Generációs függőség okozta a 12 éves kislány halálát

2025.04.27. 07:35
Újabb részletek derültek ki annak a nyíregyházi kislánynak a tragédiájával kapcsolatban, akinek a halálát egy vízbe ejtett mobiltelefon okozta. Az elhunyt lány egyik hozzátartozója generációs problémáról beszél, miközben a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

Napokon át küzdöttek egy 12 éves kislány életéért Nyíregyházán, miután egy fürdőszobai baleset miatt áramütést szenvedett. A kiérkező mentőknek újraélesztést kellett alkalmazniuk, majd több életmentő beavatkozás után 10 perc perc múlva visszatért a kislány szívműködése. Az RTL Híradó információi szerint a nyíregyházi kórházban stabilizálták az állapotát, de a teste bal oldalán keletkezett súlyos égési sérülések miatt át kellett szállítani a miskolci kórház égési osztályára, ahol folytatták a kezelését, azonban az életét már nem tudták megmenteni.

A Blikk közben saját információi alapján a baleset részleteit is közölte; a hatodik osztályos lány a kádban videócsetelt az egyik barátnőjével, a telefonja azonban merülni kezdett, ezért egy hosszabbítót vitt a kádhoz, amin el is kezdte tölteni a készüléket. Az elosztót a kád szélére tette, de a lap szerint megránthatta a zsinórját, ami így a vízzel teli fürdőkádba esett, 230 voltos áramütést okozva a lánynak.

Jelenleg nincsenek még szavaink sem arra, ami történt. Építész vagyok, a szakmám miatt is kíváncsi vagyok, mi történhetett. Ez a generáció a telefonján él, az én négy gyermekem is, most látszik, micsoda tragédiát is rejthet ez a generációs függőség

– nyilatkozta a lapnak az elhunyt kislány keresztapja, aki arra kért mindenkit, tartsák tiszteletben, hogy jelenleg békére van szükségük a tragédia feldolgozásához. 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit; halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoznak, ami azt jelentheti, hogy a ház árambekötéseit is vizsgálják.

Már egészen kicsi korban megjelenik a telefonhasználat

„Ha vízbe esik egy telefon töltő nélkül, akkor maximum a telefon megy tönkre. Ha a töltő esetleg belelóg a vízbe, akkor sem lehet halálos az áramerősség. A feltételezett történések szerint itt a hosszabbító csúszhatott bele a fürdőkádba, viszont az már 230 volt, és az életveszélyes” – fogalmazott az RTL-nek a Villanyszerelők lapja főszerkesztője. Fülöp Miklós elárulta továbbá, hogy az ilyen balesetek elkerülése miatt speciális szabályok vonatkoznak az áramforrások telepítésére a fürdőszobákban. A fürdőkádtól 60, épített zuhany esetében pedig 120 centiméteren belül nem lehet dugaszolóaljzat.

Korábban egy pszichológus segítségével írtunk cikket a fiatal generáció mobiltelefon-függőségéről. A szakember többek között arról beszélt lapunknak, hogy már egészen kicsi kortól jelen van a probléma, mivel sok szülő megengedi, hogy a gyereke okoseszközön nézzen mesét. Fedoszov Anna szerint nagyobbaknál intő jel lehet, ha a gyereknek nincsenek hús-vér barátai, és csak online-kapcsolatokat tart fent, ezért fontos az internetezés szülők általi szabályozása, azonban a teljes tiltást nem tartja jó megoldásnak. A pszichológus tanácsai a mobilfüggő gyerekek neveléséhez ebben a cikkünkben olvashatók el.