Megfejtettük a hőgyészi „katakomba” titkát, zarándokhellyé vált a fagyis nagy felfedezése

További Belföld cikkek
-
Orbán Viktor hadüzenete után hajtóvadászat indult, itt az eredménye
- Kiderült, volt-e köze a rendőri akciónak az intézkedés közben meghalt férfi halálához
- Videón, ahogyan elfogják a hamburgi késelés feltételezett elkövetőjét
- Márki-Zay Péter megelőzte Magyar Pétert Erdélyben
- Simicskó törvénymódosítást nyújt be a hagyományos pénztárak megőrzéséért
A polgármester turistacsalogató terve
Máté Szabolcs már várt minket a polgármesteri hivatalban, és miután az irodájába invitált, elmesélte a hőgyészi lyuk titkát.
„Pár hete a szemben lévő fagyizó üzemeltetője szólt, hogy talált egy mély, többméteres lyukat a boltja mellett – mondta Máté Szabolcs az Indexnek. – Szóltam a községgazdának, hogy vegyen egy jó erős elemlámpát, aztán indultunk is felfedezésre. Gyorsan kiderült, hogy a mélyedés alatt egy kitéglázott alagútrendszer húzódik, rengeteg elágazással. Azóta folyamatosan jönnek a barlangászok feltérképezni a vájatot. Az idősebb helyi lakosok emlékeznek rá, hogy a község alatt található egy járat, amelyben állítólag gyerekként még játszottak is. A további kutatásainkból kiderült, hogy ez egy 1900-as évek elején épült csapadékelvezető csatorna. A barlangászok illegális bekötéseket is találtak rajta, amelyeken egyes lakók belevezetik a fürdővizet, ezeket természetesen meg fogjuk szüntetni.”

A polgármester még nem tudja, hogy mit kezdenek a falu új látványosságával, de van egy merész ötlete.
Olaszországban a katakombák komoly turistalátványosságnak számítanak, zarándokhelyekké váltak. Ez lehetne a mi kis katakombánk, építenénk lejáratot, kitisztítanánk, és a vállalkozó kedvű érdeklődők egy helyi idegenvezető segítségével végigjárhatnák. Persze ez még egyelőre csak egy kiforratlan terv a részemről.

Erősen ajánlatos a gumicsizma
Természetesen egy létrán keresztül mi is leereszkedtünk a hőgyészi „katakombába”, sajnos nem gumicsizmában, így bokáig vizesek és sárosak lettünk, de ez nem rettentett el minket attól, hogy szétnézzünk az alagútban. A szépen megformált boltívek jó ízlésről árulkodtak, a néhány kimosott téglán található GA felirat pedig arról, hogy ezek gróf Apponyi téglagyárában készülhettek, amit egyébként a polgármester is megerősített. A járat eleje mintegy másfél méter magas, lehajtott fejjel viszonylag kényelmesen lehet benne sétálni, legalábbis egy ideig, de azt követően egyre kisebb a belmagasság, a kúszást vízben és sárban már nem vállaltuk be. A fentről beszűrődő hangokból arra következtettünk, hogy mások is megnéznék a föld alatti titkot, így pár perces barangolás után visszatértünk a napfényre, megadva a lehetőséget további érdeklődők számára.
Semir és a fagyiszobor
A felszínen megkerestük Semirt, a fagyist, aki felfedezte a lyukat. A szerb–olasz származású fiatalembertől megtudjuk, hogy a családja tíz éve üzemeltet fagyizót Hőgyészen és Tamásiban, de Szerbiában is van hasonló érdekeltségük. Amikor elmondtuk neki, hogy az Indextől érkeztünk, egy kérése volt, mégpedig az, hogy mivel nem beszél jól magyarul, kamerába nem szeretne nyilatkozni. Miután megígértük neki, hogy erre nem kerül sor, gyorsan megnyílt – ahogy pár hete a föld alatta.
„Elkezdődött a szezon, ilyenkor reggel 6-tól este 10-ig dolgozom, nincs megállás, de imádom a munkámat. A miénk az egyetlen fagyizó Hőgyészen, minden alapanyagot Olaszországból hozunk, hogy a helyiek minél jobb minőséget kapjanak.”

Semirtől megtudtuk, hogy az utóbbi két hétben megnőtt a forgalma, hiszen a falu új nevezetessége vonzza a kíváncsiskodókat. Azt is elmesélte, hogy miként bukkant rá a lyukra.
A bolt előtti nagy fagyiszobrot rendezgettem, amikor besüppedt alattam a föld, és combig elsüllyedtem. Lenéztem, és láttam a több méteres árkot. Szerencsére bele tudtam kapaszkodni a fagyiszoborba, így nem zuhantam le a gödör aljára.
„Miután megmenekültem, azonnal szóltam a polgármesternek, ő pedig megtette a szükséges lépéseket. Mivel a lyuk pont a fagyizóm előtt van, folyamatosan látom az érdeklődőket, a bámészkodókat, többen járnak erre mostanában, ami nekem jó, hiszen több fagyit adok el” – árulta el Semir felfedezése egyik nagy előnyét.

A Morzsa is megírta
Végigjárva a környéket, a parkban egy nyugdíjasokból álló csoportra bukkantunk, akik természetesen a községük legújabb nevezetességéről diskuráltak. Megtudtuk, hogy a föld alatti járatról először a helyi Morzsa újságban olvastak, de korábban ilyen-olyan mendemondákból értesültek róla, hogy a falu alatt van egy barlang. Örülnek, hogy picit felpezsdült az élet Hőgyészen, hiszen már a tévé is kint volt, és felvette a lyukat.
Kíváncsiak voltunk, hogy mit mond egy profi, ezért megkerestük Haász József, pécsi barlangászt, aki az elsők között ereszkedhetett a mélybe társaival.
Mendemondák szinte minden településen vannak, ahogy Hőgyészen is találkozni helyi legendákkal. A kincseskamrák és feltételezett grófi menekülési útvonal helyett minden bizonyossággal az 1920-as években épült csatornarendszert ismerhettük meg. Mivel a Liechtenstein-kastély felé is vezet egy elágazás, nem zárható ki, hogy az esetleg menekülésre szolgálhatott
– mondta a szakember.

A barlangász térképet is készített, és lemérte, milyen hosszú az alagútrendszer.
„Az összes elágazásával együtt 331 méter és 86 centiméter, amit végig bejártunk. Az alagútnak öt kijárata, illetve bejárata van. Lent találkoztunk cseppkővel és cseppkőlefolyásokkal, ezekben láttunk például patkót és kovácsolt vasszerszámokat is” – tudtuk meg Haász Józseftől.
Egyelőre tehát itt tart a hőgyészi legenda, és az érdeklődők számából ítélve szinte biztos, hogy a következő hetekben egyre többen látogatnak majd el a tolnai községbe.
(Borítókép: Hőgyész. Fotó: Papajcsik Péter / Index)