Már a madárinfluenza miatt is lépnie kellett a kormánynak

2025.04.28. 16:53
„Állami támogatásban részesülhet az a víziszárnyastartó, aki vállalja, hogy három évig nem termel” – jelentette be hétfőn Nagy István. Az Agrárminisztérium minden lehetséges eszközt megvizsgál annak érdekében, hogy csökkenjen a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázata.

Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy ezzel az intézkedéssel növekszik az állattartó telepek biztonsága, javul a baromfiágazat további működése. A tárcavezető kifejtette:

A termelés szüneteltetésével együtt a gazdálkodónak azt is vállalnia kell, hogy a kijelölt területen nem folytat semmilyen baromfitartást, a madárinfluenzával leginkább érintett területeken nem létesít új baromfitartó telepet, valamint az egész ország területén nem létesít új víziszárnyastartási helyet. Ezenfelül a termelés beszüntetésével érintett területen más sem folytathat baromfitartást.

Nagy István kiemelte, a támogatás célja, hogy a telepek sűrűségének csökkentésével minimalizálja a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázatát, amely a víziszárnyastelepeket érinti elsősorban.

Ahogy arról beszámoltunk, a madárinfluenza-kitörések zöme Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében történik, ahol jellemzően magas a telepsűrűség. A program kompenzációs támogatást kínál a kockázatoknak leginkább kitett kistermelőknek a termelési tevékenységük hároméves szüneteltetésére. A kérelmeket várhatóan májusban lehet majd benyújtani, a mintegy 2 milliárd forint keretösszegre.

Az Agrárminisztérium közleményéből kiderült, hogy: „A madárinfluenza-vírus rendszeres megjelenése a teljes magyar baromfiágazat számára súlyos veszteséget okoz. A járványok kiterjedtsége és kezelése szempontjából alapvető fontosságú kockázati tényező a víziszárnyas-állományok földrajzi sűrűsége. Az intézkedésnek köszönhetően jelentősen csökkenhet a madárinfluenza-kitörések száma, valamint mérséklődhetnek a baromfiágazatra nehezedő negatív piaci hatások és járványvédelmi korlátozó intézkedések is”. Az elmúlt időszakban a ragadós száj- és körömfájás vírus is felbukkant Magyarországon, amelynek következtében több ezer szarvasmarhát kellett leölni.