Ránk szakad az ég nagypénteken, az egész országra figyelmeztetést adtak ki
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt az M30-as autópályán, mentőhelikopter érkezett a helyszínre
- A pápák magyar ceremóniamestere elcsente Ferenc pápa vizespoharát
- Magyar figyelmeztetés: Elkésett a bizottság, fizethet egész Európa
- Dobrev Klára: Nem mindenki akar ebben a konzervatív, ájtatoskodó, turbókeresztény országban élni
- Lázár János: Valaki mindig bele akar pofázni kívülről az ország sorsába
Pénteken Magyarország nagyobb részén erőteljes marad a gomolyfelhő-képződés, és többfelé, akár több hullámban számíthatunk a záporok, zivatarok mellett főként a keleti országrészben esőre is – áll a HungaroMet előrejelzésében.
A felhőzet délnyugat felől napközben lassan szakadozik, arrafelé napközben is kisebb a csapadék esélye. Estefelé azonban már határozottan csökken a felhőzet és a csapadékhajlam.
A déli, délnyugati szelet erős, 50-70 kilométer per órás, viharos széllökések kísérhetik, de délkeleten ez az érték elérheti a 60-90 kilométer per órát is. Az intenzív felhőszakadás-szerű csapadékot – kis eséllyel – apró szemű jég kísérheti.
A középső országrészben ismételten összejöhet 25-30 millimétert meghaladó mennyiség az egymást követő cellákból, míg északnyugaton a lassan mozgó csapadékgócok okozhatnak felhőszakadást. Az esti órákban fokozatosan mindenütt megszűnnek a zivatarok.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 22 fok között alakul, a tartósabban csapadékos tájakon lehet alacsonyabb értékekre számítani.
Zivatar miatt valamennyi vármegyére elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben.
Orvosmeteorológiai szempontból a hidegfrontra érzékenyeknél fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomás-ingadozás, valamint keringési zavarok alakulhatnak ki. A szelesebb tájakon felerősödhetnek a fejfájásos tünetek, ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet.
A záporok, zivatarok környezetében fokozódhatnak az asztmások panaszai, légzési nehézségek is előfordulhatnak.
Az agrometeorológiai jelentések szerint az őszi vetések tavaszi fejlődése a kedvező hőmérséklet és talajnedvesség hatására jól halad, a repce virágzik, a búza a szárbaindulás fenológiai fázisában jár.
A kukorica és napraforgó vetéséhez és korai fejlődéséhez a hőmérsékleti viszonyok már kedvezőek, a felszínközeli talajréteg azonban többfelé túl száraz. A folytatásban érkező, sokfelé kiadós csapadék és meleg idő kedvező lesz a már elvetett magok keléséhez és fejlődéséhez.
A kajszi és a mandula országszerte elvirágzott, míg az őszibarack, a cseresznye, a meggy, a szilva és az alma sokfelé most virágzik, melyre a meleg időjárás kedvező.
Ha időjárás, akkor is Index!
Megújult az Index időjárás-aloldala, amely mostantól az Index-applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index-applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!