Fél perc alatt raboltak ki egy veszprémi ékszerboltot, még mindig keresik a banda három tagját

2025.04.27. 08:09
Öt maszkos rabló 33 másodperc alatt fosztott ki egy veszprémi ékszerboltot 2020-ban. A támadók több mint 12 millió forintnyi ékszert vittek el, a banda tagjai közül hármat még mindig keresnek.

Öt maszkos férfi fosztott ki egy veszprémi ékszerboltot 2020 októberében – derült ki az RTL Híradó riportjából. A biztonsági kamera felvételén jól látszik: két rabló kalapáccsal törte be a vitrinek üvegét, miközben a többiek a szétszóródott ékszereket gyűjtötték össze.

A bolt tulajdonosa megpróbálta megállítani a támadókat. Előbb egy vitrint lökött az egyik rablóra, majd egy hirdetőtáblát hajított feléjük, végül dulakodni kezdett az egyik elkövetővel. A rablók azonban brutálisan reagáltak: egyikük fejbe verte a férfit egy kalapáccsal.

A támadók közel 12 millió forint értékű ékszert zsákmányoltak.

A tulajdonos az RTL-nek azt mondta: ösztönösen cselekedett. „Az volt a célom, hogy legalább az egyiket visszatartsam. Próbáltam belekapaszkodni, lerántani, végül a táskája maradt nálam” – idézték.

Két elkövetőt gyorsan elfogtak, és tavaly februárban jogerősen elítélték őket: egyiküket 12, másikukat 10 év szabadságvesztésre. A hattagú bandából azonban hárman még szökésben vannak.

Egy másikukat 2023 májusában Battonyán, a határátkelőhelyen tartóztatták le. Ő jelenleg is előzetesben van, a bírósági tárgyalása folyamatban van. A vádirat szerint a biztonsági kamerákon ő látható, amint egy kétkezes lakatoskalapáccsal zúzza szét a vitrinek üvegét. Ügyvédje azonban vitatja, hogy védence képes lenne ilyen súlyos eszközzel bármit is kezdeni.

Védencemet 2013-ban baleset érte, azóta a jobb alkarját nem tudja megfelelően használni

– érvelt az ügyvéd, aki már korábban kérte a bíróságtól, hogy a kalapácsot hozzák be a tárgyalásra, és a vádlott próbálja meg felemelni. A bűnjelet azonban időközben megsemmisítették. Az ügyvéd most azt tervezi, hogy vesz egy azonos típusú kalapácsot, és ezzel próbálja bizonyítani védence ártatlanságát a bíróságon, ha a törvényszék engedélyezi.