
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A négynapos hosszú hétvége már nagycsütörtökön elindult, főleg közéleti értelemben, hiszen ezen a napon volt az Öt YouTube-csatornájának vendége Orbán Viktor. A miniszterelnököt többek közt Rogán Antal kitiltásáról, az amerikai–magyar kapcsolatokról és az ukrán háborúról kérdezte Hont András. De szóba került Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Magyar Péter és Soros György is. Az interjú, amelyet ide kattintva olvashat, illetve nézhet meg, természetesen mindkét politikai oldal figyelmét felkeltette (elemzéseket, véleményeket itt és itt olvashat), a kormányfő például azt mondta, hogy a magyar–amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye (kattintson ide, és ide, ha erről bővebben szeretne olvasni), sőt, úgy fogalmazott, hogy ez a gazdasági megállapodás segíthet ellensúlyozni a Donald Trump amerikai elnök által kivetett vámok várható hatásait.
A négynapos hétvégén természetesen nemcsak az Orbán-interjú adta az egyetlen közéleti témát: szürke ruházattal és az egyformaság dicsőítésével vonult utcára szombaton Budapesten a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (tudósításunkat itt futhatja át).
A párt a Legyen mindenki egyforma! címre keresztelt békemenetével akart kiállni a budapesti Pride betiltása ellen, azonban a Pride által hirdetett sokszínűség helyett a protesztpárt az egyformaság fontosságát hangsúlyozta. A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos ugyanakkor felháborodott (erről itt olvashat), amiért a Magyar Kétfarkú Kutya Párt húsvét vasárnapján tartotta meg a marihuána legalizációjáért szervezett tüntetését.
Húsvét hétfőn írtunk arról, hogy a Belügyminisztérium szerint leegyszerűsítették a pedagógus-továbbképzést a 2025. január 1-jén élesedett változásokkal, de a szakma egy része ezt egészen máshogyan látja (olvassa el cikkünket!). Szerintük ideológiai alapon akarják kinevelni az igazgatók és intézményvezetők új generációját, amivel még nagyobb befolyást és ellenőrzést gyakorolhatnak majd a közoktatás felett.
A hétvégén jelent meg írásunk Budavári Zitáról és alapítványáról, a Bölcső Alapítványról. Nekik köszönhetően az elmúlt három évtizedben közel ezer baba született meg biztonságban. Ha kíváncsi szívszorító történetekre, kattintson ide!
Szintén a négynapos ünnep idején jelent meg az az írásunk, amelyből kiderült: gyökeres szemléletváltás és jelentős többletforrás érkezik az egészségügyi ellátórendszerbe, megkezdődik a kórházaknak korábban beígért 150 milliárd forintos többletfinanszírozás utalása.
Sokáig úgy tűnt, hogy a hosszú hétvége legfontosabb nemzetközi eseménye Oroszország bejelentése lesz, miszerint a Kreml humanitárius megfontolásoktól vezérelve a „húsvéti tűzszünet” keretében beszüntet „minden katonai műveletet” Ukrajnában. A tűzszünetről itt olvashatnak, a Fehér Ház reakcióját ide kattintva futhatják át, míg arról, hogy a tűzszünet lejárta után mi történt, itt tájékozódhatnak.
A szomszédban zajló háború eseményeit azonban húsvéthétfőn háttérbe szorította, hogy 88 éves korában meghalt Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője (nekrológunkat itt olvashatja). Az Index külön cikkben számolt be arról, hogy a népszerű egyházi vezető halálát vélhetően agyvérzés okozta. Írtunk arról, hogy egy nagyon kötött procedúra követi a pápa halálát a katolikus egyházban. Külön cikkben foglalkoztunk azzal, hogy jelenleg nem biztos, hogy a temetést illetően Ferenc pápa minden kívánsága teljesül majd. Arról, hogy az új pápa megválasztásig ki vezeti a katolikus egyházat itt írtunk; azt pedig, hogy kik az esélyes utódok a pápai trónra, ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze. Ha Ön, kedves olvasó, arra kíváncsi, hogyan gyászolja a világ az elhunyt egyházfőt, képgalériánkat itt tekintheti meg!
A négynapos hosszú hétvégén nemcsak hard newsokat, hanem könnyedebb olvasnivalót is kínáltunk olvasóinknak. Nagy visszhangot váltott ki kolléganőnk, Sümegi Noémi beszélgetése a legendás énekesnővel, Kovács Katival, aki 60 éve, 1965. június 13-án nyerte meg a Ki mit tudot, és ebből az alkalomból idén június 13-án az MVM Dome-ban jubileumi koncertet ad.
A gasztronómia iránt elkötelezetteknek igazi csemege volt az Index főszerkesztő-helyettesének, F. Tóth Benedeknek a riportja az ország egyik legismertebb étterméről, az Onyxról, amely ötévnyi műhelymunka, átalakítás és újratervezés után másfél hónapja újranyitotta kapuit. Az új, lélekből született élményről, ami „valami egészen más, mint amit a gasztronómiáról eddig gondoltunk”, itt olvashatnak.
Természetesen számtalan cikkben írtunk a húsvéti szokásokról, jelképekről. Ha csak egy írást olvasna el erről, akkor Sereg András beszélgetését ajánljuk − amelyet ide kattintva olvashat el − Porogi András történésszel, a Rubicon Intézet tudományos munkatársával.
Hűséges olvasóink tudják: az Index évek óta elszántan küzd azért, hogy újraélessze a magyar sajtóban jelentős hagyományokkal bíró, de a közéleti lapokból már sajnos kiveszőben lévő tárcanovella műfaját. Szeretjük ezeket a rövid szépirodalmi szövegeket, hisszük, hogy egy nagy közéleti lapban is helyük van. Húsvétra lapunk állandó külsős szerzője, Döme Barbara küldött egy egyedi hangú, gyönyörű írást.
(Borítókép: Egy férfi Ferenc pápáért imádkozik Malajziában 2025. április 22-én. Fotó: Annice Lyn / Getty Images)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM