
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM
A rendőrség április 10-én elfogott egy 69 éves nőt, aki a gyanú szerint kiporciózott kábítószert árult a saját házában. A rendőrség a házkutatásban több mint hárommillió forintot és kisebb mennyiségű kábítószergyanús anyagot foglalt le. A szakértő elsődleges véleménye szerint a talált anyag egy újfajta pszichoaktív szer.
A hatóság tájékoztatása szerint a környékbeli vásárlók rendszeresen jártak a nagymama házához, ahol 1-2 ezer forintért lehetett hozzájutni egy-egy adag kristályhoz. A hónapokon át tartó drogüzletnek a nyomozók vetettek véget. Az örkényi idős asszonyt új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM