A DK törvénymódosít kezdeményez, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apákra is kiterjedjen az szja-mentesség
A DK törvénymódosításban kezdeményezi, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apákra is terjesszék ki az szja-mentességet – áll a Demokratikus Koalíció (DK) lapunkhoz eljuttatott, Kálmán Olga országgyűlési képviselő nevével fémjelzett közleményében.
Az ellenzéki párt szerint „a kormány ma úgy tesz, mintha csak a legalább két gyermeket nevelő családok lennének fontosak, az egygyermekesek nem, pedig egyik gyerek sem érhet kevesebbet a másiknál. Az szja-kedvezmény is igazságtalanul van elosztva, ma pont azoknak jár vissza több pénz, akik egyébként is többet keresnek. Különösen felháborító, hogy egyáltalán nem gondoltak a gyermeküket egyedül nevelő édesapákra, akik legalább olyan nehéz helyzetben vannak, mint az egyedülálló anyák”.
Ezért a DK benyújtott egy törvénymódosítási javaslatot az alábbi tartalommal:
- Ennek értelmében a családi adócsökkentési program keretében bevezetnék a két gyermeket nevelő anyák, és a gyermeküket egyedül vagy osztott felügyeletben nevelő apák jövedelemadó-mentességét.
- Először 2026-tól a 40 év alatti, szintén kétgyermekes anyák, és a gyermeküket egyedül vagy osztott felügyeletben nevelő apák lennének adómentesek. 2027-ben a 40 és 50 év közöttiek, 2028-ban az 50 és 60 év közöttiek, 2029-ben pedig a 60 év felettiek.
Megjegyzik, hogy „baloldali kormány soha nem válogatna gyermek és gyermek között”, hanem minden gyermeket egyformán megbecsülne. Közölték, hogy ők mindig is ezt képviselték.
Kálmán Olga sajtótájékoztatóját a DK Facebook-oldalán nézheti vissza.