A helyi rádiók is felveszik a versenyt a legnépszerűbb országos adókkal
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményéből kiderül, hogy helyi szinten az országos elérésű Rádió 1-gyel, Retro Rádióval és Petőfi rádióval összevetve is versenyképesnek bizonyultak a vizsgált vármegyeszékhelyek rádiói a 2024. első félévi hallgatottsági adatok szerint – írja az MTI.
Megállapították, hogy több helyi adó nemcsak elérésben, de a hallgatással töltött időben is felveszi a versenyt a legnagyobb kereskedelmi és közszolgálati csatornákkal, hiszen csaknem az összes lokális adóra igaz, hogy hétvégén, hétköznap vagy egy átlagos napon az ő műsoraikat követik a leghosszabb ideig.
A kutatás alapján a legsikeresebb lokális rádió a debreceni Best FM: a cívisvárosban ez a csatorna érte el a legtöbb hallgatót, csaknem kétszer annyi embert, mint a második helyezett Rádió 1.
A debreceniek ezzel párhuzamosan a leghosszabb időt is a helyi adó frekvenciáján töltötték el, hétközben és hétvégén egyaránt. Azt írták, szintén kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet a tatabányai Forrás Rádió, amely mintegy 14 ezer helyi hallgatót ér el egy átlagos napon, másfélszer annyit, mint a Rádió 1, és kétszer annyit, mint a Retro Rádió.
A korábbi évekre visszatekintve a helyi adók elérései nem sokat változtak 2019 óta, de néhány szereplőnél tetten érhetők egyértelmű tendenciák: a miskolci Rádió M elérése például csaknem folyamatosan csökken, míg a kaposvári Rádió Most közönsége egy hosszabb hanyatlás után 2024-ben először növekedni tudott. A jelentés arra is rávilágít, hogy a helyi közösségi adók átlagosan csaknem 70 százalékban közszolgálati műsorokat sugároznak, míg a lokális kereskedelmi rádiók programkínálatának alig 13 százalékát teszik ki az efféle tartalmak.
Az eredményekből kitűnik, hogy a saját közösség iránti kötődés, a lokális tartalom és az emberközeli műsorvezetés a mai napig olyan értékek, amelyeket a közönség nagyra becsül, ennek köszönhetően a lokális rádiók mindmáig fontos részét képezik a helyben élők médiafogyasztásának, a helyi vonatkozású médiatartalmakra pedig továbbra is nagy igény mutatkozik az egyes városokban.