
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Zajlik az egészségügyi dolgozók ellenőrzésére szolgáló biometrikus megfigyelőrendszerek kiépítése az állami kórházakban. Már több intézményben is felszerelték az ehhez szükséges arcfelismerő kamerákat és kártyaleolvasókat – adta hírül az RTL híradója.
Információik szerint Budapesten a Kútvölgyinél, a Korányinál, a Bajcsy-Zsilinszkynél, a Péterfynél, valamint a békéscsabai kórháznál már biztosan telepítették az eszközöket. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint „folyamatban van egy többfunkciós beléptető- és kamerarendszer kiépítése” az állami egészségügyi intézményekben,
amihez már el is kezdték a fotók készítését a dolgozókról.
A híradó megjegyzi, még 2024 nyarán született egy törvény arról, hogy a kórházakban egységes beléptetőrendszert kell bevezetni, amit akkor azzal indokoltak, hogy ellenőrizni szeretnék, az intézmények alkalmazottai betartják-e munkaidejüket. Az elképzelést Lengyel László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára vetette fel még 2023-ban a Magyar Kórházszövetség konferenciáján. Elmondta, látják, hogy vannak kórházak, ahol az átlagtól nagyon eltérnek az orvosi teljesítmények, és feltételezik, hogy kell lennie valami okának. „Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát” – mondta akkor Lengyel.
Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a következőket nyilatkozta:
Nagyon szokatlan és az orvostársadalom részéről nemcsak hogy szokatlan, hanem egy ellenséges megközelítése a munkaidő-ellenőrzésnek. Európában nincs erre példa, és vannak komoly jogi aggályok is.
Elmondta, volt olyan informatikában járatos kollégájuk, aki azzal kereste meg őket, hogy tudomása szerint a rendszereket, amelyeket most felszerelnek, több európai ország közintézményeiből is kitiltották, mivel informatikai sérülést, kiskapukat jelenthetnek, és alkalmasak lehetnek külföldi szolgálatok ténykedésére.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is több megkeresést kapott az üggyel kapcsolatban. A szervezet egyik jogásza szerint a hozzájuk forduló egészségügyi dolgozók többségét alapvetően az zavarja, hogy kezelik az arcképeiket, és ebből biometrikus adatot képeznek, amihez ők nem szeretnének hozzájárulni, és azt sem szeretnék, ha ennek elutasításáért retorziók érnék őket.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM