A DK-s fővárosi képviselő reagált Vitézy Dávid posztjára: Dilettáns közéleti stand-up

2025.04.23. 19:30
Déri Tibor DK-s fővárosi képviselő visszavágott Vitézy Dávidnak, aki korábban azzal vádolta a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselőit, hogy a Fidesszel közösen obstruálták a fővárosi cégvezetők kiválasztására összehívott bizottsági ülést.

„A bohózat folytatódik – és most már Vitézy Dávid is beszállt” – kezdte Facebook-bejegyzését szerdán a DK-s politikus, aki szerint Vitézy is beállt a „gyurcsányozós összeesküvés-gyártó” sorba, pedig korábban azt gondolta róla, hogy „képes megkülönböztetni a valóságot a politikai sémáktól”.

Déri szerint a történet egészen másképp fest, mint ahogy Vitézy leírta: több képviselő már a legutóbbi ülésen nyilvánosan, jegyzőkönyvbe mondva jelezte, hogy ezen a héten szabadságon lesz, és kérték, ne most tartsák meg az ülést. Ennek ellenére a Tisza-frakció mégis a határozatképtelen napra szervezte meg,

majd következett „a szokásos koreográfia: DK–Fidesz kéz a kézben, hatalmi játszma, nagy leleplezés”.

„Ez így nem politika. Ez így dilettáns közéleti stand-up” – fogalmazott Déri, aki szerint senki nem akarja akadályozni a munkát, csak nem egy „rosszul szervezett, ad hoc pályázati színjátékban” kívánnak részt venni. Ehelyett olyan folyamatot szeretnének, „ahol nem hat sornyi stratégia, nem kamu önéletrajz, nem büntetőügyes múlt dönt arról, ki vezeti Budapestet”.

Az újpesti polgármester azzal vádolta Vitézyéket, hogy egy „katasztrofálisan előkészített, káoszba fordult folyamatból” próbálnak politikai tőkét kovácsolni, mert „ha érdemi válasz nincs, akkor marad a narratíva”.

„Mi meg maradunk annál, hogy dolgozni akarunk. Tényleg. Nem a Facebookon, nem a színpadon, nem ellenségképekkel, hanem azért, hogy Budapest működjön. És működőképes maradjon” – zárta bejegyzését Déri, hozzátéve: „Aki tényleg tenni akar a városért, az nem ellenségeket keres – hanem dolgozik…”

A vita hátterében a fővárosi cégek vezetőinek kiválasztása áll, ahol az új közgyűlési többség, köztük Vitézy Podmaniczky Mozgalma és a Tisza Párt, új vezetőket szeretne a korábbi városvezetés által kinevezett cégvezetők helyett.