Hajdúböszörményi dílert fogtak el a rendőrök

2025.04.20. 13:21
Egy gyanús járművet állítottak meg a rendőrök a Hajdúböszörmény és Hajdúhadháza közötti úton. Mint kiderült, a férfi jogosítvány nélkül vezetett, valamint a gyanú szerint rendszeresen árult pszichoaktív szereket hajdúböszörményi lakosoknak.

A Hajdúböszörmény és Hajdúhadháza közötti úton figyeltek fel a rendőrök, egy gyanús járműre április 15-én. Azonnal az autó után indultak, ami nem sokkal később megállt, a vezetője pedig rögtön futásnak eredt. Nem jutott messzire, ugyanis „egy perc múlva már az avarban feküdt megbilincselve” – írja a police.hu.

A férfi menekülés közben eldobta a táskáját, azonban azt nem sokkal később megtalálták. A gépkocsiból, valamint a táskából is droggyanús anyagok és a fogyasztáshoz szükséges eszközök kerültek elő.

A gyanú szerint a vezetéstől eltiltott, jogosítvány nélkül közlekedő férfi rendszeresen árult tiltott szereket hajdúböszörményi lakosoknak. A rendőrök új pszichoaktív anyaggal visszaélés, továbbá járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, a Debreceni Járásbíróság pedig a letartóztatásáról döntött április 17-én. A bűnügyesek az eljárás során három fogyasztót is azonosítottak, nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük.