Bede Zsolt berontott Ferenc pápa gyászmiséjére, ahol Magyar Péterrel üvöltözött
Veres András győri megyés püspök vezetésével tartottak gyászmisét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai szerda este a budapesti Szent István-bazilikában a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápáért.
A szentmisén jelent volt többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Áder János volt köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Fabiny Tamás evangélikus püspök, valamint Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Az ellenzéki politikus közösségi oldalán osztotta meg, hogy egykori piarista diákként mennyire mély benyomást tett rá Ferenc pápa szegények és elesettek felé fordulása és szerény életvitele, majd felidézte, hogy a szentatya limuzin helyett egy Fiat 500-assal érkezett meg Budapesten a Sándor-palotához.
A bejegyzésben Magyar Péter azt is elárulta, hogy a gyászmise botrányba fulladt, amikor megérkezett az ismert jobboldali aktivista.
Bede Zsolt rövidnadrágban berontott a Szent István-bazilikába, és egészen minősíthetetlen, trágár dolgokat üvöltve próbált zaklatni. Köszönöm azon apácáknak és vendégeknek, akik megpróbálták leállítani, és felhívták a fideszes politikusok kitartottjának a figyelmét arra, hogy ilyet egy ember nem tesz egy templomban, főleg nem egy gyászmisén
– fogalmazott Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke az esetről nem töltött fel videót, azonban a Bede Zsolt által feltöltött képeken látszik, hogy az aktivista pólóban és napszemüvegben érkezett a Szent István-bazilikába, és a fényképen látszik, hogy mögötte Magyar Péter éppen elhagyja a bazilikát.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.