Hadházy Ákos elmondta az Indexnek, mitől fél a legjobban a hatalom

További Belföld cikkek
-
Nézőpont: A baloldali közvélemény-kutatások által sugallt kép ellenére is nagy győzelmet aratott a Fidesz
- Szoboszlai Dominik dedikált mezét is licitre bocsátották a leukémiás kisfiú megsegítésére
- Az önvédelem bebizonyosodásában bízik a párját leszúró holland nő ügyvédje
- Rekordidő alatt 2,5 millió forint gyűlt össze Tóth-Helli Ágoston leukémiakezelésére
- Eltűnt öccsét keresi egy román nő Budapesten
Hadházy Ákos április 15-re, keddre újra tüntetést hirdetett az Erzsébet hídra. A demonstráció 17 órakor kezdődik, és a tervek szerint átnyúlik szerdára is. A független képviselő az esemény leírásában közölte, hogy kedden a hídon lesznek, ahonnan a várba mennek, majd másnap visszatérnek a hídra.
Az eseményről az Index stábja a helyszínről tudósít.
16:00: Egy órával a tüntetés kezdete előtt a rendőrség lezárta az Erzsébet hidat annak Pest felöli oldaláról, viszont még a budai oldalról áthajthatnak az autósok a Duna felett. A mai maratoni demonstráció a tervek szerint csak az Erzsébet hidat és a budai várat fogja érinteni, azonban az egyenruhások felsorakoztak az előző héten elfoglalt Szabadság híd két oldalán is.
16:15: A Momentum ismét külön tartja a gyülekezőt saját szimpatizánsainak a Március 15. téren, ahogyan előző héten is. Ezúttal azonban a demonstráció hossza miatt nem találkoznak a hídfoglalás előtt egy órával, hanem annak kezdetével megegyezően 17 órára várják aktivistáikat.
16:25: A BRFK helyszínen lévő munkatársai elmondták, hogy a pesti oldalról érkező forgalmat az előkészületi munkák miatt zárták le, amelyek 16 órakor kezdődtek. A budai oldalról viszont egészen addig felengedik a hídra az autókat, amíg az előkészületi munkák vagy a gyülekező tömeg mérete miatt nem szükségszerű a lezárás.

16:40: Az első tüntetőkkel együtt megérkezett Hadházy Ákos is, aki az Index kérdésére kifejtette, az, hogy hányan vesznek részt a tüntetéseken, attól függ, a kormány visszavonja-e a gyülekezési törvényt. Hozzátette, ha csak tízezren tüntetnek, mint legutóbb, az nem rémiszti el a kormányt, de ha a tüntetők meg tudnak győzni másokat is arról, hogy lépjenek fel az ellen, hogy a kormány kínai típusú arcfelismerő rendszereket akar használni, akkor van esély.
Én nagyon csodálkozom azokon a kérdéseken, amelyek arra vonatkoznak, hogy mi a cél, mi a politikai ajánlat. Nincs politikai ajánlat, itt követelés van
– fogalmazott a képviselő. Hadházy Ákos kifejtette, hogy az elmúlt években az ellenzék mindig ment a kormány után és mindig elfogadták, ha a Fidesz átlépett egy korábban vörösnek gondolt vonalat. „Eközben a kormány lépésről lépésre, tégláról téglára építette le a demokráciát” – jegyezte meg. A képviselő kifejtette, nem ért egyet azokkal az ellenzéki szereplőkkel és politológusokkal, akik szerint ezzel belesétálnak a Fidesz csapdájába.
„Két szcenárió lehetséges. Az egyik, hogy ilyen okos elemzők vagy okos politikusok meggyőzik azt a tízezer embert, aki múltkor itt volt, hogy ez fölösleges, hagyjuk az egészet a fenébe, mi baj lehet egy kínai arcfelismerő rendszerből, annyi mindent kibírtunk már. A másik pedig az, hogy azok az emberek, akik eddig kint voltak, meggyőznek másokat, hogy jöjjünk még többen ki, és nem szabad addig abbahagyni, amíg el nem érjük el a célunkat. Én nem tudom, hogy ebből melyik lesz, nem vagyok jós. Én azt tudom, hogy amíg van néhány ember, aki ezt érti, és aki ebben segít, addig én ezt csinálni fogom” – jelentette ki.
17:00: Simon Kornél magyar színész az Indexnek elmondta: „Alapvetően azt gondolom, hogy egy színésznek, művésznek nem jó politizálni, de van olyan, hogy eljön az az idő, amikor bele kell állni.” Véleménye szerint ott kell lenni, ahol talán a jövő születik, és meg kell mutatni, hogy ő is jelen van.
Azt ugyan nem tudja, hogy most az a jövő fog-e születni, aminek kellene, de a remény él, és nagyon bízik valami változásban. Azt is elmondta, hogy kulturális műsorral készült, ami „talán egy picit hozzájárul az összetartozás-élményhez”.
17:05: A Március 15. téren, a momentumosok gyülekezőhelyén csak egy maroknyi ember várakozik arra, hogy átvonuljanak a hídra. A momentumos szervezők elárulták, hogy a hétfői hosszúra nyúlt tüntetésük miatt ők is fáradtak, így a mai napra nem készültek akkora akcióra, mint előző héten. Jelen van Bedő Dávid, Stummer János és Varsányi Áron is, akik hétfőn az első sorban álltak, amikor a tüntetők megpróbálták áttörni a rendőrsorfalat a Lánchídon.
A hídra a budai oldalról továbbra is felmehetnek az autók, mert nincs elég nagy tömeg a rendőrség szerint.
17:10: Helyszíni tudósítónk szerint megérkezett a DK-s delegáció is Gréczy Zsolt vezetésével, nagyjából húsz ember és három zászló kíséretében. A szervezők megkérték a tüntetésre érkezetteket, hogy menjenek a hídra, hamarosan kezdenek.
17:13: Mindenkit az úttestre terelnek, hogy a rendőrök lezárják a hidat, és fel tudják állítani a színpadot a helyére.
Az Erzsébet híd elesett.
A hídra már felhajtott autókat visszafordítják, nagy az elégedetlenkedés a sofőrök részéről, de nincs mit tenni. A tömeg összezárt.
17:17: Valaki zebrának öltözve, „Éljenek a szabad zebrák!” felkiáltással, hangos éljenzés közepette vonult a tömeg közepére. A beöltözött személy hátán a kirúzsozott, szivárványzászlós Orbán Viktor képe látható.
17:30: Elkezdett esni, de ez egyelőre nem zavarja a tüntetőket. Laczó Adrienn bírónő mond először beszédet, aki kiemelte, hogy elismerésre méltó a jelentős részvétel a kormány ellenséges hozzáállása ellenére is. A tömeg „nem hagyjuk abba” skandálással reagált. Laczó kritizálta az elmúlt 15 év kormányzását.
A bíróságok függetlenségével kapcsolatban elmondta, hogy bár a bírók jó szándékúak, és nehéz feladatuk van, amit nem mindig tudnak tökéletesen teljesíteni, függetlenségük elvesztése végzetes lenne, hiszen ők jelentik az utolsó védelmi vonalat a hatalom korlátozás nélküli terjeszkedése ellen.
Idézte Orbán Viktor szavait, miszerint ha a bíróság a kormánynak nem tetsző döntést hoz, akkor megváltoztatják a törvényt, sőt szükség esetén az alaptörvényt is. Hangsúlyozta, hogy az állampolgárságból eredő védelem jelenti a legalapvetőbb kapcsolatot az egyén és az állam között, amit nem lehet elvenni.
Végül rámutatott, hogy a bíróságok utolsó bástyaként működnek, de ezek is támadás alatt állnak: alulfinanszírozottak, a bírák pedig retorziókkal szembesülnek, ha szembemennek a Kúria elnökével. Ugyanakkor bizakodó hangon jegyezte meg, hogy egyre többen emelik fel hangjukat ez ellen a tendencia ellen.
17:40: A beszédek ugyan már elkezdődtek, de még sokan csak most érkeznek a hídra. A tömeg így is jóval kisebb, mint a korábbi megmozdulásokon.
17:55: Hadházy Ákos átadta Pásztor Erzsi üdvözletét, aki nem tudott személyesen részt venni a demonstráción. Simon Kornél színész a színpadra lépve elmondta, amit korábban az Indexnek is nyilatkozott: bár hosszú ideig tartózkodott a politikai szerepvállalástól, most mégis úgy döntött, hogy kiáll az ügy mellett.

Beszédében Carl Sagan amerikai csillagásztól idézett a szólás- és sajtószabadságról, hangsúlyozva azt az üzenetet, hogy ezekkel a jogokkal és szabadságokkal élni kell, különben elveszítjük őket. Fellépését egy Cseh Tamás-dallal zárta, ezzel is bátorítva a résztvevőket.
A műsor Gerendás Péterrel folytatódott, aki Bródy János két dalával lelkesítette tovább a tömeget.
18:00: Hadházy Ákos beszédét azzal kezdte: Matolcsy Ádám e-mailben közölte vele, hogy dubaji luxusingatlanja nem eladó. Ezután komolyabbra fordította a szót, kiemelve, hogy ez már az ötödik alkalom, hogy tüntetnek, de nincs más választásuk. Az Erzsébet hidat a „második Szabadság hídnak” nevezte, utalva az ott összegyűlt emberekre, akik a szabadságért állnak ki, hangsúlyozva, hogy „szabadság nélkül lehet élni, de sokkal rosszabb”.
Kifejtette, hogy a tiltakozásnak addig kellene tartania, amíg a kormány vissza nem vonja a megfigyelésre vonatkozó törvényt, de valójában addig fog tartani, amíg vannak emberek, akik nem adják fel. Erre a tömeg „nem hagyjuk abba” kántálással reagált.
Hadházy reflektált azokra a véleményekre is, melyek szerint a kínai arcfelismerő rendszer bevezetése nem jelentene problémát, hiszen korábban is átlépett már a hatalom „vörös vonalakat”. Két lehetséges kimenetelt vázolt: vagy azokat győzik meg, akik korábban tiltakoztak, hogy nincs értelme folytatni, vagy éppen ellenkezőleg, a jelenlévők győznek meg másokat, hogy nem szeretnének ilyen országban élni.

Hangsúlyozta, hogy ez nem politikai ajánlat, hanem követelés – a törvény visszavonását követelik. Kritizálta azt a jelenséget is, hogy a tüntetések után általában mindenki hazamegy és feladja, de ő folytatni fogja a küzdelmet, nem érdekli a saját karrierje.
Vicces megjegyzéssel zárta beszédét: aki másnap időben érkezik a Karmelitába, akár Orbán Viktorral is találkozhat, vagy egy „szatyor szellentéssel” – amit a tömeg hangos nevetéssel fogadott. Végül felhívta a figyelmet, hogy a kormány provokációt szeretne, de nem lesz „balhé”, mert a kormány a békés tömegtől fél igazán, ezért a várban tartandó esti tüntetés is békés lesz.
Holnap 5-körül jönnek majd le a hídra a várból, és ismét elfoglalják azt – jelentette ki. Végül egy kérdést még megválaszolt : azért kell hidakat lezárni, mert egy normális demokráciában, ha tizezerek vonulnak a Parlament elé, akkor azzal a hatalom foglalkozik, mert kellemetlen neki. Viszont itt, ahol a propaganda azt mutatja, hogy csak páran vannak egy tüntetésen, akkor hidakat kell lezárni hogy lássák a tömeg erejét. Jövőhéten ismét hidakat fogunk lezárni – mondta.
18:10: Jakab Péter, a Nép Pártján Mozgalom vezetője is feltűnt a tömegben. Az Index kérdésére a politikus elmondta, azért van jelen, mert úgy érzi „késésben vagyunk”.
Minden egyes elvesztegetett nap károkat okoz ennek az országnak, mert a Fidesz minden egyes nap újabb okot ad arra, hogy mi megjelenjünk tüntetni. Gondoljunk csak arra, hogy arcfelismerő rendszerrel figyelik a népet, gondoljunk arra, hogy kiléptetik az országot a Nemzetközi Büntetőbíróságból, várólistáról húznak le túlsúlyos embereket. A mai nap híre, hogy éppen a Honvédelmi Minisztérium hazaárulónak tartja azokat, akik kényszerűségből elhagyják ezt az országot
– magyarázta Jakab Péter, aki szerinte a tüntetéssorozat sikeressége a Tisza Párton és Magyar Péteren múlik.

„Akkor van bármi remény, ha Magyar Péter megváltoztatja az álláspontját, és nem gumicsontnak nevezi az ország és a nemzet sorstragédiáját, hanem beáll ebbe a küzdelembe és megmozdítja azt a tömeget, amit egyébként március 15-én meg tudott mozgatni százezres nagyságrendben. Ha ez a tömeg megmozdul, és egy irányba megy kiegészülve velünk, akkor lehet esély. Az igazi eredmény egyébként egy előrehozott országgyűlési választás lenne, tisztességes játékszabályok vannak” – mondta a politikus.
18:15: A hídon a beszédek véget értek, a többi felszólaló a várban lép színpadra és tartja meg beszédét. A tömeg Hadházy Ákost követve elindult a várba, miközben zúg a „mocskos Fidesz”.
18:20: A Gellért-hegyen lila füstgyertyák gyúltak, a Momentum akcióba lendült, amit a tömeg tapssal fogadott. Eközben a „fasiszta, diktátor” rigmust üvöltik.

18:29: A tömeg vége még mindig nem ért le a hídról. Sok késő még csak most érkezett meg az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez. Közben a rendőrök várják a Gellért-hegy lábánál a hegy tetején akciózó momentumosokat.
18:40: A menet végén rendőrautók kísérik a vonulókat, de még továbbra is vannak olyan tüntetők, akik még a hídon sétálnak. A vonulás miatt elég nagy dugó alakult ki, ezért a rendőrség néhány autót átenged az Attila úton, ott, ahol van rés a demonstrálók között. A lejtőn egy ideges autós dudálja le a tömeget, hiába áll egy rendőr az autó előtt és próbálja visszafordítani. Páran a tömegből intenek neki.
18:42: A tömeg eleje ráfordult a célegyenesre, megindítják a sort vezető rendőrök vezetésével a csúcstámadást. Többen vetkőzni kezdtek, hiszen nem készültek ekkora sportolásra.

18:46: Rendőrsorfal zárja el az utat mindenhol, ahová nem mehetnek be a tüntetők, csak a vár felé engedik az embereket. Vannak akik komolyan vették a 24 órás tüntetésre való felkészülést és sátrakkal, összecsukható székekkel, asztalokkal menetelnek a vár irányába a Palota úton.
18:50: A Karmelita épületét teljes mértékben lezárták kordonokkal, előtte pedig szigorú rendőri készültség figyelhető meg. A Sándor Palota előtt méterenként helyezkednek el a rendőrök, kialakítva egy összefüggő sorfalat.
A helyszínen feltűnt Szabó Bálint is, aki trombitájával harsányan jelzi jelenlétét. Az esemény biztosítására rendkívül jelentős rendőri erőket vezényeltek ki – több száz rendőr teljesíthet szolgálatot a környéken.

18:52: Miközben a tömeg lelkesen énekli a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, folyamatosan érkeznek az emberek, és a kijelölt tér lassan teljesen megtelik. Az éneklés nem ér véget a Tavaszi széllel, a tömeg rögtön átvált a Börtön ablakába című dalra is, amely ugyanolyan erővel zúg végig a téren.
18:53: A szervezők gondoskodtak a résztvevők ellátásáról – a tüntetés helyszínén hagymás zsíros kenyeret kínálnak. Érdemes felkapaszkodni a terület legmagasabb pontjáig, ahol a frissítőket osztják. A harapnivalóhoz bárki hozzájuthat névtelen adományért cserébe.
18:57: A szervezők nyomatékosan kérik a résztvevőket, hogy húzódjanak beljebb a térre. Figyelmeztetnek, hogy ellenkező esetben a rendőrség eljárást indíthat ellenük. Külön hangsúlyozzák, hogy mivel Hadházy Ákosnak már megszűnt a mentelmi joga, különösen fontos elkerülni minden olyan helyzetet, ami ahhoz vezethetne, hogy „idő előtt lecsukják”. Eközben a tömeg elkezdte énekelni a már-már klasszikusnak számító Karmelita című dalt.
19:15: Közben megérkeztek a tüntetők a Karmelita előtti térre. Hadházy Ákos megjelent a színpadon, és azonnal egy közös selfie-t készített a hatalmas tömeggel. Világosan meghatározta a mai tüntetés célját: egyértelmű üzenetet kell küldeniük a hatalomnak, hogy nem hagyják abba a tiltakozást, amíg vissza nem vonják az általa „technofasisztának” nevezett törvényt. Hangsúlyozta, hogy a mai napra ez az egyetlen feladat, erre kell koncentrálniuk.
19:20: Hadházy Ákos felhívta a tömeg figyelmét a budai Palota északi szárnyára, amelyet – mint mondta – Mészáros cége bontott le azzal az indokkal, hogy „nem olyan csicsás, mint a háború előtt”. Elmondása szerint csak egyetlen épületrészt hagytak meg, azt, amelyet még Ferenc József uralkodása idején építettek. Hadházy véleménye szerint ebből a lebontott épületegyüttesből akár egy teljes Keleti pályaudvarnak megfelelő méretű létesítményt is ki lehetett volna alakítani.
Ezután József herceg palotáját is megemlítette, amelynek mérete szerinte a Déli pályaudvaréval vetekedne. Kitért a Hadsereg főparancsnokságának épületére is, ahová – mint elmondta – korábban Széll Bernadett-tel együtt törvénytelenül nem engedték be őket. Hozzátette, hogy azóta már a képviselők számára teljesen megvonták a belépés jogát, amit úgy kommentált: „ezt is elvették”.

Hadházy folytatta a budai várnegyed épületeinek számbavételét, megemlítve a Vörös Kereszt egykori székházát, amely jelenleg Rogán Antal minisztériumaként funkcionál. Kritikusan megjegyezte, hogy az épületben másfél millió forintos fotelek és félmillió forintos székek találhatók. Ezután a Batthyány alapítvány épületében kialakított luxusklubról beszélt, amelyet állítása szerint Orbán Viktor rendszeresen látogat tárgyalások céljából.
Beszéde végén a tömeg elkezdte énekelni a Himnuszt, miközben egyre jobban esik az eső.

19:30: Kócs Petra egy érzelmekkel teli beszédet mondott, miközben eleredt az eső. Felszólalásában arról beszélt, hogy az idősebb generációk gyakran tudatlannak bélyegzik a fiatalokat, pusztán mert nem éltek „azelőtt”. Rámutatott a fiatalok előtt álló nehézségekre: tanárhiányra, omladozó iskolákra és kórházakra, miközben a szülők mintegy „örökségként” adják át gyermekeiknek a nyomort. Keserűen jegyezte meg:
Van jövőm, csak legyek bátor és legyen pénzem kifelé a jegyre
– utalva arra, hogy sok fiatal csak a kivándorlásban látja a jövőt. Kérdéseket fogalmazott meg: miért kell a családoknak nélkülözniük, miért szitokszó a „migráns”, miközben a barátai külföldről térnek haza látogatóba, és meddig tűrhető még, hogy egyesek kisajátítják a nemzeti jelképeket és közben „ellopják a pénzünket”.
Beszédében közvetlenül a miniszterelnökhöz címezve azt mondta:
Ha ezt hallod, Orbán Viktor, én nemrég még gyerek voltam, és engem senki nem védett meg.
Hangsúlyozta, hogy nem akar félni, amikor kimegy az utcára – csak azért, mert cigány, mert nő, vagy mert LMBTQ.

19:37: Pankotai Lili az István, a király című rockoperából idézett részlettel kezdte beszédét, majd közvetlenül a miniszterelnökhöz fordult:
Szia Viktor, engem nem Soros küldött, ellentétben veled, amikor Oxfordban liberalizmust tanultál. Azért vagyok itt, mert bár azt állítod, a gyülekezési jog szabad, valahogy mindig kifogás akad a helyszínnel vagy időponttal kapcsolatban.
„Itt állunk, mert nem kívánunk elfelejtett emberekként élni. Ha kisajátítod a köztereket, mi marad nekünk? Ez nem valódi demokrácia, csupán annak díszlete” – fejtette ki gondolatait.
Hangsúlyozta, el fogják takarítani a jelenlegi vezetőket, és amikor végleg a politika szemétdombjára kerülnek, nemcsak kinövik a rendszert, hanem le is váltják. Kijelentette, hogy a jövő azoké, akik nem félnek kimondani: elég. Ők akarnak dönteni a szabadságról és a jövőről. A változás mindig onnan jön, ahol már nem lehet tovább hallgatni. Beszélt a valóságról, az alapjogokról, a szabadságról és a jövőről. Hangsúlyozta, hogy ez nem csak egy tömeg, hanem üzenet is – egy új generáció belépője a történelembe.
Beszédét azzal zárta, „mi vagyunk a jelen és a kib*szott jövő”.

19:45: Békés Gáspár civil aktivista beszédében elmondta, hogy 15 évnyi NER után jó látni, hogy vannak még, akik küzdenek a jövőért. Kifejtette, hogy a NER is a gyerekekre hivatkozva hoz ilyen törvényeket, de „míg a gyerekekben mi a jövőt látjuk, addig a NER csak egy újabb rabszolgát”. „Mi a gyerekek jogainak valódi védelmére gondolunk, míg ők csak rájuk küldik a gyámügyet, oktatás helyett pedig a gyármunkások nevelését szorgalmazzák” – fogalmazott.
Ezután rátért az akkugyárnemzedék nevelésére, kiemelve, hogy Lázár szerint a legtöbb, amit kaphat egy gyerek, hogy jó keresztényt és nemzeti érzelmű fiatalt nevelnek belőle.
A gyerekeknek joguk van abban felnőni, hogy szeretni nem bűn és a szólás és gyülekezés alapvető jog
– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a jövő nemzedékei számára az állam és egyház szétválasztása alapvető lenne, amit a NER minden erejével próbál elkerülni. Az új törvénymódosítás is kitekint erre, hogy a kereszténység gyalázása kiterjeszthető legyen olyan dolgokra is, amit ők annak gondolnak. Szerinte ideje felismerni, hogy „mi vagyunk többségben és nem a KDNP-s fundamentalisták. Álljunk ki egy színesebb, demokratikusabb jövőért” – zárta gondolatait.

19:52: Simon Kornél ismét a megjelent a színpadon, ahol elmondta, hogy transzparenseket lehet majd készíteni, papírrepülőt lehet majd hajtani a törvényből, valamint közös képet lehet készíteni Putyinnal, Orbánnal vagy éppen Hadházyval is.

20:00: Szepesházi Péter a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméivel kezdte beszédét, hozzátéve, hogy véleménye szerint az elsőt Orbán már régen elvette. Kifejtette, hogy az internetadóval kezdődött a technofasizmus, és hangsúlyozta, hogy ha azzal el tudtak bánni, akkor ezzel is el fognak.
Elmondta, hogy az ország két legnépszerűbb politikusa elfér egymás mellett az úton, ahol ugyanúgy elférnének a régi politikusok együtt a tiszásokkal. „Együtt a rendszerváltásért” – fogalmazott. Beszélt arról, hogy az Erzsébet híd a Dunát a Tiszával összeköti, de „döbrögitől” elválasztja a rendőrség az embereket. Hangsúlyozta, hogy a gyülekezés alapjog, nem a magunk fényezésére szolgál, hanem a vélemény kinyilvánítására.
Ezután a bíróságok és tárgyalások szigorításáról beszélt, amivel – véleménye szerint – a szabad sajtót próbálják kiszorítani a termekből. Elmondta, hogy további szigorítások és módosítások vannak tervben, amelyek tovább korlátoznák a jogokat, és tovább erősítenék a kúriát és a „lojális bírókat”. Végül megemlítette azt a bírót, aki aznap mondott le Varga Zs. András „szemétségei miatt”, majd szólt a külföldi jogi személyek büntethetőségéről, ami miatt esetleg Hadházynak és cégének lehet félnivalója.

20:05: A hátsó sorokban sokan elindultak a térről, azonban mint megtudtuk, a legtöbb csoport vissza fog térni a Karmelita elé, csak boltba mennek, hogy minél tovább tudjanak maradni.
20:07: Szabó Bálint kiment a térről, hogy a készenléti rendőrök előtt trombitáljon.
20:10: Rainer-Micsinyei Nóra, akit sokan a közösségi oldalakon Marika for Prezident néven ismernek, színpadra lépett. Beszédében elmondta, hogy azért van jelen, mert nem olyan országban akar élni, ahol a kormánytagok és rokonaik szétlopják az országot. Ahol zebrára költik a pénzt, miközben minden rohad és az emberek egyre szegényebbek. Ahol a gyerekek csak újabb ürügyet jelentenek egy újabb kampányhoz, miközben pedofilokat tüntetnek ki. Ahol nem félnek az emberek vállalni a véleményüket, és egy kritikus poszt miatt nem veszti el senki az állását. Ahol a kormány nem hergeli az embereket egymás ellen.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország sorsa rajtunk múlik, és kijelentette, hogy Orbán Viktor leváltható. Kifejtette, a gyülekezési jog mindannyiunké, és nem hagyhatjuk, hogy elvegyék. Véleménye szerint a szolidaritás teszi az országot nemzetté, de a Pride betiltása nem szolgálja ezt a célt. Az egymás melletti kiállás fontosságát hangsúlyozta, még a legkisebb esetekben is. Felszólított a független sajtó terjesztésére és a propaganda tiltására.
„Júniusban találkozunk a Pride-on” – mondta, majd azzal zárta beszédét, hogy 2026-ban kormányváltás lesz.
20:13: Szabó Bálint visszatért a tömegbe, de egy rövid előadás után egyelőre abbahagyta a zenélést.
20:15: A HírTV riportere megpróbált bejelentkezni a tüntetésről, azonban a tüntetők körbeállták, és minden eszközzel, ordibálással megakadályozták azt.

20:16: Iványi Gábor videóüzenetet küldött a tüntetőknek, amelyben elmondta, hogy ez már sokadik alkalom, hogy összegyűltek. Kifejtette, hogy a legfőbb ügyész cinkostárs, de a tiltakozók még kitartanak. Feltette a kérdést, hogy gazdaságilag és erkölcsileg ki tudja-e heverni majd az ország ezt az időszakot.
Beszédében megemlítette a „gránitszilárdságú” alaptörvényt, amit lépten-nyomon átírnak, valamint Ukrajnát is, amely mellett azért állnak ki, mert szabadság és igazság nélkül nincs béke. Hangsúlyozta, hogy ez egy olyan ország, amelyben a hatalom a megtorlás eszközével próbálja az ellenvéleményt elhallgattatni, utalva Hadházy Ákos és Széll Bernadett esetére.
Gondolatait egy József Attila idézettel zárta.

20:24: Nincs több felszólaló, a tüntetők így egyéb programokkal kötik le magukat, elhangzott, hogy támadják meg a Karmelitát és a Sándor-palotát papírrepülőkkel. A szervezők egyúttal kérték a demonstrálókat, hogy ne menjenek hidat foglalni, Hadházy Ákos pedig felhívta a figyelmet, hogy a rendezvény békés, és ha valaki balhézni próbál, azt leállítják. Hozzátette, szerda reggel megpróbálja meghívni egy kávéra Orbán Viktort.
20:40: Miközben a tüntetés a várban folytatódik, a rendőrség közleménye szerint az Erzsébet hídon helyreállt a forgalom. A police.hu-n megjelentek szerint 19:00-kor a hídon megindult a a Budáról Pestre tartó forgalom, 19:18-ra pedig teljes egészében helyreállt a forgalom. A tüntetők a hídra április 16-án 17 órakor térnek vissza, és egészen 20 óráig maradnak ott.
20:57: A Karmelita előtti parkban fesztivál hangulat van. A színpadról szól a zene, a demonstrálók pedig táncolnak, beszélgetnek, néhányan pedig szappanbuborékokat ereget, miközben transzparenseket gyártanak.
21:00: A rendőrség egyik munkatársa kicsit aggódik a papírrepülős akció miatt, ugyanis a Karmelitát rendőrsorfal veszi körül. Kifejtette, abból nem lesz probléma, ha a rendőrök egyenruhájáról lepattannak a repülők, de abból lehet gond, ha az egyenruhások arcát, vagy éppen a szemét találják el a tüntetők. Közben az emberek egy része megijedt az esőtől, vagy elfáradt, ezért a távozás mellett döntött, de még mindig sokan vannak a téren, többen arról beszéltek, jó ötlet a papírrepülős támadás, hiába csak metaforikus, találó és mókás is.
21:15: Szabó Bálint a Sándor-palota főbejárata előtt kezdett el trombitálni, majd arról beszélt, hogy már volt börtönben. Ezt követően elindult a Karmelita felé indult. „Amikor Orbán Viktor kordont bontott, akkor ő volt a nemzet hőse, ha én kordont bontok, bűnöző vagyok” – mondta, miközben a kordon felé indult. A bontás azonban nem sikerült, a rendőrök megakadályozták.

21:22: Kezdetét vette a papírrepülős akció, ám egyelőre a rendőröket találták el a tüntetők, az épületekig nem szállnak el a repülők. A rendőrség mozdulatlanul tűri az akciót.

21:37: A Civil Magyarok Szövetségének (CIMSZ) önkéntesei szendvicseket és vizet visznek a demonstrálóknak. A rendőröknek is vittek ellátmányt, ám ők nem fogadták el, így az önkéntesek lerakták eléjük a földre.
21:52: Szabó Bálint a Lánchíd felé vette az irányt, ahol a rendőrség elfogta, elvezette, majd beültették egy rendőrautóba. Elvették a trombitáját, kipakoltatták a zsebeit, de nem működik együtt, helyette üvöltözik a rendőrökkel. „Még egyszer ne nyúljon hozzám, nem a Pride-on van” – mondta, majd arrébb vitték, hogy csendben legyen.
22:03: A tüntetők közben már nem demonstrálnak, hanem fesztiváloznak, az emberek egy része bulizik, másik része pedig a Nélküledet énekelve sétálgat a rendőrök előtt.

22:06: Körülbelül húsz rendőr veszi körül Szabó Bálintot, nem adják vissza a hangszerét. „Vagy együtt megyünk a fogdára, van nem megyek sehova” – mondta, miközben próbált önként beülni a rendőrautóba.

22:14: Szabó Bálint eltépte a papírt, amelyet a rendőröktől kapott – ha minden igaz, ezzel kaphatta volna vissza a hangszert –, majd megpróbált a rendőrautó elé állni, amellyel elviszik a trombitáját, de a rendőrök odébb vitték. Ezt követően rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Szabó Bálint, elmondta, hogy rendszerváltásért küzd, méghozzá 2025 tavaszán. Két tüntetést is bejelentett, és addig nem nyugszik, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, vagy amíg egyikőjük börtönbe nem kerül. Hozzátette, volt már börtönben, és felkészült rá, hogy újra lecsukják, úgy véli, csak idő kérdése. Egyúttal közölte, hogy szerda reggel a Karmelita bejáratánál várja a kormányfőt, és mindenkit biztat, hogy menjen vissza reggel.
22:26: Hadházy Ákos az Index kérdésére elárulta, nagyon elégedett azzal, hogy fesztiválhangulat alakult ki a Karmelita előtt.
„Semmitől nem fél jobban a hatalom, mint ettől. Tehát az, hogy itt vannak fiatalok, békésen, sokan, az még lehet, hogy jobban zavarja őket, mint a hídfoglalás és a hídon tartott tüntetés, de hát természetesen azt is folytatni kell. Azt se felejtsük el, hogy ezek a fiatalok ugyan békések, de nemrég még azt skandálták, hogy takarodjon a Fidesz, tehát nem azért vannak itt, mert annyira szeretik a miniszterelnök urat” – fejtette ki a képviselő.
22:58: Nagyon úgy néz ki, hogy a Karmelita előtt maradt tüntetők tényleg a helyszínen akarják tölteni az éjszakát, sőt van, aki már el is aludt. Több százan maradtak a demonstrálók, vannak, akik vacsorát is rendeltek – megérkezett egy ételfutár is.

23:25: Hadházy Ákos elmondta az Indexnek, számított rá, hogy a mostani akción többen maradnak, mint a legutóbbin, mivel jóval kellemesebb az idő.
„Valaki azt mondta, nem jó, hogy túl jókedvűek a tüntetők, szerintem viszont igenis az. Annak örülnek, hogy sokan békésen és nagyon határozottan a hatalom ellen felszólalhatnak, és ez fontos közösségi élmény” – közölte a képviselő, hozzátéve, hogy végig, a szerda délutáni levonulásig marad a Karmelitánál, hogy megüzenjék, nem hagyják abba. Azt nem tudja, mennyi ideje lesz pihenni, ez attól függ, hányan szeretnének vele beszélgetni, mert ez köztéri fogadóóra, ahol nem illik aludni. Azt azért elárulta, hogy jó alvó, és ha kell, egy széken is el tud aludni.

23:38: Sok tüntető lefeküdt aludni, de egy csoport még szórakoztatja a rendőröket, míg egy másik a színpad előtt bulizik, miközben Hadházy Ákos a demonstrálókkal beszélget.
23:52: Kedves olvasóink, elbúcsúzunk, de csak rövid időre, reggel ugyanis folytatjuk a tudósításunkat a tüntetésről. Addig is jó éjszakát és kellemes pihenést kívánunk! Tartsanak velünk szerdán is!
Egy hónapja tartanak a demonstrációk
„A cél és a feladat is egyszerű: el kell érni, hogy visszavonják a technofasiszta gyülekezési törvényt, ehhez pedig meg kell mutatnunk, hogy addig nem hagyjuk abba, amíg ez meg nem történik! Kedden az Erzsébet hídon tartott demonstráció után felmegyünk a várba, és ott folytatjuk a gyűlést. Ezt a rendőrség tudomásul vette. (Lehet, hogy a hatalom dicsekedni szeretne Rogán új palotájával, de fogok mutatni ott még durvább dolgokat is.) Odafent másnapig folytatjuk a tiltakozást a legkitartóbb, legelszántabb honfitársainkkal, majd együtt visszamegyünk szerdán is a hídra” – olvasható a Nem hagyjuk abba! elnevezésű tüntetés leírásában.
A mostani tiltakozáshullám március közepén kezdődött, amikor az Országgyűlés sürgősségi eljárásban elfogadta a gyülekezési jogot érintő, a Pride korlátozását lehetővé tévő javaslatot. Az elmúlt hetekben több nagyszabású tüntetést tartottak Budapesten, amelyek alkalmával többször hídfoglaló akciókat is tartottak a tiltakozók. A Momentum pedig többször próbálkozott azzal, hogy megakadályozza, hogy Orbán Viktor bejusson az MTVA épületébe, és részt vegyen a szokásos péntek reggeli rádiós interjúján.
A tüntetések szervezői szerint az új szabályozás nem egyszerűen a Pride-ot célozza, hanem általánosan alkalmas minden kritikus hang elfojtására és a gyülekezési jog korlátozására. Az új törvény ellen tiltakozók attól tartanak, hogy a hatalom fokozatosan felszámolja a véleménynyilvánítás alapvető demokratikus jogait.
Az Országgyűlés hétfői ülésén került napirendre az Alaptörvény tizenötödik módosítása, amelynek tartalmáról itt írtunk bővebben. A javaslat érinti a gyermekvédelmet, a kábítószer-ellenes küzdelmet, valamint a kettős állampolgárság felfüggesztésének lehetőségét is.
A Momentum az Alaptörvény-módosításról szóló szavazás előtt próbálta blokád alá vonni a Parlament épületét, de – ahogy arról tudósításunkban beszámoltunk – a rendőrök gyakorlatilag elcipelték az erre készülő képviselőket. A szavazást az ülésteremben molinóval és kürttel zavarták meg, viszont a képviselők többsége így is támogatta az Alaptörvény tizenötödik módosítását, miközben a Kossuth Lajos téren tüntetők gyülekeztek.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)