Elszabadultak az indulatok, üvöltött a polgármester: Melyik az a kormány, amelyik átb*szta ezt a népet?
Több százan tüntettek csütörtökön Szolnokon, ahová a múlt héten jelentett be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy újabb kínai akkumulátoripari nagyberuházást: 40 milliárd forintból építene a városba elektrolitgyárat a KunlunChem nevű cég – számolt be erről a HVG, a Magyar Hang szerint pedig
a tüntetést az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület szervezte a helyi Tisza-szigetek és az aHang civil szervezet támogatásával.
Az Agóra elnöke, Kovács Beáta azt kifogásolta, hogy a szolnokiakat nem tájékoztatták időben a beruházásról, a kész tényekkel szembesültek. Mások arra figyelmeztettek, a gyár szennyezheti a Tiszát. Felhívták a figyelmet az akkumulátorgyárak veszélyeire, illetve többek szerint aggályos, hogy a hatóságok a beruházók oldalán állnak.
Györfi Mihály polgármester a tavalyi választáson legyőzte a fideszes Szalay Ferencet, most azt mondta, rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol név szerint szavaznak arról, hogy tartsanak-e véleménynyilvánító népszavazást a gyárról. Ezután Kovács Beáta közölte: ő már csütörtök reggel benyújtotta a népszavazási kezdeményezést.