Hogyan nem lett a befolyásos esztergomi bíborosból, Bakócz Tamásból római pápa?

Ma sem tudni pontosan, mikor született Bakócz Tamás. Az állami anyakönyvezést 1895-ben vezették be hazánkban, az adatnyilvántartás is csak a római katolikus egyház 1563-as tridenti zsinatának döntése alapján kezdődött. A nemesekről úgy-ahogy maradtak fenn levéltári adatok, de egy XV. századi, egyszerű jobbágycsaládból származó gyermek születési dátumát legfeljebb megsaccolni lehet.

A kerékgyártómester harmadik fia

Ez a helyzet Bakócz Ferenc kerékgyártómester harmadik fiával, Tamással is. A történészek szerint 1442 körül láthatta meg a napvilágot a Szatmár vármegyei Erdődön. Apja a Drágffy család birtokán szolgált, és dolgos iparosként igyekezett öt fiának szebb jövőt teremteni. A legidősebb fivér, Bálint tört ki először a szegénységből, amikor papi pályára lépett. Ország Mihály nádor támogatásával 1459-ben Janus Pannoniustól megörökölte a titeli prépostságot.

Bálint vagyona egy részét öccse, Tamás oktatására fordította, aki a szatmárnémeti domonkosok iskolájában kezdte tanulmányait, de járt Boroszlóban és Padovában is. 1464-ben filozófiából doktorált Krakkóban. Ezután öccsével, Ferenccel a ferrarai egyetemre ment, ahol már az Erdődi Tamás nevet használta.

Származását sem szégyellte vagy tagadta meg soha, hanem szinte már kérkedve vallotta, hogy „nem nemes szülők gyermeke, és szegény házból magasztalta föl a Gondviselés kegye”.

1470 táján Rangoni Gábor erdélyi püspök, Mátyás király titkos kancellárjának munkatársa lett. Rangoni 1474-ben a Váradi Péter előléptetésével megüresedett kancelláriai titkári posztra emelte. Bakócz így Mátyás udvarába került, ahol 1483-ban kinevezték királyi titkárnak.

Katonadolgok, udvari intrikák

Katonai dolgokban sem volt járatlan, mert amikor a körülmények úgy hozták, a fegyvert is ügyesen forgatta. De igyekezett az udvari intrikák világában is kiismerni magát. 1484 nyarán ő hozta Mátyás tudomására Váradi Péter kancellár, kalocsai érsek János herceg érdekében kifejtett nyilatkozatait, amivel magára vonta Beatrix királyné haragját is. És noha a király az árvai vár börtönébe vetette a kancellárt, a kancellári tisztet nem ő, hanem a váradi püspök kapta.

Mátyás ezzel együtt nem maradt hálátlan, hiszen 1486-ban neki adományozta a győri püspöki címet.

Mátyás király halála után Corvin Jánossal szemben a Jagelló-jelölt pártjára állt, sőt ő agyalta ki a botrányt kavaró, Beatrix özvegy királyné és II. Ulászló által kötött rövid életű házasságot is. Szándékosan formai hibát ejtett, hogy semmissé tegyék a frigyet. Ulászló hálából 1491-ben kinevezte titkos és főkancellárnak, megkapta az egri püspökséget, a győri püspöki székben pedig testvére, Ferenc követte. 1497-ben az esztergomi érsekséget is megkaparintotta, három év múlva pedig VI. Sándor pápától megkapta a bíborosi kalapot. A XVI. század fordulójára az ország egyik legbefolyásosabb, legtekintélyesebb egyházi vezetője lett. 1507-ben II. Gyula pápától a konstantinápolyi pátriárka címet is megszerezte.

Harc a Mediciekkel a pápai trónért

Rómában potenciális pápajelöltként tartották számon. A kissé harcias II. Gyulával szemben ő magát a béke emberének nevezte, de kellő diplomáciai érzékkel igyekezett minden oldallal jó viszonyt ápolni.

Görög Dániel Bakócz Tamás római bevonulása című tanulmányában leírta az esztergomi érsek 1512. január 26-i színpompás érkezését. A bevonulók összlétszámát háromszáz főre becsülték. Az akkori szokások szerint a kísérő csapat a bíboros hatalmának, anyagi erejének megtestesítője volt.

A menetet negyven, sárga-fehér Bakócz-címeres lepellel letakart öszvér nyitotta. Majd három zászlóvivő következett – a Magyar Királyság, az Esztergomi Érsekség és a Bakócz család zászlajával. Őket követte a kíséret többi tagja, a testőrök, familiárisok csoportonkénti rendben; hat lovas piros-fehér zászlóval, kilenc lovas vállig érő tollforgóval, tizenöt lándzsás és nyolcvan más fegyveres lovas. A sokadalom végén harminc-harminc nemes és pap vonult, köztük több püspök, és csak a legvégén érkezett Bakócz Tamás almasárga lovon. A lenyűgöző szemle elérte hatását, a tömeg ujjongott, II. Gyula is elismerően csettintett. A római köznépnek annyira tetszett az attrakció, hogy közkívánatra január 30-án meg kellett ismételni.

A pápa 1513. február 20-án bekövetkezett halála után a bíborosi kollégium március 4-ére tűzte ki a pápaválasztás kezdetét. Huszonöt bíboros gyűlt össze, a konklávét megnyitó szentmisét Bakócz celebrálta a régi Szent Péter-bazilikában. Az előzetes tanácskozások öt napig tartottak, majd következett a szavazás. Az idősebb bíborosok nem tudtak megegyezni, ám a fiatalabbak megállapodtak, hogy az ugyancsak kőgazdag Giovanni di Medicire adják voksukat. Az első szavazást március 10-én tartották, ahol Bakócz nyolc szavazattal a második lett. A kétharmados többség még nem jött össze, így másnap újabb szavazást tartottak, amelyen Giovanni di Medici fölényes győzelmet aratott.

Keresztes hadjárat helyett parasztfelkelés

Bakócz tisztában volt azzal, hogy kudarca csalódást okozott honfitársainak, és esztergomi széke is ingataggá vált. És mivel a X. Leó néven trónra lépett riválisa gyakran betegeskedett, titkon bízott benne, hogy eljuthat még a csúcsra. Ám a pápának egyre kínosabbá vált a jelenléte, és ezért Észak-, Közép- és Kelet-Európa teljes hatáskörű apostoli legátusává nevezte ki a magyar bíborost, valamint megbízta egy török elleni keresztes hadjárat vezetésével.

Bakócz a keresztes had fővezérének a köznemesi származású Dózsa György székely hadnagyot választotta. Az 1514 májusára mintegy negyvenezres paraszti seregen belül folyamatosan nőtt a feszültség, és egyre több incidens történt. II. Ulászló ezért a hadjárat leállítására utasította Bakóczot, csakhogy a felfegyverkezett jobbágysereg saját nemessége ellen fordult. A felkelést csak véres harcok árán tudták leverni. A történtekért sokan Bakóczot tették felelőssé, akinek befolyása II. Ulászló két évvel későbbi halála után tovább csökkent, a később királlyá választott II. Lajos pedig már kimondottan ellenségeként kezelte.

Akár Lex Bakócznak is nevezhetjük azt a törvényt, amelyet az 1514-es országgyűlésen hoztak arról, hogy jobbágyi származású egyházi személy többé ne ülhessen püspöki vagy érseki székbe.

Kései utódja, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek így emlékezett Bakócz Tamásra:

Ötszáz évvel ezelőtt nagy volt a bizonytalanság. Az ország lét és nemlét mezsgyéjén állt. Bakócz tudta, hogy a magyar királyság egymaga nem tud megküzdeni a fenyegető veszéllyel, és jó diplomáciai érzékkel keresett kapcsolatokat Európában, de hiába. Az ország török hódoltság alá került. Az, ami ezt követően történt, mutatja, mennyire az isteni gondviselés kezében vagyunk.

Szerémi György, a kor történetírója szerint Szulejmán az érsek halála, 1521. június 11-e után döntött Nándorfehérvár elfoglalásáról, hogy megnyíljon az út számára az ország elfoglalása felé.

(Borítókép: A Bakócz-kápolna, Bakócz Tamás érsek 16. század elején épített vörös márvány nyughelye, a Szent Adalbert-székesegyház mellékkápolnája 2017. február 22-én. Fotó: Jászai Csaba / MTI)