A közösségi médiában esett egymásnak Deutsch Tamás és Vitézy Dávid

2025.04.29. 08:34
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője úgy véli, nem az a helyes megoldás, ha minél több sétálóutcát hoznak létre Erzsébetvárosban, szerinte „ennél nagyobb kitolás nem létezik az itt lakókkal”. A kormánypárti politikus arra szólította fel Vitézy Dávidot, a Podmaniczky Mozgalom vezetőjét, hogy „hagyja abba a kísérletezgetést az erzsébetvárosiakkal”. A fővárosi képviselő azzal vágott vissza, hogy a VII. kerületben az autó a lakosság ötödének (21 százalék) számít a fő közlekedési eszközének, a közterületek nagy részét pedig személygépjárművek foglalják el.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a közösségi oldalán reagált arra a lapunk birtokába került javaslatra, miszerint Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője több erzsébetvárosi utcából száműzné az autóforgalmat. A kormánypárti politikus úgy véli, „az utcalezárásoknál nagyobb kitolás nem létezik az itt lakókkal”, ezért arra szólította fel a fővárosi képviselőt, hogy „hagyja abba a kísérletezgetést az erzsébetvárosiakkal”.

Az EP-képviselő a bejegyzésében kifejtette, hogy a főváros hetedik kerületének tisztaságra, rendre és útfelújításra lenne szüksége. „Szó sem lehet az útlezárásokról Erzsébetvárosban!” – zárta posztját a Fidesz politikusa.

A válaszra nem kellett sokat várni, kedd reggel Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője a közösségi oldalán írta ki, hogy

az erzsébetvárosiak 21 százalékának fő közlekedési eszköze az autó, belső-Erzsébetvárosban ez az arány valamivel még alacsonyabb. Eközben a közterületek 80-90 százalékát az autók foglalják ma el.

Hozzátette, hogy a trolibusz-közlekedés szinte minden nap leáll a szabálytalanul várakozó személygépjárművek miatt. A korábbi államtitkár arra emlékeztetett, hogy a 2014-ben kialakított Madách téri gyalogosövezetet mintájára alakítanák ki a sétálóutcákat.

Ismét a Fővárosi Közgyűlés előtt van az erzsébetvárosi sétálóutcákról szóló javaslat, miután a testület márciusban levette a napirendről. Ebből csörte alakult ki az ülésen. Vitézy Dávid március 20-án nyújtotta be azt a javaslatát a Fővárosi Közgyűlésnek, amely szerint Belső-Erzsébetváros öt utcájáról és útjáról tiltaná ki az autós forgalmat. Az erről készült tájékoztatásában úgy fogalmazott, hogy a „budapesti utcák forgalmi rendjéről a főváros dönt, nem lehet a kerületekre várni”. Niedermüller Péter, az érintett kerület polgármestere ekkor az ötletet alapvetően pozitívnak tartotta, de sérelmezte, hogy velük erről nem egyeztetett.