Nagy István: Órákon belül felszámolják a halálos vírussal fertőzött telepet Rábapordányban
További Belföld cikkek
-
Fellélegezhetnek a gazdák, fontos intézkedéseket hozott a kormány a száj- és körömfájással kapcsolatban
- „Hableány hős magzatjai felvirágozának” – A nagy érettségi teszt, 2025
- Ezúttal sem ússzuk meg zivatarok nélkül, az ország teljes területére figyelmeztetést adtak ki
- Több métert zuhant egy férfi a Pontoon nevű szórakozóhelyen
- Kisiklott egy tehervonat, pótlóbusz jár Hegyeshalom és Rajka között
A miniszter elmondta, hogy a hatóságok hatalmas munkát végeznek a telepen, 875 szarvasmarha leölése megtörtént – adta hírül az MTI. Hozzátette, mivel sertések is voltak a telepen – bár náluk nem találtak fertőzést –, a marhák közelsége miatt elkerülhetetlen, hogy az egész sertésállományt is felszámolják. Ennek nagy része már megtörtént, estére minden állatot leölnek, vasárnapra pedig elföldelik őket – jelezte.
A tárcavezető szavai szerint a sertések „vírusgyárakká” válhatnak, ha rájuk is átterjedne a fertőzés.
Nincs más lehetőség, bármennyire is fáj a szívünk, minél előbb el kell földelni őket azért, hogy a többi állatot meg tudjuk menteni
– fogalmazott Nagy István.
Felesleges a hangulatkeltés
A miniszter köszönetet mondott az állategészségügyi szakembereknek, a rendőröknek, a katasztrófavédőknek, a polgárőröknek, a katonáknak és a kormányhivatalok munkatársainak is, hogy „a családot és az ünnepet hátrahagyva éjjel-nappal dolgoznak."
Nyomatékosította ugyanakkor: a védekezés nem csak a hatóságok feladata. Az országban minden állattartó felelőssége, hogy sikerüljön megállítani ezt a vírust - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: ha az állattartók fegyelmezetlenek és felelőtlenek, ez a vírus nem fog megállni. „Aki most nem figyel, az holnap már nem tud mit megmenteni" – húzta alá.
Azt mondta: minden ember, minden jármű vagy telepre érkező eszköz potenciális vírushordozó lehet. Jelezte azt is, hogy nem volt dolgunk ezzel a vírussal ötven éve, ezért sokan nem érzik a veszélyt. Nagy István rögzítette: a lakosság semmilyen veszélyben nincsen, a vírus emberre nem veszélyes.
A tárcavezető felhívta a figyelmet a dögtemetők körüli lakossági és politikai hangulatkeltésre is. Azt mondta, érthető a lakosság ellenérzése, de ezek a helyszínek pont azért vannak kijelölve, mert a legalkalmasabb, legbiztonságosabb helyek az elföldelésre. „Kellő mélységbe tudjuk temetni az állatokat, de a talajvíztől messze" – mutatott rá. Közölte: a biztonságot szolgálja az is, hogy a helyszíneken ivóvíz-monitoring kutakat működtetnek. Az állattartóknak pedig telepnapló vezetését is előírták – jegyezte meg.
Nagy István hangsúlyozta: a felesleges hangulatkeltés lassítja a védekezési folyamatot, és esélyt teremt a vírus továbbterjedésére, ezt pedig mindenképpen el kell kerülni.
„Közös érdekünk, hogy a ragdós száj- és körömfájás vírust minél hamarabb le tudjuk győzni" – jelentette ki.
Ahogy arról szombaton beszámoltunk, Lengyelország Szlovákiát érintő korlátozásokat vezet be a ragadós száj- és körömfájás átterjedésének megelőzése érdekében.
Tombol a járvány
A március elején kezdődött járvány miatt több környező ország is lépéseket tett a terjedés megakadályozása érdekében, hétvégén Ausztria jelentett be korlátozásokat, emiatt több határátkelőnél alakult ki komolyabb torlódás.
Emellett folytatódott a járművek fertőtlenítése, valamint Nagy István agrárminiszter közölte, hogy további intézkedéseket hoztak, amelyek szerint
- Az érintett telepeket zárlat alá vették, valamint védőzónákat hoztak létre. A gépjárművek csak fertőtlenítés után tudnak be-, illetve kimenni.
- A határátkelőhelyeken Hegyeshalomtól Esztergomig fertőtlenítés zajlik, ahogy az autópálya-felhajtóknál is.
- Az érintett telepek településeire is csak fertőtlenítés után lehet bejutni vagy onnan kihajtani.
- A telepek köré a vadállomány távoltartására villanypásztort telepítettek.
- A kistermelőknek a védekezéshez szükséges fertőtlenítőszereket ingyen biztosítják. Az adott önkormányzatnál lehet jelezni az igényt, a szereket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szállítja.
Ausztria mellett Szlovákiában is terjed a ragadós száj- és körömfájásjárvány, amely már hat marhatelep állatait fertőzte meg bizonyítottan. Richard Kovacs mezőgazdasági miniszter szerint ez ugyan nem okoz ellátásproblémát, sem áremelkedést, viszont állatok ezreit érinti. Emellett többen be sem jelentik a fertőzést, és éjszaka, titokban szállítják az állatokat. Matus Sutaj Estok belügyminiszter pedig határlezárásokat lengetett be Magyarország felé, amelyet a szlovák kormány hétfőn el is fogadott.
Április 10-én a Kormányinfón is felvetődött, hogy mesterségesen hozták létre a száj- és körömfájásvírust. Az állítást pécsi virológusok és Kemenesi Gábor is kielemezte, utóbbi ezt cáfolta. A járványról Rusvai Miklóst kérdeztük a Kibeszélő legújabb adásában.
Az Indexen nemrég egy riport is megjelent arról, miképp élték meg Nyugat-Magyarországon a szarvasmarhák leölése miatti helyzetet. Cikkünk ide kattintva érhető el. A leölésre ítélt szarvasmarhák ottani eltemetése ellen több százan tiltakoztak Jánossomorján.