Megszólaltak a szervezők Jakupcsek Gabriella és Magyar Péter visszalépése után

2025.04.27. 13:28
A Női Sikernap szervezői szerint Magyar Péter életútja sokak számára lehetne inspiráló és érdekes, ezért döntöttek úgy, hogy rendezvényükre meghívják előadni az ellenzéki politikust, de csak mint magánembert. Közleményük szerint hiába csökkent két fővel az előadók sora, a rendezvényt megtartják, Magyar Péter helyére pedig találtak is beugrót.

„Megdöbbentő és elszomorító, hogy ma Magyarországon már egy nyugodt, jó szándékú beszélgetés megtartása is akadályokba ütközik, és fenyegetések érik azokat is, akik minden politikai szándéktól függetlenül, építő szándékkal kívántak részt venni rajta” – közölték a pécsi Női Sikernap szervezői a Facebookon.

Az esemény az után került a hírek középpontjába, hogy Jakupcsek Gabriella lemondta a részvételét, mert Magyar Péter meghívása miatt nem szeretne pártpolitikai csatározásokban részt venni. A műsorvezető visszalépése után a Tisza Párt elnöke is bejelentette, hogy szintén távol marad a rendezvénytől.

A szervezők Facebookon megjelent közleményükben azt írták, hogy Magyar Pétert nem politikusi minőségében, hanem magánemberként hívták meg, ugyanis szerintük az élettörténete – hogy egy évig ő volt gyesen – sokak számára lehetett volna érdekes és inspiráló. 

Szeretnénk ismételten hangsúlyozni, hogy a Női Sikernap nem politikai rendezvény. Meghívott előadóinkat nem politikai nézeteik, hanem szakmai tapasztalatuk, élettörténetük és tudásuk alapján kértük fel, hiszen ezek által valódi értéket és inspirációt adhatnak a résztvevőknek

– írták a szervezők, akik azt is közölték, megértik és tiszteletben tartják Jakupcsek Gabriella döntését az „őt ért támadások és személyes fenyegetések” fényében. Hozzáteszik, az eseményt a visszamondások ellenére megtartják, Magyar Péter helyére pedig Ujj Mészáros Károly filmrendező ugrik be, aki a feleségüket támogató családapák helyzetéről beszél majd.

A Női Sikernap elnevezésű esemény pécsi pódiumbeszélgetésére hívták meg Magyar Pétert, de a rendezvény plakátjának nyilvánosságra kerülése után nagy port kavart a közéletben a Tisza Párt elnökének a részvétele.

Dömötör Csaba „abszurditásban fogant álhírnek” nevezte, hogy Magyar Péter a „Családapák, akik támogatták feleségük karrierépítését” című beszélgetésen részt vehet. A Fidesz EP-képviselőjének a közösségi médiában megosztott bejegyzése után a témát egyre többen felkapták, ami végül Jakupcsek Gabriella rendezvénytől való visszalépéséhez vezetett. A műsorvezető a döntését azzal indokolta, hogy a szervezők a tudtán kívül hívták meg a Tisza Párt vezetőjét, amivel a rendezvény politikai jelleget ölt magára, az pedig már nem az ő terepe.

Jakupcsek Gabriella után következett Magyar Péter, aki szintén lemondta a részvételét, miután biztossá vált számára, hogy előzetes tudása ellenére nem minden vendég számára volt ismert az eseményre meghívottak listája.