Hadházy Ákosék újra próbálkoztak, de ezúttal sem kaptak engedélyt a tüntetésre
„Ejha! Orbán rendőrsége megtiltotta a május 1-re az Erzsébet hídra bejelentett tüntetést is. Ehelyett a Kossuth teret írnák elő, mert szerintük ott nem zavarunk” – jelentette be kedden Facebook-oldalán Hadházy Ákos.
A független országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: „Az eddigieknél is zagyvább és cinikusabb indoklás szerint a hosszú hétvége első napján még nagyobb lenne a forgalmi zavar (!), mint a hétköznap délutáni csúcsforgalomban. A másik baj szerintük, hogy kevesen leszünk, merthogy eddig mindig kevesebben voltak a hídon, mint ezer fő… Ezért aztán előírnák, hogy kizárólag a Kossuth téren szabad tüntetni, mert ott kevesebb az autó. Innen már csak egy lépés, hogy a Hortobágyra küldjenek minket, de lehet, hogy azt is megtiltanák, mert zavarnánk a szürke marhákat.”
Hadházy Ákosék több hete keddenként rendszeresen hídfoglaló demonstrációkat tartanak, de április 22-re sem kaptak engedélyt az Erzsébet hídra. A független képviselő ennek ellenére azt ígéri, hogy kedden délután kimegy a Ferenciek terére, valamint valószínűleg felsétál a hídra is.