
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Takács Péter az Észak-budai Szent János Centrumkórház előtt tartott sajtótájékoztatón tisztázta a „hamis narratívákat” azt mondta, bár csak egy éve van jelen a közéletben, de „a Tisza Párt Gyurcsányné Dobrev Klára és a momentumos titánok szellemi nyomvályúján halad”.
Csak a helytartó személye változott, a megrendelő változatlan. Szellemi elődeiknek volt annyi esze, hogy nem mondták bele nyíltan a kamerában, hogy ők a magyar emberek érdekei ellen dolgoznak, azonban a Tisza Párt ezt a minőségi ugrást megtette
– fogalmazott Takács Péter, majd ismét aláhúzta: „Magyar Péter, Kulja András, Kollár Kinga sunyi paktuma megköttetett Brüsszellel, és továbbra is blokkolják a Magyarországnak járó uniós forrásokat”. Arra a felvetésre, hogy tizenöt év kormányzás alatt nem csinált semmit a kormány, az államtitkár közölte, hogy az egészségügyi ágazatba több ezer milliárd forint került ez idő alatt. Megemlítette, hogy voltak kórházfelújítások, eszköz- és mentőautó beszerzések és infrastrukturális beruházások is. Úgy véli, az hogy a korrupció kockázat miatt tartják vissza a forrásokat „egy nagy lufi”, mivel 560 milliárd uniós pénz érkezett egészségügyi célokra, és a támogatás felhasználását ellenőrző vizsgálatok sem találtak hiányosságot, visszafizetési kötelezettség nem keletkezett.
Takács Péter rámutatott, hogy nagy lépések történtek kórházfelújítások terén is, meglátása szerint 2010-ben, amikor átvették a kormányzást, katasztrofális állapotban voltak az intézmények, azóta azonban történtek előrelépések. Kiemelte, hogy 2016-ban elindították az Egészséges Budapest Programot, amellyel 140 milliárd nemzeti forrást fordítottak a központi régió intézményeinek felújítására.
Megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány alatt elindított másik kórházfelújítási programra 100 milliárd forint került az intézményrendszerbe. A Szent János kórház Kútvölgyi tömbjére 37 milliárd forintot költöttek 2020 óta, 2010 óta pedig 57,7 milliárd forintot, így az épület kétharmada megújult. A külső-belső korszerűsítésre, műszaki fejlesztésére 20 milliárd forintot költöttek. A légtechnika 1,3 milliárd forintba került – részletezte.
Az államtitkár újfent kijelentette: soha nem állította azt, hogy az egészségügy területén minden rendben van. Majd magyarázatként hozzáfűzte, a rendszer működtetése során mindig vannak problémák, aminek megoldásán folyamatosan dolgoznak. Példaként említette, hogy az OKFŐ fenntartású állami kórházakban 1600 liftnél is több van, amiből mindössze 250 harminc évnél fiatalabb, amikor szembesültek ezzel, a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) számára elkülönített keretet biztosítottak a felújításra, elmondása szerint ezzel a munkával folyamatosan haladnak. Ugyanakkor azt is megjegyezte, vannak olyan kórházak, kórházrészek, amelyeket a „blokkolt források” miatt nem tudtak felújítani, ahogy a Kútvölgyi új szárnyára sem jutott keret. Közlése szerint ezeket azért mutatja be, ne érje az a vád, hogy „kékre festi az eget”.
Takács Péter kitért arra, hogy a „nagyobb projekteket” az idő előrehaladtával le kellett venni az uniós pályázatokról – mivel azok 2026. június 30-ai szigorú költségvetési határidőig nem készültek volna el – helyette 38 kórház ötven nagy forgalmú, rossz állapotú telephelyének megújítását tették fel az RRF források listájára. Újságírói kérdésre az államtitkár azt mondta, a Tisza Párt sem tudná ezeket a forrásokat hazahozni, ha gyorsított eljárásban felvennék az Európai Unióba Ukrajnát.
Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért felelős államtitkára, Budapest, 3. számú választókerületének fideszes elnöke leszögezte, hogy nem igaz az, hogy a fejlesztésekre szánt európai uniós források nem érhetők el, vannak bizonyos forrástípusok, amelyeket a kormány már lehívott. „Az tény, hogy nagy ellenszélben kell dolgoznunk főleg amikor a helyreállítási alap forrásairól (RRF) van szó” – fogalmazott. Mint mondta, sok kérdésben nem egyezik a magyar kormány álláspontja Brüsszellel, de szakmai szinten komoly párbeszéd folyt a források lehívása érdekében. Az RRF-források második etapjára már kaptunk jóváhagyást Brüsszeltől – mondta.
Azt is kiemelte, Magyarország szakmai tervét a többi 26 állam mind elismerte, sőt, értékelésük alapján a legjobb három közé sorolták. A kondicionalitási eljárások kidolgozásában is jól haladt az európai uniós tárca, az európai bizottsági riport szerint a 17 kondicionalitási feltételből 12-t teljesített a magyar kormány. A fennmaradó öt esetében is részleges teljesítésről beszélhetünk – jegyezte meg. A problémák szerinte a 2024-es európai parlamenti választások után kezdődtek. „Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ekkor egyértelműen az ukázt kapta az Európai Parlementtől, hogy Magyarországnak ne folyósítsanak semmilyen forrást”– említette. Steiner Attila szerint mindebből látszik, hogy politikai érdekek miatt tarják vissza a forrásokat. Azzal folytatta, Kollár Kinga EP-képviselő pár héttel ezelőtti elszólásából is kiderült, a Tisza Párt is az ellen dolgozik, hogy ezeket az uniós támogatásokat Magyarország le tudja hívni.
Szerinte bizonyos szempontból érthető álláspontjuk, mivel az európai parlamenti képviselők nincsenek ráutalva a magyar állami egészségügyre, magánbiztosításuk nagyrészt téríti ellátásukat. Steiner Attila szerint el kell gondolkodni azon, hogy méltó-e olyan párt az emberek képviseletére, amelyik életminőségi mutatóikat egyszerű politikai haszonszerzésre használják fel.
(Borítókép: Takács Péter 2025. április 28-án. Fotó: Purger Tamás / MTI)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM