Jön az eső, jön a zápor, és ez még csak a kezdet

2025.04.15. 05:53
Felhős, borult időre kell számítani kedden, több helyen valószínű eső, zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg a déli tájakon magasabb értéket is mérhetünk.

Kedden döntően erősen felhős, borult idő várható, a csapadékzóna is tovább halad északkelet felé, így a nap első felében még többfelé valószínű eső, zápor – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Délután dél, délnyugat felől szakadozik a felhőzet, ezzel együtt csökken a csapadékhajlam is, egyre kevesebb helyen fordulhat elő eső, zápor. Főként a déli és középső országrészben hosszabb-rövidebb napos periódusok is lehetnek, majd határozottan az esti óráktól csökken a felhőzet.

A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, főként az északnyugati és délkeleti országrészben meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között várható,

de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg a déli tájakon magasabb értéket is mérhetünk. Kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem várható.

Az orvosmeteorológiai jelentés szerint habár fronthatással nem kell számolni, a légkör magasabb szintjein zajló többfokos melegedés miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások tapasztalhatók. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnak.

Változó időjárás várható a héten

A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik, és a hét közepén akár 26-27 fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken ismét felhősebb idő várható, de a hét végén már általában gomolyfelhős, napos időre kell készülni, húsvétvasárnap 18–24 fok várható.

Szerdán napos idő várható csapadék nélkül a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A délies szél továbbra is sokfelé lehet élénk, helyenként erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 14, a csúcshőmérséklet 20 26 fok között alakul.

Csütörtökön délnyugat felől megnövekszik, majd délutántól meg is vastagszik a felhőzet. Északkeleten sok, másutt többórás napsütés valószínű. A nap második felében az északkeleti tájak kivételével egyre többfelé lehet számítani záporok, zivatarok kialakulására. A délkeleti, keleti szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérhetik. A minimum általában 1015 fok között alakul, de az északkeleti, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcsérték többnyire 2127 fok között várható, de délnyugaton pár fokkal hűvösebb is lehet.

Nagypénteken általában sok lesz a felhő, majd a nap második felében csökkenhet a felhőzet. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. A túlnyomóan délies irányú szelet továbbra is élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A minimum 915, a maximum 1522 fok között várható.

Nagyszombaton erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett többórás napsütés valószínű, de zápor, esetleg zivatar továbbra is előfordulhat. A délies szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A minimum 612, a maximum 1622 fok között alakul.

Húsvétvasárnap gomolyfelhős, napos idő valószínű némi fátyolfelhőzet mellett, de csapadéknak kicsi az esélye. A délies szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A minimum 611, a maximum 1824 fok között várható.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, amely mostantól az Index-applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index-applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!