Vitézy Dávid és Kajdi Csaba a főváros jövőjéről és a Pride-ról vitázott

Untitled-1
2025.03.18. 20:37
Forró hangulatú beszélgetés zajlott Kajdi Csaba, ismertebb nevén Cyla, a népszerű influenszer és Vitézy Dávid közlekedési szakértő között a Blikk stúdiójában. Míg Cyla budapesti lakosként osztotta meg frusztrációit az autós közlekedéssel, parkolással és a „semmibe futó” bicikliutakkal kapcsolatban, addig Vitézy Dávid szakmai érvekkel próbálta megvilágítani a város döntéseinek hátterét. A lakógyűlés-hangulatú eszmecserében szó esett a közbiztonság kérdéséről is, valamint az elmúlt napok forró témájáról, a Pride-ról, amellyel kapcsolatban mindkét félnek határozott álláspontja volt.

A vitázó felek két markánsan különböző nézőpontot képviseltek a fővárosi közlekedés és városfejlesztés témáiban.

„Hogyha 1 millió 400 ezerre emelkedett az autóknak a száma Budapesten, akkor mennyivel nőtt az úthálózat? Mert, ugye, én mint budapesti, általában azt tapasztalom, hogy szűkítünk, bicikliutat csinálunk, lezárjuk a Lánchidat” – vetette fel Kajdi, hozzátéve, hogy a növekvő autóállomány ellenére a város inkább korlátozza, mint támogatja az autós közlekedést.

Az influenszer saját elektromos autós tapasztalatait is megosztotta: „Annyit csináltam már öt évvel ezelőtt, hogy a nagy dízelautót lecseréltem egy elektromos autóra. Ugye több motivációm volt ebben. Az egyik az, hogy a parkolás az elektromos autókra ingyen volt” – mesélt a váltásáról. Kritizálta azonban, hogy a főváros később elvette ezt a kedvezményt, ami szerinte kontraproduktív a környezettudatos közlekedés ösztönzése szempontjából.

Kajdi felháborodásának adott hangot a parkolási bevételek felhasználásával kapcsolatban is:

Én azt gondolom, hogy ha az önkormányzat beszedi a parkolási díjat, akkor ez nem egy nyereséget hozó vállalkozás kell hogy legyen, hanem hogy ezt vissza kell forgatni

– vélte. 

„Egész maffia épült a parkolásra”

Vitézy szakmai szempontból magyarázta a helyzetet, de meglepő őszinteséggel tárta fel a parkolási üzlet visszásságait is.

Az automaták működtetése kapcsán egész maffia épült fel arra, hogy abszolút piaci áron felül működtetik az automatákat, folyamatosan szoftvert frissítenek, hardvert frissítenek, érmét ürítenek, és 6 milliárd forint folyt ki évente az automaták működtetésére a rendszerből, ami brutálisan felülárazott

– ismerte el a közlekedési szakember.

Szerinte a parkolási rendszer működtetése körül kialakult egy monopolhelyzet, „lényegében aki telepítette, csak ő tudja frissíteni, mást nem lehet megbízni”. A Podmaniczky Mozgalom elnöke megoldásként a parkolóautomaták teljes kiiktatását javasolta: „Vágjuk le ezt a szent tehenet, vegyünk búcsút a parkolóautomatáktól! Több mint 90 százaléka az embereknek mobilparkol már ma is.”

Vitézy Dávid szerint bár a főváros szabja meg a parkolási díjakat, a bevétel a kerületekhez folyik, és semmilyen szabály nem kötelezi őket arra, hogy ezt közlekedésfejlesztésre fordítsák, miközben az ingyenes parkolás miatt egyes kerületekben már 20-25 százalékot is elérte az elektromos autók aránya a parkolóhelyeken.

A bicikliutak körüli feszültség

Kajdi ironikusan kritizálta a bicikliutakat: „Megszüntetik mind a két oldalon a sávot, biciklisávot csinálnak, majd az elhalad a semmibe, ott van egy ugratás a padkára. Erzsike néni életét kockáztatva elindul a Margit hídra, majd egy ekkora padkán fel kell ugratnia, hogy a járdán folytassa” – viccelődött az influenszer. 

Vitézy elismerte a problémákat, de fenntartotta, hogy a kerékpáros infrastruktúra fontos: „Én azt a víziót nem vitatom, hogy jó lenne eljutni egy olyan városba, ahol többen bicikliznek, egészségesebbek az emberek, csendesebb a város.” 

Személyes élmények vs. szakmai érvek

Míg Kajdi személyes tapasztalataiból indult ki („engem már leköptek, belém rúgtak”, „a busz is elütött már”), addig Vitézy inkább a nagy képet próbálta felvázolni, statisztikákkal és városfejlesztési koncepciókkal.

Vitézy Dávid rámutatott, hogy amikor a kormányzat meg a főváros egymással csatázik, akkor nem ugyanabban a ligában játszanak, ezért van olyan, „hogy az egyik azért mond nemet, hogy csak dafke nemet mondjon”. A szakember a körvasút fejlesztését is ilyen ügynek látja. 

Kajdi Csaba a csatározásra frusztráltan reagált:

Miért van az, hogy nem a lakosság érdekeit nézik Magyarországon? Miért történik az, hogy nem azt nézik, hogy jó, ugyanezt szeretné a kormány is, egyébként jó ötlet, csináljuk… Miért van az, hogy abba állunk bele?

– tette fel a kérdést. 

„A Pride az elfogadásról szól”

„A Pride valójában már egészen másról szól. Amikor elindult, a melegjogokról szólt, ma már inkább a szabadságról és az önkifejezésről. Nyilván a gyermekvédelmet használják erre fel” – kezdett bele Kajdi a Pride betiltásáról szóló vitafejezetbe, szerinte az önállóan gondolkodó, a kormánnyal nem szimpatizáló emberek csoportosulnak a Pride köré. 

Vitézy Dávid erre úgy reagált, hogy felidézte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter tíz évvel ezelőtti szavait, amelyben azt mondta, hogy „a magyar gyülekezési jog szabályozása teljesen világos, értéktartalom nélkül illeti meg a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényeket az alkotmányos védelem”. A miniszter akkor azt mondta, hogy az államnak ezt biztosítania kell, Vitézy pedig ezzel teljesen egyetért. Szerinte a gyülekezési jog alkotmányos korlátozásával olyan úton indulunk el, hogy a mindenkori kormány eldöntheti, ki gyülekezhet, és ki nem, ez pedig ellenkezik a demokráciáról alkotott alapfelfogásunkkal. 

Mindenki tüntethessen, demonstrálhasson

– húzta alá. 

Kajdi hozzátette még, hogy ez az egész az elfogadásról szól, és szerinte űzik, irtják a liberálisokat, ahol lehet. Úgy véli, hogy az LMBTQ-közösségből vált az aktuális ellenségkép. 

Én azt is értem, hogy a parókás, magas sarkús fiúra eltakarják a kisunoka szemét, én ezt mind értem, de többségében nem ez van

– fejtette ki véleményét az influenszer.

Szerkesztőségünk a beszélgetés leiratának elkészítéséhez a Régens Informatikai Zrt. által forgalmazott, mesterségesintelligencia-alapú Alrite beszédfelismerő programot használta.

(Borítókép: Kajdi Csaba és Vitézy Dávid. Fotó: Bodnár Patrícia, Papajcsik Péter / Index)