Szabad Európa: Létrehozták a cigánymentes falut, de egy család kijátszotta a rendszert
A Szabad Európa riportjából kiderül, hogy a borsodi Teresztenye önkormányzata egy örökségvédelmi rendeletre hivatkozva elővásárlási jogot szerzett a település minden egyes ingatlanára, és ezt a lap szerint arra használta fel, hogy megakadályozza roma családok beköltözését. Állítják, hogy a településen a polgármester mondja meg, hogy ki költözhet oda.
Az elmúlt csaknem húsz évben jól működő romaelhárító rendszert építettek ki
– írják a videót kísérő cikkben. A módszer közel két évtizede zavartalanul működött, míg nemrég beköltözött egy olyan roma család, „akiken nem látszik, hogy cigányok”.
„A kormány néhány hasonló ötletet dobott be: megvédenék a túlnépesedett magyar városokat a további beköltözőktől. Úgy, hogy elővásárlási jogot kapnak az önkormányzatok. Vagyis az önkormányzat dönthetné el, hogy ki költözhet be a településre, és kik vehetnek ott ingatlant” – mutattak rá. Ahogy az egyik érintett fogalmazott:
Nem azért végeztem el a jogi egyetemet, hogy egy polgármester mondja meg, hova költözhetek.
Az Alaptörvény egyébként kimondja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van szabadon megválasztani lakóhelyét. A videóban a roma család kálváriáját is bemutatják: