Nehéz lesz ma ügyeket intézni, sztrájkba kezdenek a közszolgálati dolgozók

2025.04.23. 07:40
Az ország húsz pontján szüntették be a munkát szerda reggeltől az önkormányzati köztisztviselők, akik a jelenlegi, gyakran nettó 230–280 ezer forintos fizetésük érdemi emelését követelik. A kormány egyelőre csak a kisebb településeken dolgozók béremelését ígérte meg.

Szerdán országszerte több ezer önkormányzati köztisztviselő kezdett sztrájkba a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének szervezésében. A munkabeszüntetés összesen húsz helyszínen zajlik, köztük a főváros több kerületében, a Főpolgármesteri Hivatalban és számos vidéki településen, ahol nem dolgoznak az anyakönyvvezetők, pénzügyesek és ügyintézők.

A szakszervezet fő követelése az illetményalap 36 800 forintról legalább 80 ezer forintra emelése. Az illetményalap 2008 óta változatlan, ennek következtében a köztisztviselők fizetése messze elmarad a versenyszféra béreitől. További követelések között szerepel a köztisztviselői életpálya visszaállítása, a diplomás bérminimum bevezetése és a bérek évenkénti automatikus emelésének törvényi rögzítése.

Boros Péterné, a szakszervezet elnöke a hvg-nek elmondta, hogy már elértek egy részleges eredményt: a kormány nemrég bejelentette, hogy két lépésben, kétszer 15 százalékkal emelik a tízezer főnél kisebb településeken dolgozó köztisztviselők fizetését. Ez azonban csak az érintettek 40 százalékát érinti, a nagyobb településeken dolgozók esetében egyelőre nincs forrás a béremelésre.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy a szerdai sztrájk csak a kezdet, később a kormánytisztviselők is hasonló munkabeszüntetéssel harcolhatnak az alacsony fizetések ellen. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium nem volt hajlandó egyeztetni a szakszervezettel, álláspontjuk szerint nem törvényesen szervezték a sztrájkot, amit a bíróság is megállapított.