Gyárfás Tamás elárulta a „nagy tanulságot”, amelyet a Fenyő-ügyből levont

2025.04.30. 11:57
Gyárfás Tamás egy szerdán megjelent interjúban elárulta az egyik legnagyobb tanulságot, amelyet a Fenyő-ügyből levont: soha ne bízza el magát az ember. Az egykori médiavállalkozó beszélt az ügy hátteréről, a bírósági eljárásról, valamint hangsúlyozta ártatlanságát.

„Nagy tanulság, soha ne bízza el magát az ember. Amikor azt hiszed, hogy eljött a Kánaán, becsöngethetnek” – mondta Gyárfás Tamás, a Fenyő János meggyilkolásával kapcsolatban hét év börtönbüntetésre ítélt médiavállalkozó a Magyar Nemzetnek. A per hat évig tartott, mire jogerős ítélettel lezárta a tárgyalásokat az ítélőtábla tanácsa.

Majdnem három évtizeddel Fenyő János meggyilkolása után, április 10-én jogerős ítélet látott napvilágot a Fővárosi Ítélőtáblán. Az egykori producert, Gyárfás Tamást korábban hét évre, míg az ügy másodrendű vádlottját, Portik Tamást életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a törvényszék. A jogerős döntés a korábbi ítéletet helybenhagyta, jogerősen is hét évre börtönbe kell vonulnia Gyárfás Tamásnak.

Gyárfás Tamás a Magyar Nemzetnek felidézte, hogy a 2017-es úszó-világbajnokság után, az elismerések közepette a mennyekben érezhette magát, azonban valaki egy hónappal később, mint mondta, zsarolási szándékkal felkereste, és átadott neki egy dokumentumot, amely a Portik Tamással 2003–2004-ben zajlott beszélgetése részleteit tartalmazta.

Innen indult a kálváriám, ami a már másodfokon kihirdetett hétéves börtönbüntetés kiszabásába torkollott. Igaza van, a mennyei érzést pokoliak váltották fel. Annak is a legsötétebb bugyraiból. Nagy tanulság, soha ne bízza el magát az ember. Amikor azt hiszed, hogy eljött a Kánaán, becsöngethetnek. Augusztusban volt a vb, szeptemberben jött egy ember, és átadott egy irományt. Ez aztán a véletlenek összjátéka

– fogalmazott Gyárfás Tamás, aki úgy látja, hogy bár a 2018-tól 2025-ig, az őrizetbe vételétől a másodfokú ítéletig eltelt első hét év is megviselte, de csak most jön a neheze.

„Ennyi volt”

„Erre nem lehet felkészülni. A börtön. Az újabb hét év. Ha jól viselkedem, és a büntetés negyedét eltörlik, az akkor is öt év három hónap. Semmiért” – mondta az interjúban Gyárfás Tamás.

Egy ideig talán számolom a napokat. Nem tudom. Nem gondoltam, hogy így fogom befejezni. Még most is muszáj hinnem abban, hogy senkit sem lehet ártatlanul elítélni. Ez nem egy játékfilm, nem egy regény. Ez az életem. Ennyi volt. Legyen is ez a végszó

– válaszolta arra a kérdésre, hogy mivel tervezi tölteni a börtönéveit.

Kijelentette, fenntartja ártatlanságát, álláspontja szerint a bíróság nem rendelkezett kézzelfogható bizonyítékokkal, és a vádak mögött a nyomozó hatóságok által keresett motivációk álltak, amelyek szerinte inkább politikai vagy gazdasági természetűek lehettek. Mint mondta, a döntéssel szemben jogorvoslati kérelmet lehet benyújtani. „Amíg élsz, remélsz. Változatlanul hiszek az igazságszolgáltatásban, de az esetemben rossz az ítélet” – fogalmazott.