennek megítélést azonban olvasóinkra bízzuk.