Együttműködik a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a bölcsészképzések fenntartásáért

2025.04.30. 06:06
Meg szeretnék őrizni a hagyományos bölcsész szakok hallgathatóságának lehetőségét, ezért együttműködési megállapodást írt alá a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Ennek értelmében egyes pár fős képzések a jövőben csak a katolikus intézményben indulnak.

Együttműködési megállapodást írt alá és ezentúl közösen lép fel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Károli Gáspár Református Egyetem (KGRE) a bölcsészképzések fenntartásáért – írta az MTI a református felsőoktatási intézmény közlése alapján.

Bejelentették: mindkét egyetem elkötelezetten vallja és elsődleges célként kezeli, hogy az alacsony jelentkezői létszámok ellenére is meg kell őrizni a hagyományos bölcsész szakok hallgatásának lehetőségét. Ugyanakkor „a kor kihívásai” ezt a területet súlyos helyzetbe hozták, így a felelős gazdálkodásnak, valamint a minőségi oktatási követelményeknek egyaránt ellentmond, hogy egymástól néhány utcára működjenek a pár fős képzések.

Kiemelték, hogy az együttműködési megállapodás alapján a két intézmény a művészettörténet-mesterképzés, valamint a dráma- és színházismeret, illetve a mozgóképkultúra és médiaismeret-tanárképzések ügyében határozott úgy, hogy ezeket a jövőben a PPKE-n hirdeti meg.

A KGRE érintett képzésekben részt vevő hallgatói változatlan feltételekkel fejezhetik be tanulmányaikat a református egyetemen, de akár átvételüket is kérhetik a PPKE-re  tudatták, hozzáfűzve, hogy utóbbi a képzések eredményes befejezését azzal is támogatja, hogy az irányadó tantervtől eltérő vagy a képzési időt túllépő hallgatók számára a saját képzésein hosszabb távon is biztosítja a szükséges tantárgyak vendéghallgatói jogviszonyban való teljesítésének lehetőségét.

„Bízunk benne, hogy ezen döntések segítségével a hagyományos bölcsész szakok minőségi oktatását hosszú távon tudjuk biztosítani! – olvasható a közleményben.