
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A Magyar Közlöny hétfőn kiadott számában egyetlen téma szerepelt, a magyar és a szlovák kormány közötti egészségügyi együttműködésről szóló keretmegállapodás, melyet Orbán Viktor írt alá.
Az előterjesztést a belügy- és a külgazdasági és külügyminiszter jegyezte, közülük előbbi felelős a tárgyalásokon részt vevő személyek kijelöléséért, valamint a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezet aláírásáért, utóbbi pedig a keretmegállapodás létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki.
Rajtuk kívül az igazságügyi miniszter közreműködése is szükséges, így e három szaktárca vezetője terjesztheti be a kormány elé a Keretmegállapodás szövegének végleges megállapítására való felhatalmazást.
Robert Fico szlovák miniszterelnökkel tárgyalt Orbán Viktor hétfőn. A találkozót követő sajtótájékoztatón a szlovák kormányfő köszönetet mondott a magyar miniszterelnöknek, amiért a két ország között ilyen pozitív és problémamentes a kapcsolat. Fico kiemelte, hogy közös álláspontot képviselnek az amerikai béketárgyalások és a migráció kérdésében. Kitért arra is, hogy mindketten régóta tevékenykednek a politikában, ellenfeleiknek pedig azt üzente, „sok energiánk van még” – majd matadoroknak nevezte magukat.
A magyar miniszterelnök megerősítette kollégája állítását, miszerint jelenleg a legjobb a két ország közötti kapcsolat, és több új határátkelő megépítését is bejelentette. Szerinte amióta megkezdődtek az amerikai béketárgyalások, azóta csökkent a háború eszkalációja, a békét pedig Brüsszelnek is képviselnie kellene. A sajtótájékoztatóról bővebben itt olvashatnak.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy a két ország megnyitja a határátkelőhelyek számának bővítésére irányuló megállapodás második fejezetét, amelynek keretében három új híd és négy új út építésének tervezését is megkezdik a felek.
A szaktárca vezetője kiemelte, hogy az eddigi 22 átkelési pont helyett már negyvenet használhatnak majd a megállapodás eredményeként, továbbá utalt a határ menti mentési és egészségügyi ellátási együttműködés létrehozására vonatkozó közös szándék megerősítésére. Emellett mindkét ország érdekelt a sikeres visegrádi együttműködésben.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM