Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kormány megnyitotta turisztikai programját a vidéki kocsmák előtt: az ezer fő alatti településeken működők maximum 3 millió forintot kaphatnak. A kistelepülés lakói szerint szükség is van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter február végén jelentette be, hogy pályázatot írnak ki az ezer fő alatti településeken levő kocsmák, bárok, borozók fejlesztésére. A pályázatokat 2025. március 3-tól már be lehet adni, a kocsmák pedig maximum 3 millió forintot kaphatnak működési költségeik fedezésére.

A kocsmáknak számos kistelepülésen központi szerepük van, a legtöbb helyen boltként is funkcionálnak. Az Index ellátogatott Nógrád vármegyébe, ahol a kis falvak lakói szerint jól jön a támogatás, ugyanis sok kiskocsma vagy csak időszakosan tud kinyitni, vagy egyáltalán nem.