Ügyvédjén keresztül üzent a győri tini – sajnálja, hogy nyilvános kivégzéssel fenyegetőzött
Egy közösségi médiafelületen fogalmazta meg fenyegető kijelentéseit az a 15 éves fiatalember, amely szerint nyilvános kivégzéseket tervez végrehajtani három közösséggel szemben. Azt állította, hogy muszlimok, feketék és az LMBTQ-közösség tagjai a célpontjai.
A fiú a dátumot is megjelölte, amikor lecsapna rájuk Győr főterén – nyilatkozta az RTL Híradónak Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Az RTL információi szerint a diák egy chatpartnerének azt írta, hogy február 1-jén benne lesz a híradóban, mert aznap fog támadni. Végül két nappal korábban fogták el kommandósok, miután a beszélgetésre felfigyelt az FBI, és szóltak a magyar a rendőrségnek.
A 15 éves Ádám az iskolájában éltanuló volt, angolul folyékonyan beszél. Eddig mindent tagadott és azt állította, hogy rákattintott egy csaló linkre és egy hekker fenyegetőzhetett nyilvános kivégzésekkel, miután átvette az irányítást a mobilja fölött. Az informatikai szakemberek azonban ezt nemrég cáfolták.
Lichy József, a fiú ügyvédje elmondta: az eszköz gyártási számának a beazonosítása megtörtént, amelyben az FBI nem téved. Egyértelművé vált az, hogy Ádám kezében volt az eszköz és erről az eszközről származik a gyanúsítás szerinti mondatrész.
Ezután a tini beismerő vallomást tett.
Az RTL úgy tudja, hogy a fiú egy netes, lövöldözős játék közben veszett össze egyik virtuális csapattársával. Azt állítja, hogy csak a vita hevében, a pillanatnyi idegállapotában írta chatelés közben a fenyegető üzeneteket, de azokat nem gondolta komolyan.
Ádám a Híradónak nyilatkozó ügyvédjén keresztül azt üzente: megbánta tettét és átértékelte magában ennek a cselekménynek a tanulságait. A fiú most javítóintézetben van letartóztatásban, terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt akár ötéves büntetést is kaphat.