Vármegyéken átívelő drogfogás, letartóztatták a dílereket

2025.04.19. 20:00
A DELTA Program keretében a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezték a letartóztatását egy budapesti, egy Hajdú-Bihar és egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei dílernek. A drogkereskedőktől marihuánát, hasist, kokaint ecstasy tablettát, egyéb pszichoaktív anyagokat foglaltak le.

A kábítószer-kereskedelem ellen indított DELTA Program keretében őrizetbe vettek és kezdeményezték a letartóztatását egy budapesti, egy Hajdú-Bihar és egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei dílernek – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

A tájékoztatás szerint a Paksi Rendőrkapitányságon még tavaly indult nyomozás egy 21 éves tengelici férfival szemben, aki már évek óta árusított marihuánát Tengelicen, Tolnán, Pakson és más, vármegyei településeken.

A paksi rendőrök ősszel vették őrizetbe, majd a bíróság letartóztatta a fiatal drogdílert, aki azóta is börtönben várja az ügy folytatását. Tőle 180 gramm marihuánát foglaltak le, melynek feketepiaci értéke meghaladja a 900 ezer forintot.

A paksi nyomozók a napokban eljutottak a tengelici kereskedő „felső vonalához”, egy szintén 21 éves budapesti férfihoz. A kábítószer-kereskedő lakásán házkutatást tartottak és 1-1 gramm hasist és kokaint, 700 darab ecstasy tablettát, 110 gramm marihuánát és több mint 1,3 millió forintot találtak. A több mint 800 adagnyi lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke csaknem 1,5 millió forint.

A dílert őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, melyet a bíróság el is rendelt.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai a Cívis Közterületi Támogató Alosztállyal április 14-én egy összehangolt akcióban több fogyasztóra is lecsaptak Derecskén, és egy kábítószer-terjesztőt is előállítottak. A gyanú szerint a 33 éves derecskei díler tavaly nyár óta rendszeresen árulta a tiltott szert. A férfi éppen hazafelé tartott, amikor megállították, átvizsgálták, és a cipőjében droggyanús anyagot találtak.

A férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt. További öt férfinak pedig kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.

A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai egy helyi férfit fogtak el április 15-én Újszászon, és 261 gramm szintetikus anyagot foglaltak le tőle, de a ruházatából is előkerült zöld növényi őrlemény. A 19 éves fiatal a megalapozott gyanú szerint egy ideje jelentős mennyiséget meghaladó hatóanyag-tartalmú új pszichoaktív anyagot árult a városban. Őrizetbe vették, és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt hallgatták ki. Vallomást nem tett, sőt tagadta, hogy köze lenne a bűncselekményhez – olvasható a közleményben. 

Sorra buknak le a drogkerekedők vagy droggyárosok

Éppen két hete vett őrizetbe a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) három férfit a Csepelen felfedezett kábítószerlabor miatt. Az ügyre először Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos hívta fel a figyelmet

 A nyomozók először egy 70 éves budapesti férfit azonosítottak, aki gyanús csomagokat rendelt, majd az ő kapcsolatrendszerén keresztül jutottak el egy 72 éves Pest vármegyei férfihoz. A hatóságok szerint mindketten kábítószer előállításában vettek részt. A két idősebb férfit április 1-jén fogták el.

A nyomozásban azonosították a feltételezett „vegyészt” is, egy 48 éves budapesti férfit, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki és vettek őrizetbe. A házkutatások segítségével a rendőrség eljutott egy csepeli vegyi üzemhez, amely legálisan működött, de a gyanú szerint illegális tevékenységet is folytatott. 

A hatóságok csaknem 100 kilogramm kristályos anyagot foglaltak le, melynek feketepiaci értéke mintegy 500 millió forint.

Emellett 7,5 tonna olyan anyagot is találtak, amelyből könnyen állítható elő kábítószer – ennek potenciális piaci értéke 12 milliárd forint lenne.