Életveszélyes jeleneteteket rögzítettek a magyar utakon
A napokban két elképesztő jelenetet is kamerára vettek a magyar utakon. Volt aki fékezés nélkül száguldott át egy zebrán piros lámpánál, egy erősen sérült autó pedig bal első kerekén gumi nélkül, a felnin csúszva haladt autópályán – adta hírül a Budapesti Autósok oldala.
A portálhoz olvasóik küldték be azt a két videót, amik bemutatják az életveszélyes szabálytalanságokat.
Az első felvételt Budapesten, a Külső Szilágyi úton rögzítették. A lapnak a felvétel készítője hozzátette, „ha a gyalogos kicsit később ér át a zebrán, esélye sem lett volna”, ő maga csak dudálni tudott az ijesztő jelenetet átélve.
A videón az látszik, amint egy Ford Focust vezető sofőr,
minimum 100 kilométer per órával száguldva hajt át a piros lámpán, mindezt egy zebránál, ahol ráadásul a járdaszigeten karnyújtásnyira áll is egy ember.
A portál megjegyezte, Magyarországon a piros lámpán való áthajtásért 2025-ben 80 000 forintos közigazgatási bírságra lehet számítani. A bírságot minden esetben a jármű fenntartójának küldik, függetlenül attól, ténylegesen ki ült a volán mögött. Az ilyen szabályszegésért pedig 8 büntetőpont is jár, és 18-nál bevonják a sofőr jogosítványát.
A másik videót az M3-as autópályán rögzítették. Ezen egy Opel Astra szerepel, aminek jól láthatóan erősen megsérült a bal oldala, ahol az első futómű abroncs nélkül érintkezik a betonnal.