Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint a kormány az MTA vagyonának megszerzésére pályázik

2025.04.15. 08:13
Schmidt Mária MTA-t ostorozó blogposztja után az Akadémiai Dolgozók Fóruma úgy látja, immár világos, hogy a kormány az idén kétszáz évessé váló Akadémia vagyonának elvételére törekszik. Elmondták, az évfordulót, amit az Országgyűlés a Magyar Tudomány Évének nyilvánított, nem az MTA „szétverésével kéne ünnepelnie”.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) április 15-én, kedden közleményben állt ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) mellett, miután Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója blogbejegyzésben ment neki a szervezetnek. Közölték, egyértelművé vált a kormányzati szándék, hogy a kormány a 2025-ben 200 évessé váló intézmény vagyonára vetett szemet.

Lehullott a lepel: Schmidt Mária április 14-én közzétett írásából kiderült, hogy a kormány valódi szándéka a Magyar Tudományos Akadémia vagyonának megszerzése és a kutatóhálózat lerombolása

– írták Facebook-oldalukon közzétett bejegyzésükben.

Az ügy előzménye, hogy Orbán Viktor március 15-i „poloskázós” beszédére reagálva az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya április elején kiadott állásfoglalásban közölte, ha a kormányfő májusban részt venne az Akadémia évfordulós ünnepi ülésen, tiltakozásul a résztvevők jelentős része kivonulna. Erre reagált Schmidt Mária, aki blogbejegyzésében úgy fogalmazott, az aláírók mind „sokat próbált ballibek” valamint leírta, hogy szerinte „a Magyar Tudományos Akadémia maga a velünk élő sztálinizmus”.

Az ADF szerint Freund Tamásnak, az MTA elnökének, valamint az intézmény vezetésének nem szabad meghátrálnia, „nem engedhetnek a zsarolásnak, ellen kell állniuk a nyílt fenyegetésnek. Vissza kell utasítani a vádakat, és nemet mondani a vagyon átadására, mivel azt – mint Schmidt Mária írásából is látható – a kormány nem a kutatóhálózat javára használná.”

Elmondták, hogy a kormányzat nem sajátíthatja ki az Akadémia és a kutatóintézeti hálózat forrásait magánérdekek mentén, ahogyan azt korábban például a Nemzeti Bankkal vagy a Neumann János Egyetemmel kapcsolatban már megtette. Az ADF szerint a Magyar Tudomány Évének nem az MTA gyengítéséről, hanem annak megerősítéséről kellene szólnia.