A drog őrjíthette meg a fonói ámokfutót – „Az életemért harcoltam, csak a fejemet célozta”

2025.03.15. 20:48
Péntek este egy zavart állapotú férfi Fonón meggyilkolt egy bolti eladót, valamint két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül. A 68 éves nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, míg a férfi a karján sérült meg súlyosan. Utóbbi részletesen elmondta, hogyan történt a támadás, valamint addiktológus véleményét is kikérték, hogy az elkövető milyen típusú drogok használata után válhatott ennyire agresszívvé.

Mint azt korábban megírtuk, péntek délután rátámadt egy kisbolt női alkalmazottjára és két idős járókelőre a Somogy vármegyei Fonón egy férfi. Az elkövető eddig ismeretlen okokból fahusánggal bántalmazott egy 63 éves nőt, akit életveszélyes koponyasérülésekkel szállítottak kórházba, egy 68 éves férfinak pedig súlyos sérüléseket okozott, majd bement a helyi boltba, ahol az ott tartózkodó 46 éves eladót halálosan megsebesítette − írta a police.hu.

„Az életemért harcoltam”

Az idős férfi az RTL Híradónak nyilatkozott a bántalmazás körülményeiről, elmondta, hogy a helyi nyugdíjasklubba indult, amikor váratlanul rátámadt az elkövető. Előtte azonban még a 68 éves nőt ütötte le, ezután fordult a nyugdíjas férfi ellen, aki közölte, hogy egy 1,2 méteres fahusáng volt a férfinál.

Az életemért harcoltam, meglátott, és nekem esett, és csak a fejemet célozta, de kézzel ki tudtam védeni. Hanyatt estem, a lábamat ütötte, verte, és akkor az egyik háznál el tudtak menekíteni, így nem tudta szétverni a fejemet 

− részletezte a támadást az idős férfi.

A 31 éves gyanúsított a helyszínről a meggyilkolt nő gépkocsijával távozott, de később visszatért a kisbolthoz, majd a kiérkező rendőrök elől elmenekült, közben egy rendőrségi járműben is kárt tett. Dombóváron és Iregszemcsén keresztül követték a hatóság emberei.

Rendőrségi üldözéssel ért véget az ámokfutás

A somogyi rendőrök Tolna vármegyei kollégáik segítségét vették igénybe, és egészen Siófokig üldözték a férfit, ahol az elkövető nekiment egy ház előtt parkoló autónak, amelyet totálkárosra tört, ennek következtében letért az útról, árokba fordult, és könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az autó tulajdonosa elmondta, hogy a gyerekeivel játszott a szobában, amikor nagy csattanásra figyeltek fel. Széttörött a gépjármű hátulja, de a kerítést és a gázórát is kidöntötte, aminek következtében a család kénytelen fával fűteni. Az elkövető elfogásakor zavartan, ellenségesen viselkedett a rendőrökkel szemben.

Az orvosi ellátás után a rendőrök őrizetbe vették, és a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságra vitték, ahol a nyomozók emberölés bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt hallgatták ki, de vallomást még nem tett. Ugyanakkor a Bűnügyi Igazgatóság előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatására.

Rendszeres drogfogyasztó

A fonói lakosok szerint a férfi rendszeresen fogyaszthatott drogot, miután hazaköltözött édesanyjához, előtte külföldön dolgozott − hangzott el az RTL Híradóban. Rossz életűnek tartották, aki a rendőrség előtt sem lehetett ismeretlen. Egy szakértő szerint a droghasználat kiszámíthatatlan viselkedést okozhat.

Nemcsak az intoxikáció az, ami kiszámíthatatlan, tudatzavar is bekövetkezhet, és nem tudja pontosan, mi az a helyzet, félreért dolgokat, akár erőszakos bűncselekményt is elkövethet

− mondta a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke, Szemelyácz János. Hozzátette, hogy elsősorban a serkentőszerek válthatják ki az ilyen típusú viselkedést, mint az amfetamin, a kokain vagy a crack-kokain agressziót válthatnak ki, illetve a hallucinogének, mint az LSD vagy a THC-t tartalmazó marihuána. Ugyanakkor a rendőrség elmondta, hogy szakértői vizsgálat dönt majd arról, hogy valóban kábítószer hatása alatt követte-e el a bűncselekményt a gyanúsított.