Mentőhelikopter is érkezett ahhoz a férfihoz, aki egy komáromi gyógyszertárban esett össze

2025.04.27. 12:21
Egy idős férfi lett rosszul egy komáromi gyógyszertárban vasárnap délelőtt. Az alkalmazottak és a vásárlók azonnal megkezdték az újraélesztését, a helyszínre több mentőegység mellett mentőhelikopter is érkezett. A gyors segítségnek köszönhetően sikerült megmenteni az életét.

Rosszul lett egy idős férfi egy komáromi patikában vasárnap délelőtt. Az alkalmazottak és a többi vásárló azonnal a segítségére sietett, és közösen kezdték meg az újraélesztését – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében.

A beszámoló szerint a férfi gyógyszereit váltotta ki, amikor hirtelen elejtette a botját, majd összeesett. A gyógyszertár munkatársai és a bent tartózkodó vásárlók azonnal mentőt hívtak, és a mentésirányító utasításai alapján megkezdték a férfi vizsgálatát.

Kiderült, hogy a beteg már nem lélegzett, ezért a telefonos instrukciókat követve azonnal újraélesztésbe kezdtek.

A mentésirányító több egységet is riasztott a helyszínre. Elsőként egy esetkocsi érkezett, amelynek személyzete emelt szinten folytatta az életmentést. Az újraélesztés sikeres volt, a férfi keringése helyreállt. Röviddel ezután a mentőhelikopter is megérkezett, az ellátást pedig a helyszínen közösen folytatták.

Nem ez volt az első mentőhelikopteres eset a napokban, ugyanis súlyos baleset történt szombat délelőtt a 82-es főúton Zirc közelében: egy kisteherautó lesodródott az útról, és fának csapódott a Zirc és Csesznek közötti szakaszon, a 26-os kilométerszelvénynél. A zirci önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járművet. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett – derül ki a katasztrófavédelem archívumából. Az érintett útszakaszon váltakozó irányban fél pályán haladt a forgalom.