Majdnem balesetet okozott a körforgalomban vagánykodó rolleres

2025.04.19. 19:34
Egy érdi körforgalomban hajtott végre veszélyes manővert egy rolleres, miután a KRESZ-szabályokat figyelmen kívül hagyva nagyjából öt centiméterre robogott el egy autó mellett.

Az ÉrdMost Facebook-oldala közzétett egy videót, melyen egy felelőtlenül közlekedő rolleres kis híján balesetet okozott.

A felvételen látható, hogy a Budafoki, a Balatoni és a Budai utak, valamint a 6-os és 7-es út közös szakaszának metszéspontjában található kétsávos, más néven turbó-körforgalomban a szabályosan közlekedő autós váratlanul azon kapja magát, hogy egy rolleres közelít felé.

Az eset kapcsán a videót készítő sofőr az alábbiakat nyilatkozta:

Nagyjából 5 centiméterre ment el a jobb tükröm mellett. Ezer százalék, hogy hallotta a kommentemet, ami egy hosszú sípszó lenne. Ha jól láttam a tükörben, amikor elhagyta a kocsit, újult erővel haladt el keresztben a többi jármű előtt

– mondta, hozzátéve, hogy azért osztotta meg a felvételt, mert egyre gyakoribbak az ilyesfajta szabálysértések, és a rendőrség nem tesz semmit ennek szabályozására.

Nem ez az első rolleres eset a közelmúltból, nemrég például két részeg turista hajtott bele egy autóba Budapesten, korábban pedig Szegeden hajtott végre életveszélyes manővert a járművel egy 10 év alatti kislány.