„Húzzál már el a francba!” – elszabadultak az indulatok az ülésen

Élőben a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Vége
DSC1897

A legfontosabbak

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A vitákat és a szünetet követően a képviselők több kérdésben is döntöttek:

    • A többség támogatta, hogy Karácsony Gergely hívja vissza a fővárosi cégek vezetőit – az újak kiválasztása egyébként még folyamatban van –, viszont a főpolgármester leszögezte, hogy nem hívja vissza az érintett személyeket, mert nem őrült meg. Vitézy Dávid jelezte, nem lehet figyelmen kívül hagyni a szavazást, mert az azt jelenti, hogy nincs bizalom a cégvezetők irányába. Tüttő Kata közszolgáltatási káosztól tart.
    • Indul az új lakhatási program, első körben egy Rimaszombati úti területen tesztelik a konstrukciót pilotprojektként.
    • Megvalósítják a fővárosi zöld panelprogramot is, amibe a kerületek szintén beszállhatnak.
    • Elfogadták a színházi megállapodást is, ami alapjaiban az előző struktúrára épül, öt színházat a főváros, hetet az állam finanszíroz, ugyanakkor utóbbiak is fővárosi tulajdonban állnak.
    • Új sétálóutcákat alakítanak ki Belső-Erzsébetvárosban, először két hónapos tesztidőszakkal.
    • Átment Vitézy Dávidék javaslata a Nagyvásárcsarnok turisztikai és funkcióbéli fejlesztéséről, első körben egy terv készül erről. Szintén a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjének javaslata – és támogatta is a többség –, hogy több fedett utasváró legyen Budapesten.
    • Elkezdődik a Budapest Brand felszámolása.
    • A képviselők nem szavazták meg a Fidesz két javaslatát: az egyik a Kábítószer Egyeztető Fórumot alakította volna át, a másik egy Etikai Kódex volt, amit Kollár Kinga (Tisza) Európai Parlamentben elmondott beszéde után nyújtottak be.

    A lakhatási pilotprojektről, a panelprogramról, a belső-erzsébetvárosi sétálóutcákról, a Nagyvásárcsarnokról, valamint az Etikai Kódexről bővebben is írtunk, a cikkünket itt olvashatja.

    Ezzel zárjuk a Fővárosi Közgyűlésről a közvetítésünket, köszönjük olvasóink figyelmét!

  • Karácsony Gergely 40 perces szünetet rendelt el, a szavazások ezt követőten kezdődnek.

  • Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője egy Etikai Kódex megalkotására tesz javaslatot, amelyhez Déri Tibor (DK) szólt hozzá. Elmondta, hogy olvasták a benyújtott kódexet, „ez egyáltalán nem etikai kódex, ez egy párthűségi nyilatkozat”. Véleménye szerint itt nem az erkölcs, vagy a tartás a mérce, itt csak a hatalom érdekeit helyezik előtérbe, a politikai ellenfeleket hazaárulónak akarják nevezni.

    Aki nem tapsolja vakon a Fideszt, az nem méltó az emberek képviseletére

    – fogalmazott. „Aki mást mer mondani, az idegen érdekeket szolgál, ez egy politikai vádirat azokkal szemben, akik nem hajlandóak letérdelni önök előtt” – tette hozzá.

    Kitért az oroszok Magyarországra való beengedésére, a „haveroknak kijátszott milliárdos üzletekre, és így beszélnek etikáról és erkölcsről. Ezt nem fogadjuk el” – jelentette ki. Véleménye szerint érdekes, hogy a fideszesek a tízparancsolat emlegetik sokszor, hiszen be már nem tartják őket. „Ez lenne a valódi erkölcs, nem az, amit ma a Fidesz idehozott” – zárta.

    Szécsényi Dániel (Fidesz) súlyosnak nevezte Déri felszólalását, merthogy szerinte Kollár Kingát védte vele. Elmondta, hogy nincs olyan, hogy „magyar pénzből a magyarok érdekei ellen beszéljen valaki”, amihez nem kellene etikai kódex, de nagyon úgy néz ki, hogy néhányan ezt nem tudják. Janó-Veilandics Franciska (Fidesz) Déri tízparancsolatos megjegyzését vitatta, szerinte nem állja meg a helyét.

    Lehoczki Ádám (Fidesz) elmondta, hogy tudja, hogy a Tiszának ez hadüzenet, de érdekesnek találta, hogy Déri védi őket. Ezután felolvasott a kódexből, ahol az „átláthatóság”, a „magyar érdekek mindenek és mindenki előtt”, vagy éppen az, hogy „magyar képviselő ne szolgálhasson idegen érdekeket” kerülnek előtérbe.

    Ordas Eszter, a Tisza frakcióvezetője felmutatta a kódexet, ami mindössze két lapból áll. Bujdosó Andrea (Tisza) hozzátette, hogy érdekes egy olyan párttól etikai kódexet elfogadni, ami „Magyarország legnagyobb bankrablását követte el, lezüllesztette a gazdaságot és fosztogatja az embereket.” Szerinte képmutatás, a „magyar emberek arculcsapása és szégyen”, hogy a Fidesz benyújtotta ezt a javaslatot.

    Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) felolvasta a kódex fogalmát, és elmondta, hogy nem a méret a lényeg, két lap is lehet kódex. Ezután a benyújtott kódexből olvasott fel, hogy példázza, mit nem akarnak megszavazni a tiszások. Szerinte a magyarok átlátnak a szitán és nem fognak a Tiszára szavazni, mert az brüsszeli és nem magyar érdekeket szolgál. Ezután kitért a közös EU-hitelfelvételre és Ukrajna támogatására, ami megfosztja a magyarokat a pénzüktől. 

    Ha önök nem tudják elfogadni, hogy képviselőként Budapesthez és a magyarokhoz kell hűnek lenniük, akkor nagyon nagy baj van

    – fogalmazott.

    Keszthelyi Dorottya (DK) elmondta, hogy nincs baja az etikai kódexszel, jó ha vannak alaperkölcsök, de érdekes a magyar érdekeket említeni, ha a magyar külügyminiszter hazajár Moszkvába, vagy eladnának Rákosrendezőt az emírségeknek. Mindenesetre megdicsérte Gulyást is Radics Bélát, hiszen biztos helyezést értek el a mai napon, „bőven elégszer mondták ki Kollár Kinga nevét”.

    Gulyás zárszavában elmondta, hogy Karácsony módosító indítványa jól kezdődik, de nem tudják befogadni a javaslatot egyelőre, mert méltatlan a kódexhez és politikai heccelésbe kezd. Karácsony Gergely ugyanis benyújtott egy módosító javaslatot is, úgyhogy mindenképp szavaznak majd róla. 

  • Baranyi Krisztina arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hetekben középiskolákból vittek be és rabosítottak gyerekeket, az egyiküket ki is emelték a családjából, mert valaki feljelentette, hogy füves cigarettát szív. A ferencvárosi polgármester szerint vidéken a szintetikus drogok terjesztői általában a helyi véleményvezérek közül kerülnek ki, soha nem fogják őket elkapni, ha vagy egyet elkapnak, őt emlegetik majd mutatóba.

    „Színes nadrágos fiatalokat kergetnek a rendőrök, nem gengsztereket” – fűzte hozzá Döme Zsuzsanna, aki többek között a tömény alkoholfogyasztás mennyiségére is felhívta a figyelmet, miközben kocsmaprogramot indít a kormány. „És akkor eljátsszák itt, hogy megvédik a magyar családokat? Komolyan? Szégyelljék magukat” – jelentette ki Döme Zsuzsanna.

    Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) Baranyi Krisztinának válaszolva közölte, nem a rendőrségi fellépés, hanem a drog nyomorít meg gyerekeket. Azt tartja veszélyesnek, hogy relativizálják a kábítószereket, és különbséget tesznek a drogok között.

  • Havasi Zoltán (Fidesz) a Budapesti Kábítószer Egyeztető Fórummal kapcsolatos döntések meghozatalára tett javaslatot.

    Döme Zsuzsanna szerint a Fidesz-frakció már nem csak „egyes növényeket démonizál, hanem bizonyos szakembereket is”. A Kutyapárt társelnöke borzasztó veszélyes talajnak nevezte azt, amire a javaslattal léptek, rengeteg embert, rengeteg családot érint.

    A képviselő a vita egy pontján, a Fidesz alkoholfogyasztáshoz való hozzáállásával összefüggésben feleseket (pálinkát?) osztott a kormánypárti képviselőknek. Vitézy Dávid sérelmezte is, hogy kimaradtak az osztásból, viszont megjegyezte, ha a pálinka elfogyott, neki a szekszárdi vörös is megteszi.

    Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) úgy látja, nincs olyan, hogy okos drogpolitika, azt sem fogadják el, hogy drog van, a végsőkig harcolnak ellene, zéró toleranciát hirdetve.

  • Gémes Szilvia (Tisza) a „Javaslat siketek és nagyothallók részére kulturális intézmények akadálymentesítése érdekében” című előterjesztést prezentálta Bovier György helyett, aki betegség miatt maradt távol. A kulturális programokban jeltolmácsokat alkalmazó helyszínek listáját szeretnék bővíteni, hiszen jelenleg kevés helyen elérhető ez a szolgáltatás.

    Szeptember 25-én, a siketek világnapján indítanák a programot.

  • Porcher Áron a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságánál foglalkoztatottak részére kedvezményes juttatások megállapítására tett javaslatot. A Tisza képviselője azt szeretné, hogy az érintettek kedvezményesen vagy ingyenesen, bizonyos számban az évben igénybe vehessék a főváros különböző kulturális intézményeit.

    Kiss Ambrus főigazgató szerint korábban megszavazták, hogy a Budapest-család minden munkavállalójának kidolgoznak egy kedvezménycsomagot.

  • Gál József (Podmaniczky Mozgalom) hulladékszállítással menetrenddel kapcsolatos közlekedési problémákra hívja fel a figyelmet javaslatában, elmondta, hogy a MOHU 2024 eleji mentetrendváltoztatása óta megszaporodtak a lakossági panaszok, mert későn viszik el a szemetet és a forgalmat is korlátozzák, hiszen addigra már csúcsforgalom van.

    Csak ezen a héten háromszor hallottunk ilyenről, fotót is kaptunk több ilyen alkalomról, tehát nem zörög a haraszt…

    – fogalmazott. Mindezek reggel 8 után történtek, amikor már a kukásautóknak nem kéne ott lenniük, hiszen fennakadásokat okoznak. A MOHU-tól erre magyarázatot várna, illetve tájékoztatást várna a lakosság felé, ha változás állna be a menetrendben.

    Baranyi Krisztina (MKKP) Gál József megnyugtatására vágyik, hiszen ha ilyesmi történt azokban az időkben, amikor még nem a MOHU vitte el a szemetet, akkor óránként 1500 dühös bejelentést kapott telefonon. Támogatja az előterjesztést, mint fogalmazott.

    Böröcz Lászlót (Fidesz) elmondta, hogy az I. kerületben ilyet nem tapasztalt, de kapott olyan levelet a közműtől, hogy a főváros felmondta több mint 160 közterületi gyűjtő ürítését. Nem érti, hogy ha a főváros nem ürít a jövőben, akkor a kerület ezt megteheti? Vagy ki fogja üríteni a kukákat?

    Kiss Ambrus reakciójából kiderült, hogy ha a BKM ilyet tett, akkor biztos oka volt rá, de azért bekérette a levelet. A MOHU-val kapcsolatban pedig elmondta, hogy elvileg reggel 7 óráig el kellene hagyniuk a területet, hiszen nem történt semmi változás a leírtakban, de ezek szerint a tapasztalat mást mutat.

    Keszthelyi Dorottya (DK) hozzátette, hogy a MOHU vállalta, hogy a külső és belső kommunikációját is erősíteni fogja, ugyanis se a munkások, se a lakosság felé nem túl rózsás a helyzet ebből a szempontból. Varga Csaba igazgató pedig helyi szintű belső kommunikációt indított el, ami a munkavállalókat is megnyugtatta, akik lázadoztak az információhiány miatt. Véleménye szerint nem csak a kerületi vezetőkkel, de a lakosokkal is beszélni kell erről a kérdéskörről, hiszen a rezsicsökkentett díjból a szemétszállítás kevésbé hatékony. 

  • Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) az ülésen többször is a Tisza frakcióvezetőjének nevezte Vitézy Dávidot. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője 16:30 körül jelezte, hogy egyszer sem volt vicces Gulyás Gergely Kristóf megjegyzése, és arra kérte a képviselőt, hogy tisztelje meg a Tisza frakcióvezetőjét, Ordas Esztert azzal, hogy ezt befejezi.

    A napirendi pontok tárgyalásai egyébként épp Vitézy Dávid előterjesztéseinél tartanak, a képviselő javaslatot tett a mozgáskorlátozott személyek szállítását végző speciális járműpark állapotának felmérésére, valamint a budapesti fedett utasvárók számának bővítésére is.

  • Szaniszló Sándor (DK) javaslatára (a szolidaritási hozzájárulás kiosztásának Állami Számvevőszék általi kivizsgálása) Lehoczki Ádám (Fidesz) szólt hozzá, szerinte azon túl, hogy a XVIII. kerületben lehet majd ezt kommunikálni, de az előterjesztésnek semmi értelme. 

    Keszthelyi Dorottya (DK) azt válaszolta, hogy az előterjesztések lényege pont az, hogy legyenek. Mindemellett ha már elvonnak szolidaritási költséget, akkor szeretnék tudni, hogy ez hova érkezik, ez egy teljesen jogos kérés, kérdés. Lehoczki szerint az előterjesztések lényege ezzel szemben a pozitív változás.

    Szilágyi Anna (Podmaniczky Mozgalom) a saját előterjesztéséről azt mondta, hogy a lényege, hogy ha van bennünk segítő szándék, ha a mellettünk álló személy összeesik, akkor tudunk-e neki segíteni. Sokan azt mondják, hogy „nem tudok neki segíteni, nem tudom, mit kell csinálni”. A mentő nem fog mindig időben odaérni, ezért az „Életmentő Budapest” program életbevágó.

    A korai defibrillálás 50–70 százalékkal növeli a túlélési arányokat

    – fogalmazott. Éppen ezért javasolják, hogy induljon egy lakossági figyelemfelhívó kampány, hogy a budapestiek számára lehetővé tegye, hogy szakszerűen, a protokolloknak megfelelően meg tudják menteni társaik életét. „Lehet ez közös szívügyünk” – zárta.

    Déri Tibor (DK) szerint ez egy nagyszerű előterjesztés, az AED készülékek (a defibrillátorok) megléte létszükséglet, a használatuk elsajátítása pedig csak kettő perc. Ez az első lépés, a második pedig az, hogy merjük hívni a segélyhívót, hiszen „a 112-es szám nem ördögtől való”. 

    Baranyi Krisztina (MKKP) a polgármesteri tapasztalatairól beszélt, próbálnak minél több helyre defibrillátorokat helyezni, és már olyanok is léteznek, amikhez nem kell előzetes ismeret, hiszen a gép mondja a lépéseket a használónak, így bárki tud életet menteni. Éppen ezért ha eljut a beszerzésig az előterjesztés, ezeket a típusokat javasolja.

    Keszthelyi Dorottya (DK) javasolta az együttműködést a Budapesti Vöröskereszttel, hogy a fiataloknak is megtanítsák az életmentési technikát, hogy összekössék a „kellemest a hasznossal”.

  • Vitézy Dávid javaslatot tett a Nagyvásárcsarnok turisztikai vonzerejének emelését célzó intézkedési terv kidolgozására. Az előterjesztésben hangsúlyozták: „Itt az ideje, hogy a Nagyvásárcsarnok áldatlan állapotait megszüntessük, és hatékony lépéseket tegyünk annak érdekében, hogy a termékkínálat, szolgáltatási portfólió, arculati-márkázási átalakítás révén minőségi változást érjünk el, amely egyszerre szolgálja a helyi közönséget, az ide látogató turistákat, és nem rontja, hanem építi Budapest, és általa Magyarország megítélését a világban.”

    A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője arra tett javaslatot, hogy első lépésben készüljön egy átfogó helyzetelemzés a Nagyvásárcsarnok jelenlegi működéséről, majd második lépésben ez alapján álljon össze egy turisztikai helyzetértékelés és egy intézkedési terv, mely a fenti problémák kezelésének irányait meghatározza.

  • A következő téma, amit tárgyaltak, a „Javaslat a Fővárosi Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására volt, amelyhez Lehoczki Ádám (Fidesz) azt fűzte hozzá, hogy nem fogják megszavazni, amelyből kikerült egy egy fontos mondat. 

    Kiss Ambrus úgy válaszolt, hogy „akkor tessék olyan költségvetést csinálni, ami szuficites”! Ha a kerületi önkormányzatok kétharmada olyan költségvetéseket fogadott el, ami működési hiánnyal számol, az egy fenntarthatatlan pálya.

    Azért, mert a szolidaritási hozzájárulás átlépte azt a határt, hogy nemhogy az inflációt, már semmit nem kompenzál

    – fogalmazott. Ezért egy új fővárosi finanszírozási rendszer kellett, ezért van erre három javaslat.

    Lehoczki szerint a gazdasági program ötéves ciklusra tervez, de azzal számolni, hogy itt ötéven belül sem lesz változás, az a felelősségnek a lerázása, tehát nem fogják megszavazni.

    Karácsony Gergely hozzátette, hogy ha lennének szabad önkormányzatok Magyarországon, akkor nyugodtabban tudnának tervezni. 

  • Ha a közgyűlés jóváhagyja, kiírnak egy pályázatot, amelyre olyan társasházak jelentkezését várják, amelyek legalább tíz lakással rendelkeznek, 1990 előtt épültek panel- vagy más iparosított technikával, és a lakások legalább 70 százaléka magántulajdonban van. A felújítás mellett bejárati akadálymentesítésre is lehetne pályázni.

    A pályázatot azokban a kerületekben írnák ki, ahol a kerületi önkormányzat pénzügyileg is hozzájárul ahhoz. A Fővárosi Önkormányzat a felújításhoz szükséges összeg 15 százalékát biztosítaná vissza nem térítendő formában, a kerületi önkormányzat is hozzáadna 15 százalékot, 60 százalékos kedvezményes banki hitel, valamint 10 százalék önerő mellett. A főváros 2,5 milliárd forintot szánna a projektre, ezt egészítené ki a kerületek 2,5 milliárdja.

    Karácsony Gergely az ülésen kifejtette, a város klímastratégiájának egyik legfontosabb célja, hogy csökkentsék a lakossági fűtésből származó kibocsátást. A főpolgármester rámutatott, Magyarországon hosszú ideje nincs olyan program, amely kiemelten a panelházak energetikai beruházásait szolgálná, ezért is döntöttek a program elindítása mellett. A kerületeket is ösztönzik, hogy erre forrásokat biztosítsanak.

    A vita viszonylag hamar abba az irányba terelődött, hogy milyen formában működjön tovább a Budapesti Klímaügynökség, amely már az előző ülésen is napirenden volt. Vitézy Dávid korábban arra tett javaslatot, hogy a Budapesti Klímaügynökség tevékenységét a BKM Budapesti Közművek divíziójaként folytassa. Ezt a közgyűlés egy hónappal ezelőtt megszavazta, de Karácsony Gergely jelezte, főpolgármesteri vétót emel.

    A mai ülésen Vitézy Dávid többek között arról beszélt, hogy hamarosan lejár a Klímaügynökség finanszírozása, a BKM-be történő beolvadással pedig megmenekülnének ezek a munkahelyek. Baranyi Krisztina erre válaszul megjegyezte, Vitézy Dávid akár a példaképe is lehetne ilyen csavart érveléssel, sőt, egész hátas tetoválást javasolt a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjének, azzal a felirattal, hogy „megmentettem a Klímaügynökséget”.

  • A 12. napirendi ponthoz („Javaslat a Budapest Brand Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársasággal kapcsolatos egyes döntések meghozatalára”) Gál József (Podmaniczky Mozgalom) azt fűzte hozzá – miután összevonták a 21/d. napirendi ponttal („Javaslat a Budapest Brand Nonprofit Zrt. 2024. évi éves beszámolójának a jóváhagyására”) –, hogy a vizsgálóbizottság a Budapest Brand vezérigazgatóját, Faix Csabát meghívta, hogy válaszoljon a felmerült kérdésekre, tisztázni a körülményeket. Az igazgató azt mondta, hogy nem fog elmenni a megbeszélésekre, hiszen április 1-jén beadta felmondását és április 30-tól már nem ő a vezérigazgató.

    Így önt kérdezném, főpolgármester úr: mi semmilyen hivatalos értesítést nem kaptunk arról, senki, hogy a cég vezérigazgatója távozni fog. Ha valaki öt évig vezérigazgató, akkor arról akkor is beszámol, ha már nem vezérigazgató. Ezért kérem, hogy az ezt igazoló dokumentumokat küldje már el számunkra!

    – fogalmazott.

    Karácsony Gergely szerint Faix fél éve közölte a sajtóval, hogy felmond, de Gál minden kérését teljesíteni fogják. 

    Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) arról beszélt, hogy beadott egy módosító javaslatot, és nem tudják validálni a cég beszámolóját, amíg a vizsgálóbizottság nem látta, ezért kéri, hogy először ez történjen meg, hiába Faix Csaba már nem tudja ezt aláírni, majd az új vezető aláírja. 

    Baranyi Krisztina (MKKP) azt tette hozzá, hogy Budapesten, egy világvárosban nem költenek pénzt kultúrára. Minden „vasba megy, vonatba, villamossínekbe”. Eddig egy intézmény volt, ami ezzel foglalkozott, most már ez sincs, se elképzelés, nagyjából semmi nincs. „Ne öntsük már ki a vízzel együtt a gyereket is” – mondta. A cégben mindenki felmondott, „ellehetetlenítették a teljes Budapest Brand-et”, nincs se forrás, se elképzelés. A személyes sértettségnél vannak fontosabb problémák is – hívta fel a figyelmet.

    Barna Judit (Tisza) a pop-up-ról elmondta, hogy az hatalmas showcase, viszont Budapestnek tényleg nincs kultúrája. Szilágyi Anna (Podmaniczky Mozgalom) szerint a főváros kulturális élete nem a Budapest Brandből áll, ezzel Baranyi megsértett egy sor színházat, zenei társulatot, kiállítást, múzeumot... Véleménye szerint a villamosoktól elcsoportosítottak forrásokat, de könyvtáraktól, színházaktól soha. „A főváros kulturális élete lehetne jobb, de nem biztos, hogy a bulivillamosok képében kellene megtestesülniük” – fogalmazott.

    Gál József hozzátette, hogy sok kérdése lenne, de Faix Csaba hiányában nem tudott ezzel mit kezdeni. Barna Judit azzal egészítette ki, hogy a Tavaszi Fesztivál elmaradását többen a tiszának tulajdonítják, így kérdőre vonta Karácsonyt, hogy miért maradt el a fesztivál? Karácsony azzal válaszolt, hogy „pénz hiányában nehéz fesztivált csinálni”.

    Baranyi és Gál kicsit összekaptak, hiszen Baranyi szerint Gál és a vizsgálóbizottság „meggyilkolta a Budapest Brand-et, elvágták a torkát”. Gál szerint csak azt teszik, amire a bizottságot felkérték, amit Baranyi is megszavazott. Keszthelyi Dorottya (DK) szerint lett volna lehetőség Faix-tól kérdezni, de Gálék nem éltek a lehetőséggel.

    Kiss Ambrus elmondta, hogy a brand tulajdonképpen megszűnt, és ha nem tudják pótolni a lemondott embereket, akkor már az ott lévő munkások bérének kifizetése is nehézségekbe ütközik. 

    Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom) szerint nem csak a könyvtárak és a kőszínházak a kulturális tér Budapesten, vannak ennél „innovatívabb dolgok is”. Majd Karácsonyt idézve felolvasott a javaslatból, ahol a kulturális bevételeket valóban kártyaautomatákra költötte volna a brand. De kihangsúlyozta, hogy ez nem az ő tervezete, hanem a főpolgármesteré. Baranyi válaszában elmondta, örül, hogy egyetértenek, hogy a szóban forgó pénzt valóban kulúrára kellen költeni.

  • A közgyűlés tárgyalta az Európai Városok Koalíciója a Rasszizmus Ellen hálózathoz való csatlakozásról szóló javaslatot is. Barabás Richárd (Párbeszéd-Zöldek) azt gondolja, hogy ez a javaslat jó alkalom arra, hogy egy olyan nemzetközi hálózathoz csatlakozzanak, ami nemcsak szakmai munkát, hanem konkrét cselekvési tervet is tartalmaz.

    Radics Bélának (Fidesz) kicsit visszás érzete van a javaslattal kapcsolatban, mindig az jut eszébe, amikor korábban Bíró László volt jobbikos, több ellenzéki párt által támogatott jelölt „tetűcsúszdázott”, és „ön főpolgármesterként nem határolódott el, az erről kérdező újságíróknak pofátlan módon nem válaszolt”. A szintén fideszes Janó-Veilandics Franciska arról érdeklődött, hogyan szeretnének csatlakozni egy ilyen kezdeményezéshez, miközben Barabás Richárd a keresztényeket támadja.

    Válaszában Barabás Richárd leszögezte, kinyitni kérdéseket például az egyházak költségvetési támogatásáról és megvitatni őket, nem gyűlöletkeltés, ahogy az sem kereszténygyalázás, ha felveti azokat a kérdéseket, hogy helye van-e a politikának a templomokban. Szepesfalvy Anna (Fidesz) úgy látja, ahogy Barabás Richárd „beleállt” az egyházakba, az nem párbeszéd, „ha ezt párbeszédnek tartja, akkor nem szeretnék önnel beszélgetni”.

  • A közgyűlés a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem – Bajcsy Zsilinszky úti villamosvonal tervezési feladatával kapcsolatos döntések meghozatalára tett javaslat megvitatásával – és némi csúszással – folytatta az ülésnapot. 

    Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom) elmondta az aluljárókról, hogy egy jelentés szerint folyamatosan csökken a bűncselekmények száma az aluljárókban. Vitézy szerint az aluljárókban tapasztalható állapotok ezt egyáltalán nem támasztják alá, a jelentésben leírt – például a Nyugati téri aluljáróban – esetszám egyszerűen nem lehet reális, kivéve, ha a „hatóságok szemet hunynak” némely bűncselekmény felett. Felszólította Karácsonyt, hogy ezt a problémát ne ignorálja a városvezetés, hiszen például a kelenföldi aluljáróban a „külföldi turistákat rendszeresen zaklatják és próbálják a pénzüket kicsalni” a késő esti vonatoknál.

    Ezzel a jelentéssel az a baj, hogy azt mutatja, hogy minden a legnagyobb rendben van, miközben valójában nincs

    – fogalmazott.

    Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) elmondta, hogy a ritka alkalmak egyike, de egyetért a tiszás frakcióvezetővel, emellett Vitézyvel is, miszerint azért annyira szépek ezek a számok, mert nincs elég rendészeti jelenlét az aluljárókban. „Az emberek napi megélése nem az, ami ebben a tájékoztatóban van” – mondta. Ez éjszaka hatványozottan igaz, ezért bízik a javulásban. 

    Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy sokat vitatkoztak erről a problémáról, felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, elkezdődtek a közös járőrözések a föri (Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság). 

    Baranyi Krisztina (MKKP) egy kérést tolmácsolt a Népliget körül található nagy irodaházaktól: napi szinten érkeznek panaszok az aluljárók köztisztasági és közbiztonsági helyzete miatt, ezért az irodaházak még anyagi támogatást is felajánlottak a probléma megoldására, de már „félnek az aluljáróktól a dolgozók”.

    Vitézy Dávid visszavette a szót, Kiss Ambrusnak reagálva elmondta, hogy a 2024-es év statisztikáiból tud csak kiindulni, de szerinte a Nyugati téri aluljáróban „egy délután alatt több szabálysértés történik, mint 15, nemhogy egy év alatt”. Véleménye szerint ezt a témát komolyabban kell venni.

  • Karácsony Gergely főpolgármester háromnegyed órás szünetet rendelt el, így 14:00-kor folytatódik a maratoni ülés. Ahogy fogalmazott: „A nap fénypontjaként elrendelem az ebédszünetet!”

  • Az ötödik napirendi pont a „Javaslat a magántőkének a Fővárosi Önkormányzat bérlakásprogramjába való bevonására” volt. A koncepcióban öt területet választottak ki, amely felmerülhet a pilotprojekt helyszíneként. Több verzióban is gondolkodnak, köztük a telekért tartós bérlet vagy a telekért lakástulajdon konstrukcióval.

    Az egyik érintett terület a Budapest XI. kerület, Budaörsi út mentén, a Rimaszombati út és a Koszorúslány utca között elhelyezkedő telek, itt a telekért tartósbérlet-koncepcióba vágnak bele. Meghirdetik a területet azzal a kikötéssel, hogy az főként lakhatási funkcióval bírhat, az ár fix, a licitversenyt abban várják, hogy mekkora lesz a tartós bérletű lakások száma. A lakásokat tíz évig a fővárosnak lenne lehetősége bérelni, a piaci árnál alacsonyabb szinten. Az ingatlanokat a lakásügynökségen keresztül biztosítanák a fővárosi közszolgáltatásban dolgozóknak. A Rimaszombati úti területen minimum százötven lakásról szól a terv.

    Vitézy Dávid az ülésen kifejtette, hogy kísérleti modellről döntenek, fontos, hogy végre próbálkoznak. Ilyen típusú kísérletet az elmúlt harmincöt évben nem láttak. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője azért is fontosnak nevezte a projektet, mert a rákosrendezői területen ennél nagyobb beruházásban kell megvalósítaniuk lakhatási projektet.

    Radics Béla (Fidesz) nem igazán érti, hogy miért nem lehet támogatni az ő módosító javaslatukat. Támogatják, hogy valamilyen jellegű bérlakásprogram induljon, ehhez a magántőke nem ördögtől való dolog, ezt egy jó konstrukcióban elfogadhatónak tartják, de azt mondják, hogy inkább legyen fixen legalább 10 százaléknyi tulajdonrész abból az épületből, ingatlanokból, amelyek ott megépülnek, és ezáltal nem rövid időre nyernek bérlakásokat, ez hosszabb időre biztosíthatná a bérlakások jelenlétét a főváros vagyonában. A szintén fideszes Havasi Zoltán is hangsúlyozta, a tulajdon biztosabb, átláthatóbb, egyértelműbb helyzetet teremt.

    Kiss Ambrus főigazgató hozzáfűzte, szerinte félreértették az előterjesztést, amely nem arról szólt, hogy „tartós bérlet, és pont”. Van egy telekár, amit ki kell fizetni, ez befolyik a költségvetésbe, és onnan kezdődik a pilotprojekt, hogy tartós bérletbe adjanak minimum 150 lakást, még azt is meghatározva, hogy ezek milyen négyzetméterűek.

    Porcher Áron (Tisza) arra hívta fel a figyelmet, valóban az a cél, hogy egy bérlakásprogram minél tovább húzódjon el, mert aggódnak amiatt, hogy egy tízéves konstrukció nem elegendő ahhoz, hogy helyreállítsa úgy a dolgokat, hogy utána a piac magától továbbvigye. Azzal nem ért egyet, hogy vagyonvesztés történne, mert történik egy kifizetés.

    Vitézy Dávid jelezte, az, amit Radics Béla javasol, teljesen megváltoztatná a besorolását a projektnek, más eljárástípust igényelve. Azt a felvetést, hogy a tíz év jó-e, vagy sem, ki lehet még nyitni, és addig is lehet erről konzultálni.

    Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) leszögezte, nem értették félre az előterjesztést, hanem koncepcionális problémájuk van a felvázolt struktúrával. Kiss Ambrust és Karácsony Gergelyt arra kérte, úgy próbálják bevonni a magántőkét, hogy az hosszú távon jelentsen megoldást a lakhatási válságra, erre viszont garanciát a tulajdonjog adhat.

  • Déri Tibor (DK) javasolta a napirend berekesztését, mert a hozzászólásoknak már semmi közük nem volt a napirendi ponthoz. A képviselők egyhangúan támogatták a javaslatot, így már csak a jelentkezett hozzászólók kaptak szót.

    Kiss Ambrus kapta meg a szót, elmondta, hogy Gál József javaslatai jók, és meg is vitatják majd őket, az informatikai rendszert frissítik, és a jövőben használhatóbb lesz majd. Szécsényi Dániel (Fidesz) ezután Ursula von der Leyen és Manfred Weber ukránbarát nyilatkozatait idézte. 

    Karácsony Gergely ezt követően berekesztette a napirendi pont tárgyalását.

  • A Főjegyzői iroda által beterjesztett, átlátható működésről szóló rendeletről Karácsony Gergely indítványozta, hogy jelenleg kezdjék el a vitát, de majd csak a következőn döntsenek, hiszen nagyon sok módosítási javaslat érkezett. Radics Béla (Fidesz) ügyrendi jelleggel Kollár Kinga korábbi szavairól szeretett volna beszélni, de Karácsony megvonta tőle a szót, hiszen politikai állásfoglalásokat ügyrendi vitának álcázva nem lehet előadni.

    Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a sok javaslat, amit ezzel kapcsolatban benyújtottak, mind megvitatásra kerül, tiszteletben tartva az adatkezelési szabályokat. De vannak olyan módosítók, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni, de pont ezért adnak teret a vitára, hogy fel tudják dolgozni a módosításokat.

    Gál József (Podmaniczky Mozgalom) éltette, hogy a közgyűlésben folyamatosan napirenden van az átláthatóság, de szerinte vannak olyan pontok, amelyek még hiányoznak a rendelettervezetből. Ilyenek például a javadalmazás (például a főváros cég- és intézményvezetőinek fizetése, juttatásai), a határozatok kereshetősége, a közösségi média átláthatósága, illetve a felügyelőbizottságok nyilvánossága (ami Zuglóban már működik). 

    Van sok más, ami a K-monitor véleményezésében szerepel – amit köszönünk nekik –, abban vannak még megfontolandó javaslatok

    – fogalmazott. De jobbá tenné a rendeletet, ha a benne foglaltakban lenne évente egy beszámoló az esetleges további korrigálások miatt. Javasolja, hogy 3 millió forint legyen a határ, ami fölött a szerződéseket és a benne foglaltakat kötelező lenne közzétenni, ne pedig 5 millió. Illetve az adatigényléseket ne negyedévente, hanem folyamatosan kellene kitenni, és ne csak 3, hanem 5 évig legyenek fent. Egyetértett Karácsonnyal abban, hogy halasszák el a döntést, hogy a rendelet valóban megfontolt alapokon nyugodjon.

    Radics Béla (Fidesz) ismét Kollár Kingáról beszélt – az előzőleg belefojtott szavakat ismételte meg –, „aki hazaáruló”. Ő „nem képviselő, hanem egy esküszegő hazaáruló, aki gyurcsányi magasságokba emelkedett Magyar Péterrel együtt” – fogalmazott. Hozott egy trófeát is a képviselőnek, mert *Brüsszel alázatos szolgája”. Véleménye szerint az „átláthatóság ott kezdődik, ha valaki kimondja, hogy kiért és kinek dolgozik”.

    Döme Zsuzsa (MKKP) is egyetért az elnapolással, és örül az átláthatóság témájának. Öt-hat módosítót ők is beadtak, de „partnerek vagyunk a további együtt gondolkodásban, szívesen egyeztetünk”.

    Porcher Áron (Tisza) szerint a pártja számára az átláthatóság az alapelv, a közvagyon nem magánvagyon, és a közpénz nem veszíti el közpénz jellegét attól, mert magántőkealapokba utalják. Az MNB százmilliárdos botrányára kitérve elmondta, hogy az „az emberek pénze, hiába próbálnak ilyen kupákkal terelni. Önök belenyúltak az adófizetők zsebébe, kivették a pénzt, és odaadták Matolcsy Ádámnak”. Véleménye szerint nem az a kérdés, hogy hol van Kollár Kinga, sokkal inkább, hogy hol van Matolcsy Ádám.

    Minél több adat, minél előbb, minél kereshetőbben a polgárok rendelkezésére áll, annál jobb

    – tért vissza az eredeti témára, majd elmondta, hogy a Tisza is egyetért az elnapolással. 

    Szécsényi Dániel (Fidesz) reagált, és ismét Kollár Kingára terelte a szót. Az előterjesztésről elmondta, hogy az átláthatóság ösztönzi a városvezetést a jó döntésekre, ez pedig az egész városnak jó. Ezután a külföldi politikai befolyásszerzésre és a USAID-pénzekre is rátért. Keszthelyi Dorottya (DK) erre reflektálva megkérdezte, hogy a javaslatát elküldte az MNB-nek is, hogy „számon tudjuk kérni őket?”. Hozzátette, hogy a frakciószerződések is átláthatóságért kiáltanak, nem csak az önkormányzati és céges szerződések.

    Molnár Dániel (Tisza) a Fidesz titkosított kormányüléseiről beszélt, amelyek nem átláthatóak, majd az MNB-botrányról, ami szintén nem az. 

    Pontosan a 10 fideszes képviselő nem szavazta meg a Rákosrendezőről szóló javaslatot, amivel megvédtük az országot a külföldi befolyástól

    – emelte ki. Porcher hozzáfűzte, hogy a pénzügyi szektorban legalább törekednek az átláthatóságra, viszont a közszférában és a kormánynál azt tapasztalja, hogy ez koránt sincs így, hiszen az állami hitelszerződéseket is titkosítják. „Hol van ebben felelősségteljes transzparencia?” 

    Lehoczki Ádám (Fidesz) újra a Kollár Kingá-s sztorit hozta fel, megspékelve a Magyar Péter ellen felmerült bennfentes kereskedelmi üggyel. Így szerinte „több szerénységre” lenne szüksége a tiszás képviselőknek. Majd visszatért ismét Kollár szavaira, ami szerinte nettó hazaárulás, ezért felszólította a közéletből való távozásra.

  • Karácsony Gergely a Belső-Erzsébetváros forgalmi rendjére vonatkozó vitában zárszóként, Vitézy Dávid gondolatához csatlakozva aláhúzta, azoknak a városoknak, amelyek elveszítik a maguk történelmi belvárosát, nemcsak múltjuk nem lesz, hanem jövőjük sem. A főpolgármester megjegyezte, a demokrácia bonyolult dolog, mindenki a legjobb szándékai szerint képviseli a rábízott ügyeket, de az mesterséges szembeállítás, hogy van az éjszakai élet érdeke és van a lakosság érdeke. Karácsony Gergely szerint az ilyen mesterséges szembeállításokat kerülni kell.

  • Barna Judit (Tisza) térképet is hozott a közgyűlésre, azt emlegetve, hogy Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő összekevert két kerületet. Radics Béla (Fidesz) erre válaszul kijelentette: „Ön semennyire nem szólalhat meg az erzsébetvárosi ügyekben. Hozott ide fecniket, meg olyan érveket mond Deutsch Tamással szemben, hogy el lett ütve egy karakter. Aki szerint Erzsébetvárosban a lakosok a legrosszabbak – ezt kommentálta –, az az ember ne szólaljon meg képviselőként. Elnézést kérek, de ön Deutsch Tamásnak a cipőfűzőjéig nem érhet fel.”

    Szaniszló Sándor (DK) mindenkit arra emlékeztetett, hogy Niedermüller Péter a választási programjában kiemelt helyen tartotta a városrész élhetőbbé tételét, cselekedett is ezért, majd a választáson nem kis bizalmat kapott. A képviselő arra hívta fel Radics Béla figyelmét, hogy Barna Judit, ahogy valamennyi képviselő, Budapestre esküdött fel. A szintén DK-s Déri Tibor úgy látja, amikor a Fidesz konzultációs dolgokat emleget, az kicsit álszent.

    Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) arról érdeklődött, hogy a lakossági véleményezést lezárták-e már, és ennek van-e eredménye. A képviselő köszöntötte Niedermüller Pétert, megjegyezve, reméli, nem volt túlságosan ijesztő a sok „fehér, heteró képződmény, akik közé be kellett jönni”. Gulyás Gergely Kristóf ezzel Niedermüller Péter korábbi szavaira utalt. A kormánypárti politikus úgy látja, a sétálóutcás övezetté alakítás nem mehet a helyi lakosság kárára, különösen nem úgy, hogy „különböző érdekcsoportok mentén a Gozsdu-lobbit támogassuk”.

    Vitézy Dávid árnyalta Niedermüller Péter arra vonatkozó szavait, hogy itt senki nincs megválasztva, mert például ő főpolgármester-jelöltként több szavazatot kapott a kerületben, mint Niedermüller Péter. A javaslat két előterjesztője (Karácsony Gergely a másik) pedig a szavazatok körülbelül 95 százalékát gyűjtötte be. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője hangsúlyozta, közvélemény-kutatás alapozza meg az előterjesztést, Európában pedig az ilyen átalakítás módja a tesztüzem, amit fórumozás és véglegesítés követ. Vitézy Dávid rámutatott, Budapesten a létrejött sétálóutcák közül még egyet sem kellett felszámolni, tehát van társadalmi támogatottságuk, és a város élhetőségének irányába kell lépniük.

    Döme Zsuzsanna jelezte, a Kutyapárt támogatja a belvárosi rész forgalomcsillapítását, sétálóutcásítását. Az MKKP társelnöke megjegyezte, az érintett erzsébetvárosi rész gyakorlatilag már sétálóutcává alakult, csak gerilla módon.

  • A Fővárosi Közgyűlés tárgyalta Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjének közös előterjesztését is, amely Belső-Erzsébetvárosban gyalogosbarát forgalmi rend bevezetésére tesz javaslatot. A tervek szerint több utcában teljesen megszűnne a gépjárműforgalom, míg máshol csak az ott lakók és a célforgalom hajthatna be. A parkolóhelyek száma is csökkenne, helyüket zöldfelületek, mobil utcabútorok vennék át. A további részletekről itt írtunk.

    A napirendi pont idején a gyalogosokért demonstráltak néhányan a teremben. Vitézy Dávid az ülésen hangsúlyozta, két hónapos tesztidőszak lesz, ami után lehet értékelni, hogy jól működött-e az átalakítás.

    A javaslat vitájában Niedermüller Péter kerületi polgármester is felszólalt. Kifejtette, hogy a korábban hozott hasonló intézkedéseket a lapokban Niedermüller-labirintusként emlegették, valamint ő megkapta az autósüldöző jelzőt, de most már mindenki érti, hogy élhetőbb lett a kerület. A polgármester örül a kompromisszumos javaslatnak, mert erre úgy tekint, mint az eddigi intézkedéseik továbbfejlesztésére.

    Adatlapon, forgalomszámlálás után szeretnének végső forgalmi rendet kialakítani.

    Niedermüller Péter a belső-erzsébetvárosi közlekedési kérdéseken túl kitért arra is, téves döntésnek tartja, hogy a kerületi polgármesterek már nincsenek jelen a Fővárosi Közgyűlésben, „önöket ilyen formában nem választotta meg senki”. A polgármester azt kérte, hogy a kerületi polgármestereket tekintsék partnereiknek, „ne tekintsenek minket alattvalóknak vagy végrehajtóknak”.

    „Folyamatosan hazudik” – kommentálta valaki a közönség soraiból Niedermüller Péter beszédét.

  • Orbán Árpád tiszás képviselő szerint a szövegértési képességek az ülés előrehaladtával romlanak, és engedélyt adott bárkinek, hogy az őáltala írt szavakat nyilvánosságra hozhatja – utalt vissza Baranyi korábbi szavaira. Elmondta, hogy a tulajdonosi bizottság javaslattételre kapott felkérést, és hiába van ugyanannyi fideszes, mint tiszás a bizottságban, a fideszesek „kereken 0 javaslatot tettek”. Végül arról beszélt, hogy azon két cégnél, ahol nem érkezett kellő számú pályázat, Karácsony tolja ki a határidőt.

    Déri Tibor DK-s képviselő szavaira reagálva Vitézy Dávid elmondta, hogy Gyurcsány a TikTokon kampányolt az embereiért, hogy maradhassanak a helyükön, tehát nem ők gyurcsányoznak, hanem „maga Gyurcsány gyurcsányozik”. Baranyinak válaszolva elmondta, hogy delegálják be a bírálóbizottságba Baranyit, és akkor ott lesz. Szerinte Baranyi kirohanása csak műbalhé, hiszen a Kutyapárt minden információhoz hozzáfér, van emberük a bizottságban, nem is egy ráadásul. Visszaemlékezett az előző ciklusra, ahol a főpolgármester eldöntötte, hogy kik legyenek a cégvezetők, és ők lettek, most viszont lesz lehetőség kérdezni a leendő cégvezetőket, ilyen pedig még soha nem volt. Így Baranyi felháborodása „minden alapot nélkülöz”.

    a Fidesz–KDNP képviselője, Radics Béla Baloghot hazugnak nevezte a pogácsázás miatt – miközben Balogh már szavai kimondása után megkövette magát és visszavonta állítását, tehát ennek sok relevanciája nem volt –, majd Gyurcsány öt emberére kitérve azt mondta, hogy meglesz a lehetőség, hogy róluk mindenki nyilatkozzon, tehát felesleges „ez a színjáték, bábszínház, egyértelmű, hogy önök le vannak paktálva”.

    Szepesfalvy Anna fideszes képviselő utolsóként szólalt fel az ügyben – legalábbis előreláthatólag – arról, hogy Gyurcsány emberei megmaradnak, a tiszás emberek is beülnek a nekik kijelölt helyekre, „ez fog történni”.

    Karácsony Gergely főpolgármester elmondta, hogy két cég kapcsán még nem hívta vissza az embereket, Márta Imre pályázattal került pozícióba, ahogy Walter Katalin is, mint ahogy Szűcs Ildikó is, ezt mindenképp szerette volna leszögezni a tények kedvéért. 

    Baranyi Krisztina, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselője még szót kért, és megkérdezte a jegyzőt, hogy ha a bizottság nem a közgyűlésé, akkor ki és mi alapján látja el a bírálóbizottság törvényes felügyeletét?

  • Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője gyorsan reagált a megszólításra: Szentkirályi Alexandra előre bejelentette, hogy távol maradnak a fideszesek az üléstől, majd mégis megjelentek, direkt rossz helyekre ülve. „Gulyás képviselő úr a Benny Hill zenéjére órákig rohangált ott jobbra-balra, Szabó Bálint a trombitájával visszafogottnak nézett volna ki” – fogalmazott Vitézy.

    Micsoda veszteség a magyar demokráciának, hogy ez egy zárt ülés volt

    – szúrta közbe Karácsony Gergely.

    Gulyás Gergely Kristóf, fideszes képviselő ügyrendi javaslata szerint ne zárják le az ügyet, menjenek tovább. 

    Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere örül, hogy a bizottság munkájáról „végre elhangoztak részletek”. Vitézyt valósághajlítónak nevezte, hiszen ő nem ismerheti meg a cégvezetőkre vonatkozó pályázatokat és a kiválasztást, mert „önök az átláthatóság jegyében visszaadták a közgyűlésnek a kiválasztás jogát”. Véleménye szerint senki nem tud semmit – főleg a szakszervezetek –, nem kapták meg a pályázatokat, ez pedig a „lehető legszomorúbb, ami történhet”. A bizottság egyetlen embert javasol, amit Karácsony előterjeszthet, amit vagy „elfogadunk, vagy nem”. Ez nem átlátható, nem nyilvános, nem adták vissza a jogot a közgyűlésnek a kiválasztásra.

    Csináljuk így, oké, de ne hívják átláthatónak és a közgyűlésnek visszaadott jogoknak

    – fogalmazott.

    Déri Tibor DK-s képviselő Vitézyre reflektálva arról beszélt, hogy Vitézy csúsztat, hiszen a DK sosem mondta, hogy a jelenlegi cégvezetők maradjanak, támogatták a Tisza feltételrendszerét is, mert jó folyamat lehetett volna, „de nem az lett”. Amikor a Fideszt a DK-val mossák össze, arra emlékeztetném, hogy tavaly ön a Fideszt támogatta, „úgyhogy aki összeállt velük, az ön, nem mi”. 

    Balogh Balázs, a Tisza Párt képviselője elmondta, hogy mennyire furcsa, hogy Baranyi és a Fidesz is megjegyezte a „zárt ajtókat”, viszont mindketten a zárt ajtók belső oldalán vannak – vagy ha nem ők, a képviselőtársaik mindenképpen. Ezért érdekes, hogy számonkérik a rendszert, amikor maximálisan reprezentálja a közgyűlés összetételét, tehát nem itt kéne ezt megvitatni, hanem ott. Radics és Gulyás „pogácsástál és szavazógép” közötti rohangálását ő is felemlegette hatalmas derülések közepette, de a lényeg az, hogy érdekesek ezek a kritikák, amikor a döntésben „önök is részt vehetnének”.

  • Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a szakszervezetekre rátérve elmondta, hogy mindig szívesen látja Baranyit a bizottság szavazásán – „én ott voltam, maga meg nem, ne rázza a fejét”, szólt oda Vitézy –, ráadásul az összes BKV-bizottság képviselőit beengedték az ülésre, amikor a vezérekről szavaztak. Gyurcsány embereire rátérve arról beszélt, hogy az előterjesztéseiket ezen emberek eltakarítására mindenki megszavazta, csak épp a Fidesz–KDNP nem, így semmi joguk nincs arra, hogy ezt bárkin számonkérjék.

    Ki nem akarta a szélesebb körű versenyt? Ön, Gulyás képviselő úr!

    – szúrt oda a Podmaniczky Mozgalom vezetője, rátérve, hogy pont azért érvelt Gulyás a bizottsági ülésen, hogy maradjon az összes vezető a helyén.

    Szepesfalvy Anna, a Fidesz–KDNP képviselője azzal vágott vissza, hogy Vitézy „görbíti a valóságot”, de majd a szavazásnál kiderül, hogy ki hogy szavaz, és ott majd egyértelműen látszik a valóság. Ezután Walter Katalin „pulykázós” beszédét is megemlítette, de a Városháza eladásának botrányát is felidézte annak alátámasztására, „hogy miért kell ezeknek az embereknek mennie”. Arról is szólt, hogy ha rosszul írták ki a pályázatot – nem ők, Vitézyék –, akkor lehet korrigálni, ők erre tettek javaslatot.

    Karácsony Gergely főpolgármester elmondta, hogy nem lesz név szerinti szavazás, hiszen ez főpolgármesteri jogkör, ezért nem lesz semmilyen szavazás. „Legfeljebb kérek egy kávét, és hátradőlök”, de jogszerűtlen szavazás nem lesz, szögezte le.

    A fideszes Gulyás Gergely Kristóf válaszában arról beszélt, hogy „önön múlik minden, megadja-e a lehetőséget a szavazásra, vagy tovább sunnyog” – címezte Karácsonynak. Vitézy Dávid szerint Gulyás rosszul emlékszik, hiszen egyáltalán nem arról szavaztak a klímaügynökségeket érintő javaslat kapcsán, amiről Gulyás beszélt. Karácsony elmagyarázta, hogy ha másképp nyújtja be az indítványát a cégvezetők visszahívásáról, akkor szavaztak volna, viszont az előterjesztése nem ilyen volt, tehát „értelmetlen” lett volna a szavazás. 

    Az, hogy nyújtsak be egy módosító indítványt, mert önök képtelenek voltak normálisan megfogalmazni, amiről aztán úgysem fogunk szavazni, mert nem értek vele egyet? Megfontolom

    – szúrt oda Karácsony Gulyásnak.

    Radics Béla – szintén a Fidesz–KDNP képviseletében – ismét szót kért, véleménye szerint Karácsony most menti a Tiszát, hiszen „ha nincs paktum, akkor tudnak szavazni igennel vagy nemmel”, de erre nincsen szükség. Ha nem adja meg a szavazásra a lehetőséget, akkor „itt a paktum”.

    Karácsony Gergely azt mondta, benyújt egy javaslatot a transzparencia és a világos feltételek miatt.

    Porcher Áron tiszás képviselő a pályázatokra visszatérve elmondta, hogy blokkolják a folyamatokat, ahogy tudják, de ők kitartanak emellett. A hatékony, piacelvű kiválasztás egy dolog, „ha nem tudjuk blokkolni, írjuk ki újból, ez milyen hozzáállás már?” – tette fel a kérdést. Ha ugyanazt nyújtják be, de fideszes színekben, akkor „az aztán nagyon jó lesz” – ütött meg gunyoros hangnemet. Szécsényi szavaira reagálva kitért Rákosrendező „elkótyavetyélésére”, Szentkirályi több száz milliós kampányára, „mikor tudta, hogy vissza fog lépni”. Ha ezeket megoldják, lehetnek konstruktív beszélgetések, de addig nem nagyon van erre lehetőség. „Mi nem a rendszert váltjuk le, hanem az egész Orbán–Gyurcsány-szervezetet” – fogalmazott.

    Gulyás ismét reagált az elhangzottakra, Vitézynek címezve elmondta, hogy üljön át Kollár Kinga helyére, ha „úgyis ő írja a válaszaikat”. Véleménye szerint a bírálóbizottság egyetlen titkos döntést fog hozni a végén, amelyben semmi szakmaiság nincsen. Kitért arra is, hogy az SZMSZ nem elég jó, ezért szavazták le, meg mert az ő javaslataikat nem foglalták bele. Elmondta, hogy a Tisza képviselői minden „jelenlegi cégvezető alkalmasságát megállapították”. A személyi döntésekről elmondta, hogy a Tisza álláspontja változott a független színházakról, mert Nagy Ervint nem tudták benyomni. Most már fogják, mert „betolják az embereiket pénzosztó helyekre”. Októberben a Tisza még nem akart embereket delegálni, de „most már szépen lassan becsorognak mindenhova” – fogalmazott.

  • Első napirendi pontként Szepesfalvy Anna, a Fidesz képviselője a cégvezetői pályázatokról elmondta, hogy zárt ajtók mögött születtek paktumok a fővárosi cégek vezetőiről. Szerinte az egyetlen pont, amivel egyet tudnak érteni, hogy a jelenlegi vezetők munkája értékelhetetlen, és menniük kell. Véleménye szerint az átláthatóságot és a „jó cégműködést” ha valaki támogatja, akkor az előterjesztést el kell fogadni.

    Béres András, a Párbeszéd – Zöldek képviselője szintén éltette, hogy a szakszervezetek az ülésekre meg lesznek hívva, de érdekesnek tartja, hogy olyan időpontra hívtak össze ülést, amikor többen is jelezték, hogy nem érnek rá. „Jó, hogy megy ez a folyamat, korrekten”, de szerinte több dolgot is figyelembe kellene venni, például a nemi kvótát, de egyelőre ebben nem történt előrelépés. Kérte, hogy a bírálóbizottság felének támogatnia kelljen legalább a jelölteket, azokat fogják javasolni a főpolgármesternek, mert 25 százalékos támogatással nem lehet vezetőket, jelölteket választani. 

    Keszthelyi Dorottya dk-s képviselő a közétkeztetés vezetőjének, Simonné Németh Katalin elmúlt évekbeli munkáját dicsőítette, hiszen a mai az utolsó munkanapja. Kitért az ukrán menekültek megsegítésére, valamint arra, hogy a rábízott feladatot a lehető legmagasabb fokon látja el. Megköszönte a vezető munkáját – kitérve az iskolákban bevezetett húsmentes étkezésre.

    A fideszes Radics Béla Béres képviselőtársának arról beszélt, hogy „ha nem néznék hülyének a magyarokat és nem kötnének paktumokat”, akkor barátságosabb lenne a légkör.

    Ahogy hallgattam önt, csodálkoztam, hogy nem szakadt le a plafon

    – fogalmazott. Ezután becsmérelte a tiszás képviselőket, majd arról beszélt, hogy nem az óellenzéket fogják leváltani, hanem Gyurcsány embereit tartják majd tovább a helyükön. 43 pályázatból 5 Gyurcsány embere, ahogy mondta, így arra kérte a tiszásokat, hogy támogassák a Fidesz–KDNP javaslatát az új, transzparens pályázatok kiírásáról.

    Gulyás Gergely Kristóf a Fidesztől szintén arról beszélt, hogy a tiszás javaslat jelenleg 0 százalékban átlátható, hiszen a budapestiek semmit nem tudnak a pályázatokról, viszont a mostani kiválasztott emberek majd a budapestiek pénze felett diszponálnak, amit „zárt ajtók mögött” kötött paktumokkal nem lehet eldönteni. Ezért a saját javaslatuk támogatását kérte, hiszen ami most történik, az „egy nagyon-nagyon rossz színház”. Elmondása szerint a döntés egyértelmű: valaki vagy a budapestiek mellett áll, vagy beáll Gyurcsány emberei mögé. 

    Bujdosó Andrea Anna, a Tisza képviselője szerint még a közgyűlés létrejötte előtt írta ki Karácsony a pályázatokat a vezérigazgatókra, de ehhez akkor még meg is volt a joga, és jelenleg is kizárólagos joga van, hogy az előterjesztéseket megtegye. Felhívta a figyelmet, hogy a korábbi szavazáson a Fidesz és az óellenzék közösen akadályozta meg 2024-ben, hogy pályázatok legyenek kiírva az új vezetőkre, mert „nem tartották akkor fontosnak”. Elmondta, hogy a fideszes képviselőknek a pályázatok bírálóbizottságában három képviselője van, akik pár perc alatt kivonultak a bizottság üléséről, mert nem akarták támogatni a pályázat módját. Így a bizottság a főpolgármesternek csak javaslatokat tesz, Karácsony terjeszti elő a neveket, amiről a közgyűlés szavaz. Tehát lényegében egyáltalán nem a bizottság dönt a vezetőkről, de akik nem jelentek meg az üléseken, azok akadályozták a kiválasztás folyamatát. 

    A választók azért szavaztak a Tiszára, mert elegük van abból, ami itt történik. Változást szeretnének Budapesten és Magyarországon is, és mi ezt képviseljük

    – fogalmazott, hozzátéve, hogy ha valaki csak „mutyiban” tud gondolkodni, azzal nem tud mit kezdeni.

    Szécsényi Dániel, fideszes képviselő arról beszélt, hogy szerencsés az az ország, ahol azon vetekednek, hogy ki tud több forrást szerezni keletről vagy nyugatról, mindegy. Viszont a változás nem mehet úgy, hogy a „régi kádereket” pozícióban akarják tartani. Véleménye szerint a Tisza háttéralkukon keresztül a saját embereit akarja betolni a pozíciókba – mint Nagy Ervint is –, miközben a város szalad a csőd felé.

    Déri Tibor a DK-tól a pályázatokra reflektálva elmondta, hogy „tovább folytatódik a bohózat”, köszönhetően a Tisza képviselőinek, akikből teljesen hiányzik a mindenhol hangoztatott szakmaiság. 43 pályázatból 17-et hallgattak meg – bár ő még szűkítette volna a listát –, mert „Budapest többet érdemel a ChatGPT-vel megírt hat sornál”. Véleménye szerint ez nem rendszerváltás, csak időhúzás, miközben az emberek feje fölött bizonytalan döntések születnek – már ha egyáltalán születnek. A főváros közszolgáltatásai nem bírják el „ezt a színjátékot”, szerinte ez dilettantizmus, amitől a főváros többet érdemel.

  • Keszthelyi Dorottya (Demokratikus Koalíció) szerint nem hazudtolta meg magát Szentkirályi Alexandra. Büszkék arra, hogy Magyarországon élnek, de fontos arról beszélni, hogy nem lopják el a jegybank vagyonát, nem hirdetik közpénzen, hogy az EU tisztségviselői Magyarország ellenségei, vagy nem adnak forrást lombkorona nélküli lombkoronasétányra. A politikus szerint ha valakinek szégyellnie kellene magát, azok azok a kormánytisztviselők, akik ellehetetlenítik, hogy Magyarország fejlődjön.

  • Baranyi Krisztina szerint valótlanság, hogy beengedték volna a cégvezetőkről döntő bírálóbizottság ülésére, ezek után nyilvánossá is fogja tenni a bizottságvezető tiszás Orbán Árpád levelét, amiben megtagadja a ferencvárosi polgármester részvételét az ülésen.

  • Vitézy Dávid napirend előtt kifejtette, Budapest a villamosok városa, ezen a területen van számos olyan kérdés, amit érdemes érinteni. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője hangsúlyozta, Budapest még egyetlen forintot sem kapott meg az uniós forrásokból, pedig három villamosfejlesztés is napirenden van.

    Vitézy Dávid Karácsony Gergelynek azt üzente, ha a korábbi terveket nem készítik el, akkor a fonódónak ma nem lenne kivitelezési tendere. Nem a vitát nyitná újra, de arra hívta fel a figyelmet, hogy nem tudnak elég tervet csinálni, előbb-utóbb eljön az a pillanat az országban, amikor újra hozzáférnek az uniós forrásokhoz nagyobb léptékben, és az nyer majd, akinek vannak tervei.

    A frakcióvezető Szentkirályi Alexandra felé fordulva arról beszélt, ha megnézik az éves fejlesztési kereteket, az unió által nem blokkolt forrásokat sem kapja meg Budapest sokadik éve. Azt kérte a fideszes politikustól, hogy járjon el a kormánynál annak érdekében, hogy tegyék elérhetővé ezeket a forrásokat. Vitézy Dávid kritizálta azt is, hogy a kormány képviselői nem tárgyalnak a fővárossal a rákosrendezői területről.